Nyolcmillió tonna áru eddig a Kína–Laosz vasúton
A két ország által közösen megépített, 2015 óta üzemelő vaspálya létfontosságú a laoszi gazdaságnak.
A két ország által közösen megépített, 2015 óta üzemelő vaspálya létfontosságú a laoszi gazdaságnak.
A Béchartól a Gâra Djebilet vasércbányáig vezető, 575 kilométeres pályán a tervek szerint évente hárommillió tonna nyersanyagot szállíthatnak majd.
A néhány napja életre hívott szolgáltatás a lengyelországi Dabrowa Gornicza és az ukrajnai Mosztiszka között elérhető.
Tavaly 11,5 százalékkal szállítottak kevesebb árut a síneken, mint 2022-ben; az áruk közel nyolcvan százaléka belföldön haladt.
A Duisburg–Pomezia és a Herne–Verona útvonalak Németország legfontosabb logisztikai csomópontjai közül kettőt kötnek össze Észak- és Közép-Olaszországgal.
Az ukrán nemzeti vasút ezen felül országszerte helyre akar állítani multimodális konténerterminálokat és újakat is létre fog hozni.
A „Kis és közepes intézkedések” elnevezésű, összesen négymilliárd euró keretösszegű, 355 projektet tartalmazó infrastruktúra-fejlesztési program részeként 138 beruházás valósulhat meg 2025-ben.
A Kreml a belföldi üzemanyaghiány megfékezése érdekében március 1-jével benzinembargót vezetett be, ennek okán a felére esett a korábbi exportmennyiség.
Bécs–Milánó helyett Bécs–Verona, új Burghausen–Trieszt vonatok indulnak, a Budapest–Neuss tengelyen pedig növelik a gyakoriságot.
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében elindított szállítmányok húsz nap alatt teszik meg a Sicsiacsuang és Belgrád közötti, több mint tízezer kilométert.
A finn logisztikai vállalat áprilisban indítja el intermodális vasúti fuvarjait az észak-finnországi Haparandából a fontos svédországi kikötővárosba.
Nem indítja újra nagysebességű áruszállítási szolgáltatását az FS, amit 2022 végén állítottak le ideiglenesen.
A fontos németországi intermodális létesítmény pénzügyi és volumenteljesítménye is érezhetően csökkent, ez pedig a vasútra is hatással volt.
A kazah–kínai határon létrehozott új létesítményt egyelőre tesztüzemben használják.
A biokémiai vállalat a tesztfuvarokat követően már közvetlenül, vasúton szállítja új, leunai biofinomítójába a faanyagot.