Tesztfuvart indít Hirtshalsba a DB Cargo Scandinavia
Az észak-dániai kikötővárosból kompfuvarok is elérhetőek Norvégiába.
Az észak-dániai kikötővárosból kompfuvarok is elérhetőek Norvégiába.
Az Európai Unió, az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 560 millió euróval járul hozzá az Észak-Macedóniát Bulgáriával összekötő pálya megújításához.
A Stadler újgenerációs hibridmozdonya megszerezte a típusengedélyt a két Benelux-országra, így már öt országban dolgozhatnak a hattengelyes gépek.
Az osztrákok azt szeretnék, hogy az olaszok növeljék a két ország között vasúton szállított áruk jelenlegi 26 százalékos arányát.
A szállítmányok egy része viszont Záhonyt kihagyva, Lengyelországon vagy Szlovákián át menne. A horvátok jelentős vasútfejlesztést terveznek, Magyarországon a 17-es vonal alsó részét kellene villamosítani. Ezekhez viszont még évek kellenek.
Ennek érdekében a spanyol közlekedési minisztérium (MITMA) 36,2 millió euróból építtet át mellékvágányokat az ország hét állomásán, hogy azok alkalmassá váljanak hétszázötven méteres szerelvények fogadására.
Körülbelül harminchat milliárd eurót fordítanának a szállítási folyosó transzkaszpi vonalainak fejlesztésébe.
Az ország északi részén futó, 1839 kilométeresre tervezett korridor 1337 kilométernyi szakaszán november elsejétől haladhatnak végig a tehervonatok.
A logisztikai vállalat tizenhat új, az úgynevezett középső korridort használó intermodális fuvarral köti össze a két térség kereskedelmi központjait.
A Gotthárd-bázisalagút és a Brenner-útvonal részleges lezárása okán jelentősen csökkent a nemzetközi szállítási tengely kapacitása, a vállalat ezért új TransFER-szolgáltatást tesz elérhetővé.
A Németország nyugati részén, a holland határig vezető, nagy forgalmú korridorvonalat most szeptember végéig zárták ki a forgalom elől.
A Firenzétől északnyugatra fekvő Prato és Bologna közötti pályát annak érdekében fejlesztik, hogy az azon található alagutak alkalmassá váljanak a félpótkocsik és a 2896 milliméter magas, úgynevezett High Cube konténerek szállítására.
Az intermodális fuvarokat hetente kétszer lehet igénybe venni mindkét irányban.
A lengyel határtól Kijevig vezethet az európai standardnak megfelelő pálya.
Az első tehervonat 2026-ban mehet végig a huszonkét kilométer hosszú sínpáron.