787: jöhet a típusengedély, gyorsítani kell a gyártást

iho/repülés   ·   2011.08.19. 06:40
B-787ANA_kicsi_cr

A Boeing sikeresen befejezte a Rolls-Royce hajtóműves 787-es tesztrepülését, a Dreamliner a típusengedélyre vár, hogy aztán szeptemberben-októberben szolgálatba álljon elsőként az All Nippon Airways színeiben. A 2009 decembere óta zajló 4800 órás berepülési program utolsó mozzanataként Mike Carriker kapitány, a 787-es program főpilótája szállt fel a típus kilencedik példányával, a másfél órás repülés során a fedélzeten 14 fős mérnökcsapat figyelte a rendszerek működését, a Boeing emberei generátorkiesést és az üzemanyagrendszer kijelzőjének hibáját szimulálták. Korábban olyan embert és gépet próbáló feladatokat kellett teljesíteni, mint például a csak kerékfékkel történő megállás a felszállás megszakításakor, a kiterjesztett kéthajtóműves üzemeltetéshez szükséges öt és háromnegyed órás egyhajtóműves repülés, leszállás igen erős keresztszélben és stabil landolás a majd fél méter magas víz borította pályán.

Most tehát a Rolls-Royce hajtóművekkel repülő változatra szerzi meg a cég a típusengedélyt, de további tesztek kellenek a GE hajóművekkel felszerelt 787-eseknek, amelyek később állnak szolgálatba, és a tervek szerint az év vége felé kapják meg a forgalomba állításhoz szükséges hatósági dokumentumokat.

A húsz hónapos tesztsorozat egyébként jóval hosszabbra nyúlt a tervezettnél, a Boeing korábban alig egy év alatt szerette volna végighajtani a berepüléseket, azonban tavaly novemberben egy a fedélzeti elektromos rendszerben keletkezett tűz miatt másfél hónapig a földre kényszerültek a gépek.

 

Az eredeti ütemterv szerint a kibocsátó légitársaság már 2008-ban meg kellet volna, hogy kapja az első szériagépet, a prototípusok szerelése közben azonban súlyos hibákat fedeztek fel elsősorban a beszállítók által készített részegységekben, de kiderültek tervezési gondok is, amelyek miatt végül is összességében három és fél évvel csúszott a 787-es fejlesztése.

Az ezzel járó plusz költségek sokak szerint kétségessé teszik a program gazdaságosságát, noha a gépre változatlanul több, mint nyolcszáz fix megrendelés él, szakértői vélemények szerint most már ezer példányt kell eladni ahhoz, hogy behozza a fejlesztésére költött teljes összeget.

A New York-i Bernstein Research gazdaságkutató és befektetési tanácsadó azt jósolja, hogy a fejlesztés és a berepülés után a Boeingnek most a gyártás felfuttatása okoz majd komoly kínokat. A Boeing mindent megtesz azért, hogy az összeszerelést alaposan meggyorsítsa, de az öt kontinensre kiszervezett gyártási rendszer már a korábbi szakaszokban is súlyos zavarokat mutatott. Ami a 787-es egyik forradalmi újításának számított, tehát a globális outsourcing rendszer, mostanra szemlátomást a folyamatok akadályává lépett elő, nyilván ez és a megtérülés gyorsításának kényszere késztette arra a céget, hogy hagyományos, Everettben lévő hatalmas összeszerelő üzeme mellett egy másik gyártósort is kiépítsen Dél-Karolinában.

A Boeing már 2013 végére szeretné elérni a havi tízgépes kibocsátást, a Bernstein Research szerint ehhez legalább még plusz egy év kell majd.

Kapcsolódó hírek