A lengyelektől vesz új motorvonatokat a Cseh Vasutak
A keretszerződés 160 motorvonat beszerzéséről szól, ebből harminchármat biztosan átvesz a Pesa járműgyártótól.
A keretszerződés 160 motorvonat beszerzéséről szól, ebből harminchármat biztosan átvesz a Pesa járműgyártótól.
Tavaly összesen több száz személykocsi, motorvonat és mozdony újult meg. A folyamat 2021-ben sem áll meg.
A MÁV Zrt. és a MÁV-Start Zrt. csütörtökön írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a CRRC Changchun vállalattal.
Elindult a KISS-flotta, sorra készülnek az IC+-kocsik, és csak kapkodtuk a fejünket, olyan hirtelen változtak a menetrendek.
Életbe lép az alibi „járványügyi menetrend”, orosz kézbe kerül a Dunakeszi Járműjavító, pörög a balatoni forgalom.
Megjelentek a MÁV-Start mozdony- és hibridmotorvonat-tenderei, tavasszal pedig szinte leállt az élet a koronavírus miatt.
A lengyel vasúttársaság tizenkét nyolcrészes, távolsági kivitelű villamos motorvonatot szerez be a Stadlertől a már meglévő húsz szerelvénye mellé.
Egy dízel-villamos üzemű Coradia Polyvalentet látnak el akkumulátorokkal.
Tizenhárom RegioShuttle RS1 már megérkezett Csehországba, a fennmaradó kilencet jövőre kapja meg a megrendelő.
Újabb két emeletes motorvonat áll forgalomba, mindkettő a ceglédi ingába áll be.
Az új szolgáltató szerelvényei lassabban gyorsulnak, mint a RegioJet motorvonatai, ezért is késnek a járatok.
Zsolna és Zwardoń között próbálhatták ki először a 661-es sorozatú szerelvényt az utasok.
A Transzmasholding-csoporthoz tartozó, svájci székhelyű vállalat 78 villamos motorvonatot szolgálhat ki Németországban.
Vác–Cegléd 4–2 (3–1). És ez nem egy focimeccs eredménye: egy-egy motorvonattal bővül hétfőtől a váci és a ceglédi oldal is.
Szépen nő a HŽPP flottája, most éppen huszonegy villamos szerelvénnyel.