A metrókat szeretik a legjobban a Budapesten közlekedők

iho/vasút   ·   2023.11.17. 15:00
00_m2_nepstadion

A BKK ügyfeleinek utazási szokásait és igényeit vizsgáló reprezentatív felmérésből kiderült: az M2-es metrót kedvelik leginkább a fővárosban közlekedők. Hogy melyik két másik járat került fel a képzeletbeli dobogóra, megtudhatják cikkünkből.

A Budapesti Közlekedési Központ minden évben reprezentatív kutatáson méri fel a Budapesten és környékén élők igényeit és véleményét a főváros közlekedéséről. A kutatás készítői legutóbb ezer közösségi közlekedőt kérdeztek meg többek között arról, hogy a mögöttük hagyott hónapban mely BKK-járatokat használták a legtöbbet, és összességében mennyire elégedettek azokkal. A válaszadók 1-től 4-ig terjedő skálán osztályoztak. A 3-as azt jelentette, hogy inkább elégedettek az adott BKK-járattal, a 4-es pedig azt, hogy teljesen elégedettek vele. A kérdésekre adott spontán válaszok alapján összeállt a leggyakrabban említett és legnépszerűbb BKK-járatok rangsora.

A képzeletbeli dobogó tetejére a „piros” M2-es metrót választották: a válaszadók 76 százaléka mondta, hogy teljes mértékben elégedett a járattal, 19 százalékuk inkább elégedett volt. A kelet–nyugati metróvonalon a korábbi orosz járműveket több mint tíz éve felváltó Alstom Metropolis szerelvények naponta több mint 400 ezer utast szállítanak.

A második helyre a „kék” M3-as metró került, mely egyben a leggyakrabban említett BKK-járat is: a válaszadók 56 százaléka teljesen elégedett vele, 41 százalékuk pedig inkább elégedett. A Magyarország legforgalmasabb vasútvonalának számító, Budapestet észak–déli irányban keresztülszelő metróvonal felújítása öt és fél év után idén májusban fejeződött be, minden állomás új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is.

A pódiumra bronzérmesként fért fel a 4-es/6-os villamos, mely a második leggyakrabban említett járat. A teljesen elégedettek aránya itt is 56 százalék, az inkább elégedetteké 39 százalék. A villamospárnak jelentős szerepe van abban, hogy a budapesti a világ legforgalmasabb villamoshálózata: vonalán naponta több mint 200 ezren használják az alacsonypadlós és légkondicionált Siemens Combino szerelvényeket.

Az M3-as metró esetében a 3-as és a 4-es osztályzatok összege – tehát az elégedettek aránya – némileg magasabb, de az M2-esnél a leginkább elégedettek aránya 76 százalék, és ez jelentősen meghaladja az M3-asnál mért 56 százalékot.

Könnyen lehet viszont, hogy néhány év múlva átalakul a kedvenc járatok toplistája, hiszen a BKK közelgő járműfejlesztései új dimenziókat nyithatnak kényelem szempontjából a közösségi közlekedésben.

A közösségi közlekedés, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése a jövőben is hangsúlyos szerepet kap a BKK-nál. Az elmúlt években indított járműparkfejlesztés nagymértékben javította a fővárosi közösségi közlekedés színvonalát: az új járművek a kor elvárásainak megfelelő tulajdonságukkal és felszereltségükkel szolgálják a Budapesten utazók kényelmét.

Már az összes Solaris–Škoda Trollino (SST) trolibusz közlekedik abból a 48 járműből álló flottából, amelyet kedvezményes áron sikerült beszereznie a BKK-nak. A lengyel–cseh kooperáció járművei akadálymentesek, légkondicionáltak és legalább négy kilométert önjáró üzemmódban is képesek megtenni.

A következő években összesen 51 modern CAF Urbos villamos érkezik majd a fővárosba. Ennek köszönhetően olyan vonalakon is tágas férőhelyű, légkondicionált, akadálymentes, fedélzeti kamerákkal és korszerű utastájékoztató rendszerrel felszerelt járművek közlekedhetnek majd, ahol jelenleg még csak néhány elérhető vagy egyáltalán nincs.

A fővárosi autóbuszflotta folyamatos fiatalításának köszönhetően napjainkban már csak alacsonypadlós buszok közlekednek Budapesten. A BKV Zrt. autóbuszállománya 2022 őszén 135 új járművel bővült, idén májustól pedig az ArrivaBus Kft. tulajdonában és üzemeltetésében összesen 150 korszerű, klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű állt forgalomba.

A BKK idén ősszel közbeszerzési eljárásokat indított közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetésére. Eredményes eljárások esetén 2025-től további buszokkal gazdagodhat a fővárosi járműpark: szeptemberben 150 új autóbusz (ötven szóló és száz csuklós), októberben pedig ötven teljesen elektromos meghajtású busz forgalomba állítására indult eljárás.

(Nyitóképünkön az M2-es metró Népstadion megállója)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek