Dunántúl-kerülés a GYSEV-vel 4.: építészeti sokszínűség a 60-ason

Nagykanizsától Murakeresztúron Gyékényesig a dombvidéket a víz váltja. Előbb tavak, majd a Mura és a Dráva kanyarodik oda a sínpárunkhoz. A két horvát határátkelő okán villamosított a szakasz, és az állapota is jónak mondható. Főleg ha tudjuk, időről időre itt-ott erősen nyaldossák nevezett folyók hullámai a töltést. Aki szereti az ilyen vidéket, kedves lesz számára például Őrtilos környéke.

Gyékényestől Barcson, Szigetváron át Szentlőrincig már nem találunk olyan változatos tájat, mint Vasvártól Kanizsáig. Egyetlen domb kivételével a vonal is sík terepen fut. A kilenc méteres sínszálakból összerakott illesztéses pálya kattogása is inkább andalító, mint izgalmas. Az adrenalin pótlásáról mégis a vágány gondoskodik: a szinte végig talpfás sínpár majdhogynem vonaglik a 20,7 tonnás tengelyterhelésű mozdony tömege alatt. Néhol szinte kifordulnak a korhadt fadarabok a sín alól, bizonyos helyeken a kicserélt talpfamaradványokat el sem vitték, mert gyújtósnak is hitvány lenne.

Az első kilométereken még görcsösen kapaszkodtunk a jellemzően hatvanas pályasebesség mellett. Aztán ahogy haladtunk előre, és a newtoni tanokat cáfolva még mindig a síneken voltunk (tudjuk, akadnak sokkal rosszabb pályára kényszerülő ennél is nehezebb mozdonyok), egyre inkább lekötöttek a lokális érdekességek. Főleg az egymásra véletlenül sem hasonlító állomásépületek: Nemeske esőbeállójától, Molvány panelkonténerétől Középrigóc idilli mézeskalácsházán keresztül a nagyszabású barcsi vagy szigetvári komplexumig. Azt, hogy ennyire elüssenek egymástól, kétségtelenül akarattal lehetett megvalósítani. Aztán két vonatkereszt is szórakoztatott minket: Vízváron a Szombathelyre tartó, immáron második sebes, amivel találkoztunk. Szigetváron egy Bz várt – erről pedig egy hét évvel korábbi út jutott eszünkbe, amikor még MD-k járták a vidéket. A romantikázást a negyedórás késésünk miatt éppen elcsípett Mecsek IC kalauza szakította meg: okkal büntetett fejenként úgy 2600 forintra, hiszen vásárlásra fordítható idő híján jegy nélkül szálltunk fel a vonatára. Így is megérte, azt kell mondanunk, mert hasznosan telt időnk a hatalmas mozdony fedélzetén.

A GYSEV két 651-esén összesen 303 kilométert utaztunk. A 3000 lóerős gépek a három-három személykocsival könnyedén megbirkóztak – még a Vasvár–Pácsony közötti kaptató sem állítja komoly erőpróba elé a Ludmillát. Hogy szükség van-e rá Magyarországon, biztosan nem lehetne helyettesíteni őket mással, meglévővel? Ennek eldöntése a bérlő feladata. A magyar vasút egy újabb, méghozzá igen élénk színnel gazdagodott általa.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!