F-16: szabad a kód?
Amennyiben ez igaz, akkor a Török Légierő repülőgépeinek számítógépeit saját fejlesztésű szoftverekkel láthatják el, akár teljesen lecserélve az eredeti, amerikai programokat vagy programrészeket. A Today’s Zaman napilap információi szerint a török és az amerikai fél már két hónapja egyezségre jutott, és már csak az amerikai kongresszusnak kell "csupán" rábólintania a megegyezésre.
A török újság szerint a típust üzemeltető 26 állam közül Törökország lesz az első, amely ezt a jogot megkapja – de nehéz elhinni például, hogy az erősen modifikált F-16I Sufa kétüléses támadó változat fejlesztése során Izrael nem rendelkezett a forráskódokkal. Úgy nehéz lenne integrálni a Sufa amerikai és izraeli rendszereit, hacsak nem feltételezzük azt, hogy Izrael adott át mindet a Lockheed Martinnak. Kényes kérdés ez, mondjuk ha a többfeladatú fedélzeti radarrendszerek algoritmusaira gondolunk.
A kérdés már korábban is felmerült: Törökország nemrég jelentette be, hogy F-16C/D Falconjainak automatikus idegen-barát felismerő rendszerét saját gyártásúra cseréli le. Az ok: az amerikai rendszer az izraeli gépeket barátként azonosítja, így elméletben török Falcon nem lőhet izraeli repülőgépre. S ez pedig a jelenlegi feszült közel-keleti helyzetben nem elfogadható a török hadvezetés számára.
Kérdéses ugyanakkor, hogy az amerikai kongresszus hajlandó lesz-e egy ilyen fontos erőforrást és kontrolllehetőséget átadni Törökországnak. Jelenleg sokkal nagyobb erőt képes felvonultatni Izrael az Egyesült Államokban, és a kongresszus már több esetben is közbelépett, amikor Törökország számára kívántak eladni különböző fejlett haditechnikai rendszereket. Nem felejtették el azt sem Washingtonban, hogy 2003-ban Törökország váratlanul lezárta szárazföldi területét és kikötőit az Irakot megtámadó amerikai erők elől.
Ugyanakkor éppen a napokban engedélyezték három Bell AH-1W Super Cobra harcihelikopter értékesítését Törökország számára – tehát közel sem egyértelmű az elzárkózás a török igények elől. Továbbra is függőben van ugyanakkor négy General Atomics MQ-1 Predator és két MQ-9 Reaper távolról irányított, felfegyverezhető felderítő repülőgép és a szükséges földi infrastruktúra eladása a közel-keleti nagyhatalomnak magát felépíteni szándékozó Törökország számára.
A török napilap szerint a fordulópontot annak a Raytheon AN/TPY-2 mobil nagy hatótávolságú rakétafelderítő lokátorrendszernek a befogadása jelentette, mely az amerikai rakétapajzs fontos elemét képezi. A radarrendszer elsősorban az esetlegesen Iránból útnak induló ballisztikus rakéták felderítését segíti elő.
