budapest

Vasút Nagyvasút

Isten éltessen, Keleti pályaudvar! – 3. rész

iho   ·   2014.08.18. 16:30

Százharminc éve, 1884. augusztus 16-án adták át az utazó közönségnek a Keleti pályaudvart, akkori nevén a Központi pályaudvart. Ebből az alkalomból úgy, ahogy annak idején 2006-ban az Indóház vasúti magazinban megjelent, három részben taglaljuk a pályaudvar történetét.

Vasút Nagyvasút

Isten éltessen, Keleti pályaudvar! – 2. rész

iho   ·   2014.08.17. 16:25
Százharminc éve, 1884. augusztus 16-án adták át az utazó közönségnek a Keleti pályaudvart, akkori nevén a Központi pályaudvart. Ebből az alkalomból úgy, ahogy annak idején 2006-ban az Indóház vasúti magazinban megjelent, három részben taglaljuk a pályaudvar történetét.
Vasút Nagyvasút

Isten éltessen, Keleti pályaudvar! – 1. rész

iho   ·   2014.08.16. 20:15

Százharminc éve, 1884. augusztus 16-án adták át az utazóközönségnek a Keleti pályaudvart, akkori nevén a Központi pályaudvart. Ebből az alkalomból úgy, ahogy annak idején 2006-ban az Indóház vasúti magazinban megjelent, három részben taglaljuk a pályaudvar történetét.