Már „mozog”, de még nagyon messze jár: úton a CSCL Globe
A világ legnagyobb konténerszállító hajója elindult első útjára Sanghajból Európába. Eltart egy ideig, amíg megérkezik.
A világ legnagyobb konténerszállító hajója elindult első útjára Sanghajból Európába. Eltart egy ideig, amíg megérkezik.
Gondolta volna, hogy ez a második Duna-híd Belgrádban? Hetvenkilenc évet vártak rá.
Magyarország, Szerbia és Kína aláírta a Budapest–Belgrád-vasútvonal korszerűsítéséről szóló megállapodást, ennek köszönhetően megépül az a tranzitútvonal, amelyen keresztül a kínai áruk a leggyorsabban juthatnak a görög kikötőkből Európába – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Belgrádban a Kelet-Közép-Európa (KKE)–Kína csúcsértekezleten.
De nem lehet zenélni sem, döntött a kínai főváros törvényhozása. Az evést végül nem tiltják meg.
Nem zárja ki az Airbus, hogy az A330-as szélestörzsű, két hajtóműves típus is kínai gyártósort kapjon, csak éppen nem tartja időszerűnek.
A kudarcos vasútépítési tenderről tárgyalt a mexikói elnök Pekingben.
Érvénytelen a kínaiak által megnyert mexikói vasúti tender eredménye.
Hivatalosan is megerősítették azokat a híreket Kínában, hogy összeolvad a két legnagyobb állami vasúttársaság, hogy világméretekben is meghatározó szereplője legyen az iparágnak.