Egy sikeres vitorlázórepülő-verseny titkai: Gemenc Kupa

Roszkos Károly, a most befejeződött gemenci vitorlázórepülő-verseny szervezője arról számolt be, hogy a résztvevők már bőven a zárás előtt azt követelték: tartsák a Nemzeti Bajnokságot jövőre is Őcsényben.

Záróra az Izobárban, nyugalom a versenynapokon

Min múlik az, hogy egy vitorlázórepülő-verseny jól sikerül vagy sem?

Elsősorban az időjáráson, amivel ezen a versenyen nagyon nagy szerencsénk volt. Nyolc értékelhető számot repült mind a három géposztály. Voltak nagyon könnyen repülhető, kifejezetten jó időjárások, amilyenben én is szeretek repülni, és voltak benne küzdős számok, ahol viszont a tehetség és a kitartás volt döntő, a fiatal, ambiciózus pilótáknak ez a küzdőszám nagyon jól állt. Volt olyan, amiben összesen két hazaérkezőnk volt, viszont az is értékelhető lett, mert a mezőny 75, illetve 50 százalékban túlrepülte a 100 kilométert.

Viszont nyilván sokat kellett szállítókocsizni, hazavontatni.

Hát, azon a napon igen. Voltak terepvontatások is, ez ritkább a költségek miatt. Ami még befolyásolja a hangulat, az az, amit a rendező szerv, klub, repülőtér tud biztosítani. Az utolsó versenynapon sajnos nem volt repülhető idő, mert a termikképződés körülbelül 3 órakor indult, és fél négykor vége is lett. Nem akartuk a versenyzőket a nihilbe belezavarni. Aznap este egy pohár borocska mellett olyan versenyzőkkel beszélgettem, akik azt mondták, hogy 25 éve járnak nemzetikre, mindenféle világversenyekre, de ilyen hangulatú versenyen még nem voltak. Nem kezdődött már a második nap az anyázás, a versenyzők és a sportbizottság, illetve a versenyzők között. Annyira nyugalmat árasztó volt a közeg, a sportbizottság, a szervezőcsapat: bármit kértek a versenyzők, szinte minden pillanatokon belül teljesült.

Mit kértek? Illetve min múlik ez a nyugalom?

Például: elég sok reptéren nem nagyon figyelnek oda az esti zárórára, takarodóra, az őcsényi klub ezt betartotta, a reptér létesítményeiben 11 órakor minden elhallgatott.

Még a híres-neves Izobár is?

A híres-neves Izobár 11-kor bezárt. Akik a környéken sátoroztak, ezt kérték. Az Izobár 11-kor bezárt, ha valaki nagyon akart tovább fenn lenni, az kimehetett a reptéren túlra.

Vagyis mindenki kipihenten kezdte a versenynapot?

Aki pihenni akart, az pihent, aki nem akart, az meg nem pihent. Szondázás volt, a nagyon tisztességes Tolna megyei légirendőr-megbízott kijött két napra, szúrópróbaszerűen ellenőrzött, leellenőrizte az összes vontatópilótát, az okmányaikat, és szondázott természetesen. Ami mindig negatív lett. Az az igazi nyugalom, amit nem rákényszerítünk, hanem sugallunk az emberekre. Ez az, ami ezt a versenyt másodsorban befolyásolta olyannyira, hogy – nem akarok titkot elárulni, de – igenis akarnak több ilyen versenyt ide szervezni, nemzeti bajnokságot, sőt, egy külföldi nemzeti bajnokságot is ide hoznának Őcsénybe, mert Szlovéniában nem túl ideálisak az időjárási viszonyok a vitorlázórepülésre.

44 gép 42 perc alatt a levegőben, kétrepteres indulással

Ami közvetlenül a versenyzést és a repülést illeti: ebben a körben mit kellett nyújtani a sikerhez?

Először is gyors volt a felvontatás. Nagyon fontos, hogy a kategória első és utolsó repülőgépe lehetőleg minél rövidebb idő alatt a levegőbe kerüljön. Ne kelljen a másik rovására taktikázni az indulásnál, ne jusson helyzeti előnyhöz senki azzal, hogy amint felvontatják, egyből indulhat. Az egész mezőnyt, mind a 44 gépet 42 perc alatt rángattuk fel a levegőbe, ami nagyon szép teljesítmény, mert általában egy óra 10, egy óra 20 perc alatt szokott a nemzeti mezőny a levegőbe kerülni más repülőtereken.

De nyilván ennek is megvan a maga titka.

A titok neve Kóré Vilmos, aki a verseny repülésvezetője. Vili egyszerűen elképesztő volt: ahogy átlátta a káoszt, ahogy fejből tudta, melyik gép hol tart: néha úgy válaszolt a vontatógépnek a rádión, hogy nem is látta, de tudta, hol van. Fejben játszotta az egész sakkmeccset. Volt, aki szembe a mezőnnyel szállt le, vagy: most a keleti oldalra landoljon a gép, a másik a nyugati oldalra, aztán azt mondta, hogy „most te megint a nyugati oldalra gyere”, mert a visszaérkező vontatógép elől már kisorolt az induló vontatmány. Közben ugye voltak visszaeső vitorlák, azokat is eligazította, nem is lehetett volna tőle menet közben átvenni az irányítást, mert az ember nem tudta volna ezt az egészet fejben követni.

Azonkívül volt egy olyan egyedi megoldás, amit még az országban szerintem sehol nem alkalmaztak: két induló repülőteret jelöltünk ki. A Dunántúlon, a mi oldalunkon kicsit gyengébben és később indult az idő. A Duna túloldalán, az Alföld peremén, ahol a homok termikei hamar megjelennek, van az érsekcsanádi szükségrepülőtér, ami tökéletesen alkalmas, tehát nem terepreptér, hanem rendes repülőtér szegélyekkel, küszöbökkel, üzemel is onnan egy pár mezőgazdasági gép meg turistaszállításra repülőgép, és kész. Ha valaki ott szállt vissza vonalnyitás előtt, az úgy vettük, mintha Őcsényben szállt volna le, kimentünk érte és ott húztuk meg.  Volt egy nap, amikor úgy nézett ki, hogy az Alföldön nagyon jó idő lesz, nálunk nagyon későn indul, de hogy a mezőny el tudjon menni, kihúztuk őket a Dunához, ott eldönthették, hogy átvágnak-e az Alföldön, de ha nem sikerül az indulás, ha nem tudnak elkapaszkodni, akkor sincs baj, mert nem minősül terepnek, ha az érsekcsanádi reptéren szállnak le. Az eredeti szabály ugye az, hogy a nem az induló reptérre való visszaszállás a versenyből való kizárást jelenti. Mi viszont ezt a két repülőteret adtuk meg indulónak: bármelyiken leszállhatsz, öcsém, érted megyünk, és ott fölhúzunk. Volt is ilyenre példa: átmentem Érsekcsanádra, és onnan vontattam az ott visszaszálló gépeket.

Óvásmentes versenyszámok, szép távok sok hazatérővel

Rendszerint meglehetősen sok a vita a repülőversenyeken az értékelésről. Most, a loggerek korában nyilván minden sokkal inkább egyértelmű. De hát azért nyilván erre is kellett ügyelni.

Nagyon kellett. De ezen a versenyen egyetlenegy óvás sem volt! Voltak óvásgyanús helyzetek, amikor már készült a zsűri, mert az óvásokat a zsűri dönti el. De nem lett belőle óvás, mert egymás között megbeszélték a versenyzők, volt annyi intelligencia bennük, és ezt a verseny engedte érvényre jutni.

Tulajdonképpen hogy értsük, milyen ügyekről lehetett volna szó?

Mondjuk hogy valaki egy másik gépével szembespirálozik, vagy ha egy vontató túlságosan megközelítene egy másik vontatmányt. Olyan dolgok, amelyek a versenyzőt valamilyen módon már a versenyszám elején korlátoznák, amiért valaki esetleg lesüpped 100-200 métert egy ilyen veszélyesebb helyzetnél, vagy esetleg ne adj isten le kell szállni, és újabb 10 ezer forint a felvontatás. Volt már olyan verseny, hogy napi 17 óvás született ugyanattól a versenyzőtől, aki most is itt volt, de nem óvott.

Nagy repülések, nagy távok?

A ti honlapotokon látható az a videó, amely a legjobb napon készült, és volt, amikor „élő” időben jöttek haza a versenyzők, ez a nagygépeknek 420 kilométer és a kicsiknek 380 volt.

Min múlik az, hogy egy ilyen jól sikerült verseny után már következő évben meg lehessen rendezni a következőt? Mert ugye a Gemenc Kupában is volt kihagyás.

A kihagyás abból is eredt, hogy a klubnak ment egyre rosszabbul. Egyszerűen képtelen volt a klub még egy Gemenc Kupát is megrendezni. Most anyagilag is erkölcsileg is megerősödtünk, megvan a minőségi létszám, amelynek révén képes Őcsény megrendezni ezt a kéthetes eseményt.

És ezt automatikusan be lehet váltani egy következő versenyre?

A mezőnyben versenyzőként ott volt a következő évi döntéshozó réteg is, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség és a Magyar Repülő Szövetség prominens személyiségei.  És az első két nap után azt mondták, hogy ezt meg kell ismételni.  Négy-öt nap után már azt mondták: ugye vállaljátok jövőre? A versenyzők teljesen természetesnek tartották, hogy ha ilyen az őcsényi verseny, akkor miért nem itt rendeztük eddig is?

Hogyan alakultak az eredmények, az esélyesek győztek-e, születtek-e új tehetségek?

Az esélyesek győztek, és megérdemelten. De rengeteg fiatal volt a mezőnyben, és belőlük lesznek azok az üszkösödő szárnyvégű rohanók, akik aztán ha két-három  ilyen versenyt végigcsinálnak, akkor a mostani nagymenőknek el kell búcsúzniuk a tróntól meg a babérkoszorútól. Lehetett érzékelni, hogy például rossz időben mit futott valaki, mert jó időben mindenki jól megy, de akkor látszik, milyen egy fiatal, amikor kihagyásos az idő, esetleg még frontokat is kell keresztezni. Látni, hogy ha valaki rossz időben jön haza, hogyan keres emelést, hogyan jön át a Dunán, szóval ezek mind fontos előjelek. Felfedeztünk egy pár olyan friss versenyzőt, aki, ha még egy ilyen versenyen indul tavasszal, és utána eljön erre a nemzetire, már döngetni fogja a nagyok dobogóit.

A 18 méteres géposztály és egyben a Gemenc Kupa bajnoka Verebélyi Zoltán (MÁV) Basa Richárd (MÁV) és Tülkös János (Alföldi) előtt.
FAI Klub osztályban Hamar Zoltán (Vario) győzött, második Földi Zoltán (Alföldi), harmadik Kassai Péter (Malév). Részletes eredmények a verseny SoaringSpot oldalán.
A verseny során négy új Gyémántkoszorú feltétel is született.
Az Őcsényi Repülőklub kiváló versenyrendezését a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség emlékplakettel ismerte el.