A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások szeptember 28-ától
A legfontosabb változás a villamosítás újbóli beindulása a 29-esen. A többi nagy munka ismert, de van pár új „apróság” is.
A legfontosabb változás a villamosítás újbóli beindulása a 29-esen. A többi nagy munka ismert, de van pár új „apróság” is.
Rohanunk bele az őszbe és a menetrendváltás is lassan a nyakunkon van: mindez azt jelenti, egyre kevesebb helyen dolgoznak. Ez a „seregszemle” azonban jól mutatja, akad még mit tenni a töltéseken.
Erre a hétre is jut néhány az újdonság. Mindenképpen tájékozódjanak, mielőtt elindulnak!
Nagyon sok munka véget ért, de kezdődnek újabbak: a nyári menetrend végeztével például a 29-esen újra dolgoznak éjszakánként és „elővették” a 40-est is.
Három mellékvonalon kezdődik a jövő héten pályafelújítás, a legfontosabb talán közülük, a külön is megírt 110-es felújítása. Jó hír: lesz, ahol véget is ér a munka, azaz újabb vaspályák „frissültek föl”.
A Debrecen–Mátészalka vonalon jövő héttől mintegy másfél hónapon keresztül, három fázisban, több szakaszon is felújítja a vasúti pályát a MÁV.
A Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakasz átépítése ütemtervnek megfelelően halad.
Néhány pályafelújítás vége egészen kézzel fogható közelségben van!
Mindenhol nagy a serénykedés, már csak azért is, mert egyre több pályafelújítás közelít a végéhez!
Rövid vonatpótlásokkal, menetrend-módosulásokkal bővült a lista: fussák át, nehogy éppen akkor induljon máshogy a vonat, amikor utazni akarnak!
Új szakasza kezdődik a Nyugati felújításának, Debrecen és Miskolc környékén is elindulnak újabb pályakarbantartások. Tájékozódjanak utazás előtt, ne az állomáson kelljen bosszankodni – utólag.
A legfontosabb változás a Railjetek rövidülése: Kelenföld lesz a végállomásuk egész nyáron. Ez a pályafelújítás érinti a balatoni vonatokat is.
Legfontosabb: egyvágányon elindulhat a közlekedés Nagymaros és Szob között. De van más apróság is, egy-két napos karbantartások miatt kell odafigyelni, ha vonatozni akarunk.
Három aprósággal bővülnek a munkálatok, ám ezek nagyon fontosak. És a már ismert pályafelújításoknál is van pár változás.
Pályakarbantartás miatt július 4-étől 12-éig a 17-es villamos terelt, a 61-es rövidített útvonalon közlekedik, az 59-59A helyett pedig pótlóbusz jár.