A Hattyú negyven éve: hamarosan repül az első frissen készült Tu-160-os

1992-ig harminchatot szereltek össze, mostanság régebbieket fejeznek be és korábbiakat építenek át, ez a gép viszont teljesen új. Az utolsó gyártásban lévő varia-típus.

A „Fehér Hattyú”, első felszállása: 1981. december 18-a után a NATO-tól a sokkal kevésbé hízelgő és egyáltalán nem romantikus Blackjack nevet kapta, de ez volt az a gép, amely méltán vívott ki magának tiszteletet is, mint a világ legnagyobb, legnehezebb és leggyorsabb stratégiai légieszköze.

A megalkotásához az ihletet első lépésben egy olyan amerikai repülőgéptől, a háromszoros hangsebességre képes XB-70-estől kapta, amelyből a két prototípuson kívül nem építettek többet, és amely tehát sosem állt szolgálatba, a technikai és pénzügyi nehézségeken valamint az egyik gépet ért katasztrófán túl azért, mert a szuperszonikus stratégiai bombázókat akkoriban a ballisztikus rakéták okán feleslegesnek tartották. De aztán mégis megalkották a Blackjack másik amerikai előképét, a B-1-est, amely azonban sokkal nagyobb méretű és kapacitású konstrukció megalkotására késztette a szovjeteket. A Tu-160-asból 1992-ig a tesztgépekkel együtt harminchat készült, januárban várható a levegőbe a harminchetedik, vagyis negyven évvel az első után...

A Tu-160-as mai szemmel nézve nem a legmodernebb technológia. A B-1B-hez hasonlóan változtatható szárnynyilazással oldották meg azt a problémát, hogy a gép több, mint kétszeres hangsebességgel épp oly biztonságosan repüljön, mint leszálláskor, amikor a nagy szögben „kiterjesztett” szárnyak produkálják, gazdag mechanizációval persze, a plusz felhajtóerőt, az ugyancsak biztonságosan alacsony sebességet.

Ezt a technikát valamikor széles körben alkalmazták, az amerikaiak például a még hadrendben lévő B-1-esen, a már nem repülő legendás hajófedélzeti F-14-esen, a földközelben is nagy sebeségre képes, ugyancsak kivont F-111-esen. Változtatható szárnyállású a csak nemrég búcsúztatott olasz-német-brit Panavia Tornado, a szovjet típusok közül a Szu-24-es és a Tu-22M3-as, illetve a nálunk is repült a MiG-23-as és Szu-22-es. Végül a Tu-160-as az utolsó típus, amelyen ez a komoly plusz súlyt és elég bonyolult berendezést feltételező konstrukció gyártásban is tovább él.

Mindenesetre a Blacjack 130 tonnányi tüzelőanyaggal a négyfős személyzettel tizenöt órát repülhet, persze hangsebességnél alacsonyabb tartományban, de légitankolási képessége birtokában elméletileg bárhol felbukkanhat a világon. Előszeretettel repülnek a gépek, időnként kissé provokatív közelségben egyes nemzeti légterekhez, sokórás „őrjáratokat”. Ezek során landolnak a Hattyúk akár az oroszbarát Venezuelában is. Tavaly az egyik 160-as 20 ezer kilométert repült 25 óra alatt, három légitankolással.

Most pedig, negyven évvel a szűzfelszállás után, a start előtti gurulópróbákat tartják Kazanyban az első újonnan épült, modernizált Hattyúval.

A történet még a Szovjetunió bukása után vette azt a furcsa fordulatot, hogy az akkor létező Tu-160-asok közül jónéhány Ukrajnában rekedt, ezek közül nyolc került vissza Oroszországba, néhány Tu-95-ös Medvével együtt, némi súlyos ukrán adósságok fejében, a többit megsemmisítették, az amerikaiak pénzügyi segítségével. Baleset miatt is vesztettek gépet, így alakult az a helyzet, hogy egészen 2018-ig az orosz légierőnek tizenhat repülőképes példánya maradt.

2015-ben Putyin elnök az új fegyverkezési kampány keretében elrendelte a meglévő gépek modernizálása mellett újak gyártását is, első menetben tízet, összesen ötvenet. Az M2-es változatot az államfő 2018 januárjában szemlélte meg, de ez még egy régebben félbehagyott példány befejezése volt.

Modernizált elektronikával, avionikával, fegyver-és érzékelő, illetve önvédelmi rendszerével, a Tu-160M illetve M2 már valóban sokmindenben közelíti a mai technológia csúcs-szintjét. Utánégetős hajtóműveiről annyit tudni, hogy az eredeti NK-32-esek új változata, kisebb fogyasztással, nagyobb teljesítménnyel. A pontos paraméterek nem ismertek, például, hogy mennyire változott a hatótávolság, a TASSZ megfogalmazása úgy szól, hogy „a gép hatékonysága a kétszeresére emelkedett”. Egyes hírek szerint ráadásul olyan borítást, festést kap, amely csökkenti a radarvisszaverődést, az észlelhetőségét.

Ami az orosz elnök álmai közül a jelek szerint nem valósul meg: Putyin a 2018-as M2 bemutató után azt nyilatkozta, milyen jó lenne a Hattyúból kifejleszteni a következő orosz szuperszonikus polgári gépet.

Az ötlet időnként azóta is fel-felbukkan, de orosz szakértők is mondják: elsősorban a kifejezetten katonai rendeltetésű hajtómű, másrészt a nehéz és bonyolult szárnyállítási mechanizmus miatt, ez nem életrevaló elképzelés.