A Holdat járt kamerát visszakapja a NASA



Ed Mitchell végül mégiscsak megválik kedves emlékétől, még mielőtt a bíróság venné el tőle.

Az Apolló–14 űrhajósa negyven évvel ezelőtt a Holdon járt, és kimentett egy kamerát, amely amúgy a holdkompnak abban a részében maradt volna, ami a két holdjáró űrhajóst a bolygó körül keringő Apolló űrhajóhoz visszaszállította, majd leválasztva becsapódott a Holdba. Tehát az amúgy halálra ítélt kamerát a halálra ítélt Lunar modulból Mitchell megmentette és hazahozta magával a Földre.

De a NASA most visszaköveteli a tulajdonát, és jövőre már a második bírósági eljáráson folytatódott volna az ügy, ha Mitchell önszántából, vagy inkább talán a jogi fenyegetés árnyékában, nem dönt úgy, hogy visszaszolgáltatja a 16 milliméteres kamerát.

Pedig korábban, pontosabban az Apolló-expedíciók korában még a NASA sem gondolkodott ennyire kategorikusan. Amint Mitchell úgy vélte, ez egy értékes és megmentendő tárgy, úgy az űrügynökség is megengedte, hogy a nagy utazások egy-egy emlékét valamiféle tárgy formájában megőrizzék az asztronauták.

A konfliktus talán felszínre sem kerül, ha Mitchell fel nem ajánlja a kamerát 2010-ben egy New York-i árverésre. Akkor kezdett jogi eljárásba a NASA, határozottan állítva, hogy a most nyolcvanegy éves egykori holdjáró nem a jogos birtokosa a kamerának. Mitchell megpróbálta semmissé  tenni a NASA keresetét, de egy floridai kerületi bíróság elutasította a beadványát.

A további bírósági hercehurca elkerülése végett Mitchell végül e testület előtt mondott le mindenféle követeléséről és birtokosi jogáról a kamerával kapcsolatban.

Mint az esetről szóló írásokból kihámozható, a probléma azzal kezdődött, hogy Mitchell ott, a Hold körüli pályán merengve, ötletszerűen döntött a kamera visszahozataláról. Ha korábban jön ez a gondolata, mármint nem az űrben, hanem még a földön, akkor talán meg lehetett volna oldani a dolgot. Donald Deke Slayton űrhajós és programfőnök egy korabeli nyilatkozatából derült ki ugyanis, hogy az asztronauták egy előzetes listát nyújthattak be azokról a tárgyakról, amelyeket egészen a Földig vissza akartak hozni, erre az Apolló-sorozat felelős főnökei rábólintottak, és visszaküldték a listát Slaytonnak. De Mitchell kamerája ezen a listán nem szerepelt.

A NASA akkori óvatossága abból a szempontból érthető, hogy a súly az űrrepülésben is roppant fontos tényező, és nem mindegy, mekkora teherrel tér vissza az űrhajó: épp a Mitchell repülése előtt veszélyes balesetet szenvedett Apolló–13 expedíció egyik érdekes momentuma volt, hogy amikor a kis híján tragédiába forduló repülés utolsó szakaszában az űrhajó valamelyest eltért a kiszámított visszatérő pályától, rájöttek, hogy ennek az volt az oka, hogy a parancsnoki kabinból hiányzott néhány kiló: hiányoztak azok a holdkőzetek, amelyeket nem hozhattak vissza az asztronauták, hiszen le sem szállhattak a Holdon.

Mitchell kamerája nem volt akkora súly, és az Apolló–14 visszaérkezése problémák nélkül zajlott, most azonban heves vitákat váltott ki a vele kapcsolatos bírósági döntés. Az ítélet indoklásában az szerepel, hogy noha a kamera eredetileg valóban megsemmisült volna, ez nem változtat azon a tényen, hogy az űrhajós engedély és a tulajdonjog átruházása nélkül birtokolta a per tárgyát négy évtizeden át.

Mitchell öregkorára talán azért is nem maradt a NASA kedvenc űrhajósa, mert 77 évesen egy rádióbeszélgetésben határozottan állította, hogy a Földön tényleg jártak korábban űrlények, és hogy a híres Roswell-történet igaz, valóban találtak földönkívülieket, csak titkolták. Az űrügynökség akkoriban hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra, hogy nem osztja ez ügyben Mitchell véleményét.

Az ítélet hírét azonban sokan úgy kommentálták az interneten, hogy nagy kár ezzel az üggyel egzecíroztatni az idős, Holdat járt asztronautát. „Ezek az emberek, akik részt vettek a programban, hősök voltak, ezek a tárgyak pedig történelmi emlékek” – hangzik az egyik rosszkedvű hozzászólás. Kétségtelen, egy heroikus korszak nem annyira nagyvonaú utózöngéjeként is felfogható az ügy. Egy másik, praktikusabb kritika szerint ha valóban hatvan-nyolcvanezer dollárért kelhetett volna el az aukción a Holdon járt kamera, ehhez képest a hosszadalmas bírósági procedúra sokkal többe került.

Még egy érdekes gondolat az internetes hozzászólásokból: ha a kamera a Holdba becsapódó holdkompfokozaton marad, és aztán orosz űrhajósok (akik persze sosem jártak valójában a Holdon) megtalálják a maradványait, az ugyanúgy az övéké lenne, mint amikor egy búvár nemzetközi vizeken felhoz valamit egy hajóroncsból. Egyébként talán épp ez a gondolat késztette az űrhivatalt arra, hogy nemrég programot kezdjen kidolgozni a Hold-expedíciók és az automata Hold-kutató szondák leszállási övezetének védetté tételéről.

Vagyis ha Mitchell kamerája a Holdon marad, akkor valóban tisztelt és őrzött történelmi ereklye marad, és nem lesz belőle egy nagyon is földi, inkább földhözragadt huzavona tárgya.