A hatalmas tehergép és óriás kapitánya: képregény egy légitársaságról

Jónéhány évig volt látható az Il-76-os Ferihegyen. Kalandos repülés Jerevánba, a navigátor üvegkabinja és az Elbrusz csodája.

Először a szokatlan műfaj keltette fel az érdeklődésemet: képregény. Vajon mi köze lehet a képregénynek a repüléshez? Persze, elszoktunk az ilyesmitől: először is mindenképp kell egy sztori, lehetőség szerint komoly kalandokkal, amelyek végig ébren tartják az olvasó/néző érdeklődését. De kell, hogy legyen manapság egy másik, úgymond háttérben húzódó magyarázat is. Mondjuk egy fantázia-képregény esetében érthető, ha olyan szereplők, netán helyszínek is szerepelnek benne, amelyeket valóban csak megrajzolva varázsolhatnak elénk, mert a realitás világában nem is léteznek.

Azt hiszem, ebben az esetben valami harmadik okról van szó: a történet főhőse – a repülőgép – létezett, nemkülönben a főszereplők sora, a vállalkozók és a pilóták, nomeg egy korabeli krónikás. De gyaníthatóan nem létezett elég elég autentikus fotó – jómaga is csak egyet találtam – a gépről és a szereplőkről, amelyekből összeállt volna a kalandos történet.

Miről is van szó? a HUK / Hunair a kilencvenes évek sztorija, amikor megtörtént a rendszerváltás, sőt, mi több, megtörtént a Szovjetunió szétesése is, és ez abban az évtizedben rengeteg ember számára jelentett elsősorban lehetőségeket. Például, hogy a repülésben vállalkozzon, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt: igen, vegyünk egy gépet és csináljunk légitársaságot. Egy ilyen „romantikus” kísérletnek lehetünk a tanúi furamód a képregény révén, egy Il-76-os teherszállítóval és annak személyzetével, nomeg a kis vállalkozás vezetőivel.

A krónikás, aki felbukkan a képregény egyik első képén is, Földesi László újságíró kollégám. Az elmúlt években sokat nem tudhattunk róla, korábban a Malév kommunikációs rendszerének – lehet, hogy akkor még nem így hívták – egyik fő figurája volt, portálunk jónéhány cikkének a szerzője, akinek fotóarchívumából is sokminden jelent meg nálunk. A képregény egyik valóságos főhőse Virág István János, Virág István és Viktor örökítette meg a történetét képregény formájában. A főpilóta Vologya Kutakov kapitány, Lettországból érkezett orosz.

Szóval ideje, hogy e sorok írója is elárulja: neki is volt némi köze a HUK-hoz, amennyiben egy meglehetősen regényesre sikerült útján újságíróként részt vehetett, és megjelentethette a repülés történetét a Repülőtéri Magazinban. Az Il-76-os negyven tonnányi élelmiszert, gyógyszert, háztartási cikket vitt Örményországba, egy súlyos földrengés után, segélyszállítmányként. Az út hatalmas kerülővel indult, északról kellett körbe repülni a Fekete-tengert, az akkori, nem kockázatmentes politikai viszonyok miatt egyenesen Grúzia felé nem mehettünk a tenger fölött. A leszállás megint csak különlegesre sikerült, teljes terheléssel – hátszélben, mert kelet felől nem volt elég a látás, hogy a hegyek között behelyezkedjünk, különben sem lehetett csak úgy hosszúfalat repülni, mert ha tévedünk egyik kicsit, és túlságosan délre kerülünk a pályával párhuzamosan, akkor a törökök veszik nagyon rossznéven, amit csinálunk. Maradt tehát az eléggé komoly sebességgel végrehajtott hátszeles leszállás. Napközben, amíg a gép kirakodásra várva ácsorgott a reptéren, egy francia vöröskeresztes hölggyel mehettünk be a városba, azt hiszem, az ő vezetése oda-vissza a megrongált reptéri úton volt az utazás két legveszélyesebb szakasza.

Közben a környékbeli falvakból vödrökkel jöttek a géphez, hátha kapnak egy kis kerozint, mert nem volt semmi fűtőanyaguk. De nem adhattunk nekik, mert a gépnek sem volt sok tüzelőanyaga, a reptéren ugyanis nem volt mivel feltankolni. A fedélzeten nem érződött emiatt aggodalom, meg volt beszélve egy leszállás tankolásra a tengerparti Anapa repterén. Felszállás után viharos időben hagytuk el az Elbruszt, a látvány fantasztikus volt, közben ezt a hatalmas madarat úgy dobigálta a Kaukázus feletti turbulencia, mint a falevelet, mivel a navigátor mellett ücsörögtem, jól láttam a variót: hol plusz tíz és mínusz harminc, hol fordítva... Ja, életem egyik legfantasztikusabb élménye volt, hogy az orr alatti üvegezett fülkében maradhattam szinte végig, ilyen kilátást se előtte, sem utána nem élvezhettem nagygépből.

A turbulencia ellenére békés hangulat azonban lassan megszűnt, amint kiderült, hogy miközben mi a késői kirakodás miatt jóval a megbeszélt idő után indultunk, Anapa, ahol tankolnunk kellett volna, bezárt. Következett sűrű rádiózás, kialakult a megoldás: Szocsi, és már ereszkedtünk is a reptér felé, amikor egy zivatar megakadályozta a leszállást, újabb sűrű rádiózás, - érdekes élmény volt egy ekkora géppel úgy repülni, mint egy hőlégballonnal: hogy nem tudtuk, hol fogunk landolni - irány Mineralnije Vodi, ahol földet értünk ugyan, de vagy másfél órába telt, amíg megtalálták a tartálykocsit és felverték álmából a sofőrt, majd jött a hosszas tankolás, végül a hazafelé út, és leszállás külön engedéllyel éjjel kettő-három körül Ferihegyen, „lábujjhegyen”, reverz nélkül. Azt már egy emelettel feljebb, a pilótafülkében figyelhettem, és néztem, amint Vologya kapitány vaskos ujjaival elképesztően finoman teszi le az óriási madarat a 31-es jobbpályára.

No, ez volt az én kalandom a HUK 76-osával. De most, hogy megszületett a képregény első, bevezető része, azt is megtudtam, hogyan alakult a társaság, hogyan került a részemről 140 kilósra becsült, csak Il-76-oson 13 ezer órás Vologya kapitány Budapestre. Viszont magam is kíváncsian várom a folytatást: ha a jereváni út nekem nagy kalandnak számított, milyenek lehettek az afrikai repülések, hogyan alakult a társaság és Vologya sorsa, amiből én csak annyit érzékeltem, hogy az Il-76-os jellegzetes alakját még évekig láttam a műszaki bázis előterén, de sosem láttam később repülni. Viszont az interneten talált adatok szerint a vállalat maga még 1999-ben is létezett, nem is egy, hanem két, magyar lajstromban lévő Il-76-ossal (HA-TCB, HA-TCJ).

Kétségtelen, a honi polgári aviatika történetének egy érdekes és kevesek által ismert mellékszáláról van szó, egy különleges időszak különleges vállalkozásáról, különlegesen tálalva. A sorozat első része némi pénzmagért már elérhető neten vagy papíron, az indulásról, várjuk a további részeket, de gyanítom, az iho-hu olvasói között is akad majd, akinek megvannak a maga emlékei a magyar teherszállító légitársaságról és Il-76-osairól.