A jóképű űrhajós és Kína kicsit megkésett diadala

A kozmonauták és asztronauták után tíz évvel ezelőtt megérkezett a Földre az első taikonauta is, bár csatlakozhatott volna az orosz és az amerikai űrhajósok után az első kínai jóval korábban is. Természetes, hogy Peking már korábban is dédelgetett ambiciózus űrterveket, valamikor a hatvanas évek végén nem kevesebb mint 800 katonai pilóta vonult be a titkos űrközpontba Mao Vörös Könyvecskéjével felfegyverkezve, hogy részt vegyen a kiválasztásban. Aztán a Lin Piao-féle puccs egyik következményeként szétzavarták a jelölteket, de még az űrprogramot is.

Ami aztán csak 1992-ben indult újra. A meghirdetett feltételek között szerepelt, hogy az űrhajósjelölt nem lehetett 170 centinél magasabb és hetven kilónál nehezebb, viszont, és ez azért jelzi, milyen fontos presztízs-szempontok szolgáltatták a hajtóerőt a programhoz, a jelölt jóképű is kellett, hogy legyen. Ekkor is voltak bőven jelentkezők, bár az idők változásával a Vörös Könyvecske már nem volt kötelező felszerelés. Ezerötszáz, majd hatszáz katonából 1998-ra alakult ki a legjobb tizennégy mezőnye, akik már teljes űrhajós kiképzést kaptak, beleértve az oroszoknál lezajlott súlytalansági próbákat: a zéró gravitációt egy parabola-pályán repülő, megfelelő belső kiképzésű (mindenütt jól kipárnázott) szállítógép belsejében tudták 20–25 másodpercekre létrehozni.

Közben zajlott a Hosszú Menetelés hordozórakéta fejlesztése is, amíg elérkezett 2003 október 15-e. Ami pedig tényleg szokatlan volt: addig a három legjobb jelölt mindig és mindenütt együtt szerepelt, de csak a start előtt közvetlenül döntötték el, közülük melyik repülhet.

A választás Jang Li-vej 1965-ben született vadászpilótára esett, aki 1993-ban került be a kínai űrhajósjelöltek csapatába, de érdekes mód az Űrvilág összefoglalója szerint csak a kiképzés legutolsó fázisában került be az első repülésre jelöltek közé, a start reggelén pedig ő volt a legstabilabb mentális állapotban. Őt kísérték tehát a rakétához, majd 21 órás repülés, 14 földkörüli fordulat után ő tért vissza Belső-Mongólia leszállásra kijelölt övezetébe, öt kilométeres pontossággal.

A kínai hírközlő szervek természetesen ünnepeltek, Kína ezzel harmadik országként lépett be ama államok közösségébe, amelyek saját erejükből tudnak embert küldeni a világűrbe. (Speciel ezügyben az amerikaiak még néhány évig nem is tagjai a klubnak, az űrrepülőgépek leállítása óta orosz űrhajókkal repülnek az űrállomásra az USA űrhajósai is, amíg nem kezdik meg az emberes repüléseket a most fejlesztés alatt álló amerikai űreszközök.)

Ma tíz éve a kínai tévék tökéletes repülés utáni tökéletes leszállásról beszéltek, a későbbi információk szerint azonban nem volt minden annyira „perfect, percfect”. A start kezdeti fázisában a hordozórakéta vibrációja a vártnál is erősebb volt, ezt az űrhajós is jelezte, és feltehetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy néhány másodpercre lefagyott a fedélzeti tévéadás, ami meglehetős riadalmat okozott az addig egy emberként tapsoló irányító teremben. Annál nagyobb volt a megkönnyebbülés, amikor a visszatért élőképen már mozgatta fejét az űrhajós. A történtek után a Nagy Menetelés hordozórakétát némileg át kellett tervezni.

A leszállás ugyan sikeres volt, de egyes hírek szerint elég durva: az utolsó másodpercben, közvetlenül a talaj felett működésbe lépő fékezőrakéták nem gyulladtak be mind, emiatt a kabin az ideálisnál keményebben huppant a földre, egyébként ezt a kulcsmozzanatot, a leérkezés másodperceit azóta sem látni az első repülést megörökítő felvételeken. Jang Li-Vej láthatóan kicsit megviselt volt, miután a kabinból kisegítették, de ezt is gyorsan leplezni kellett, a felvételen látszik, hogy valaki a hóna alá akar nyúlni, de a másik oldalról egy fontosabb személyiség elhessegeti, hogy az űrhajós elég délcegen tehessen néhány lépést, aztán persze a nehézségi erő világába való visszatérés megkönnyítésére hordszéken vitték a helikopterhez.

A felvételek és a későbbi leírások eléggé világossá tették: a Sencsou-5 űrhajó valamivel nagyobb, de ugyanolyan logika szerint épült, vagyis mély lelki rokonságot mutat a szovjet-orosz Szojuz-rendszerrel. Ugyanúgy két kabin kapcsolódik egy műszaki egységhez, az egyik kabin a parancsnoki, ahol a földkörüli pálya eléréséig tartózkodnak az űrhajósok, illetve ahonnan irányítják az űrhajó mozgását földkörüli pályán; a másik valamivel tágasabb orbitális (lakó)kabin, amely az űrhajós vagy űrhajósok szokásos tartózkodási helye a világűrben, itt történnek a kísérletek, itt folyik a tulajdonképpeni munkavégzés. Azonban ezt a kabint visszatérés előtt a műszaki egységgel együtt lerobbantják, és a földre csak a parancsnoki kabin érkezik. Jang Li-Vej azonban a teljes 21 órás űrutazását a parancsnoki kabinban kellett, hogy töltse.

Azóta már több sikeres repülésen jutott túl a kínai űrprogram, sőt, van már két női űrhajósuk és egy kisebb űrállomásuk is, a Sencsou-10 idén nyáron háromfőnyi személyzetével több mint két héten át volt idén nyáron a világűrben, és többször is végrehajtotta az összekapcsolási manővert a Tienkung-1 űrállomással. A kínai űrprogram több évtizedes késése ezzel együtt eléggé nyilvánvaló, ugyanakkor nagyon is valóságos az igyekezet a lemaradás behozására, bár attól azért a jelek szerint még mindig távol vannak, hogy korábbi bejelentéseik szerint előbb érjenek ők a Holdra, mint az első visszatérő amerikai expedíció.

Szeptemberben Pekingben rendezték a Nemzetközi Világűrkongresszust, amelyen egy igen meglepő, érdekes ajánlat hangzott el: Kína várja más országok űrhajósait a maga űrállomására. Azt tudni kell, hogy a jelenleg Föld körül keringő űrlaboratóriumuk az ISS-hez képest akkora, mint annak valamelyik nagyobb modulja, viszont 2015-ben tervezik az újabb kísérleti, és 2020-tól a már a Nemzetközi Űrállomáshoz hasonlóan nagy, állandó űrállomás kiépítését a kínaiak. Hogy a meghívás pontosan melyikre szól, az nem teljesen világos, egy biztos: a Nemzetközi Űrállomáson a kínaiak eddig nem jártak és nem is járhattak, mert mind az oroszok, mind az amerikaiak elég komolyan tartanak attól, hogy a kínaiak jelenléte egyben az orosz és nyugati űrtechnológia ingyenes átvételével járna.

Az oroszoknak ez ügyben bőven volt tapasztalatuk egyes fejlett harcigép-típusok esetében, amelyeket a kínaiak először kisebb tételben megvásároltak, majd nagyobb tételben maguk kezdtek gyártani. Hogy az űrhajós együttműködés hogyan alakul a későbbiekben, az tehát erősen kétséges, amit az is jelez, hogy a pekingi kongresszuson épp a jelenlegi legfontosabb űr-országok hiányoztak: Oroszország és az Egyesült Államok. Egyes nyugati vélemények szerint a kínai meghívás mögött épp a kölcsönösség lehet az igazi motívum, vagyis hogy cserébe Kína mégiscsak indíthasson Sencsou űrhajót az ISS-re, de az ISS gazdái épp ezért nem lelkesednek. Noha sokan úgy vélik, hogy az amerikaiak eddigi politikája a kínai űrprogramok elszigetelésére hatástalan és idejétmúlt törekvés, ennek ellenére valószínű, hogy az első nem-kínai űrhajós, aki a Mennyei Palota állomásra vagy valamelyik jövőbeli változatára valószínűleg megérkezik, nem amerikai vagy orosz, pláne nem japán, és nem is netán európai lesz, hanem – pakisztáni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!