Az FPT Industrial és a CGM dízelgenerátorai segítségével épül a Fehmarnbelt-alagút
A Dániát Németországgal a Balti-tenger alatt összekötni tervezett műtárgy 17,6 kilométerével a világ leghosszabb víz alatti alagútja lesz.
A Dániát Németországgal a Balti-tenger alatt összekötni tervezett műtárgy 17,6 kilométerével a világ leghosszabb víz alatti alagútja lesz.
A Bari és Bitritto közötti 11,9 kilométer hosszú, egyvágányú, villamosított pályán a napokban indult meg a forgalom, napi tizennégy pár vonattal.
Az afrikai ország vasúttársasága, a TRC tizenhetet vásárol az E6800 sorozatú villanygépekből.
A győztes hat háromszázötven kilométer per órás sebességre alkalmas motorvonatot szállíthat az építés alatt álló vasútvonal első, Merced–Bakersfield szakaszára.
A kormány által ígért jelentős forrást jogellenesnek ítélte az alkotmánybíróság. Állami vállalatok privatizációjával vonnának be pénzt. A Deutschlandticket jövője is kérdéses.
Tizenegy kilométer hosszú szakaszon újul meg a pálya Poprád és Védfalu között, két és fél perccel rövidül a menettartam.
A balti ország közlekedési minisztériuma körülbelül 175 millió eurót (65,5 milliárd forintot) különít el a gigaberuházásra, melyből 115 millió uniós forrás.
A Mazóviai vajdaság tizenhat kétrészes villamos szerelvényt szerez be a hazai gyártótól, egy zsákvonalat pedig fővonalba kötnek be.
Jelentős projektek mennek végbe déli szomszédunknál, többek között a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése, a Tarcal-hegységet átszelő közúti folyosó, valamint számos más autóút építése. A Vajdaságban is könnyebb lesz közlekedni.
Országszerte ötven vasúti átjárót számoltak fel, hatvannégy vasútállomás felújításán dolgoztak.
Jóllehet, az Európát Afrikával összekötő műtárgy ötlete már az 1930-as években felmerült, a két országban és Portugáliában megrendezendő 2030-as labdarúgó-világbajnokság újabb löketet adhat a megvalósításnak.
A metróvonal négy kilométerrel és négy állomással bővülhet ki São Sebastião és Alcântara között.
A stratégiai lépés alátámasztja az ország elkötelezettségét a közlekedési rendszerének átalakítása iránt, előmozdítva a fenntartható fejlődést és áthidalva a vasút finanszírozásának hiányát.
Az Európai Unió, az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 560 millió euróval járul hozzá az Észak-Macedóniát Bulgáriával összekötő pálya megújításához.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 41,2 milliárd euró hitelt nyújt az ország vasúti infrastruktúrájának újjáépítéséhez.