Díjátadó az Európán: nem győztek gratulálni

Ugrósdy Márton   ·   2014.03.03. 12:15
dijatado0

A díjazottak névsora idén is hosszú volt, számos nemzetközi elismerést vehettek át a hazai vitorlázópilóták. A legnagyobb kitüntetést, a Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) Paul Tissandier diplomáját ketten is átvehették, idén Ráczkevy Béla és dr. Nagy Sándor érdemelte ki az elismerést a magyar repülésért végzett több évtizedes munkájával. Szintén az FAI ítélte oda a legjobb női vitorlázórepülőnek járó Pelagia Majewska-érmet Bolla Máriának, az ő sikeréről korábban már mi is írtunk. Az ezer kilométeres távrepülésért járó diplomát Basa Richárd vehette át, ő decemberben, Afrikában repülte meg a sokak álmának számító távot.

A Magyar Repülő Szövetség elnöki különdíját a vitorlázórepülők közül Daróczy János vehette át, ő is már évtizedek óta dolgozik a magyar repülés ügyéért.

Életképek a díjátadóról: az Opitz repülőklub díjazottjai. Balról jobbra: Ugrósdy Márton, Fényi István, Vámosi Tamás, Vámosi Miklós, Gyöngyösi András, Bors Gábor és a Teca névre hallgató Delfin.<br>A képre kattintva galéria nyílik

A tavalyi év leghosszabb hazai távrepüléséért járó Rotter-kupát Hegedűs László Bagoly (Malév RK) vehette át 768 kilométeres teljesítményével. A Rotter-kupát Rotter Lajos, az 1936-os berlini olimpia tiszteletére világrekordot beállító magyar pilóta és repülőgép-tervező emlékére családja alapította, és az kaphatja meg, aki az adott évben a leghosszabb távrepülést teljesíti Magyarország területéről kiindulva. A Rotter-kupának virtuális versenye is van, amit szimulátoron repülhetnek le az erre vállalkozók. Ebben idén Laurinyecz Sándor lett a legjobb, aki az idei nemzeti bajnoki cím mellé teheti majd az elismerésül járó tálat.

Szintén a hazai legek elismerését szolgálja a Turul-vándordíj, amit a hármas számú magyar ezüstkoszorú tulajdonosa, a tavaly 102 éves korában elhunyt Szilas-Steff Tibor alapított, és az előző évben legmagasabbra repülő vitorlázópilóta kapja meg. Idén ezt a vándordíjat Bors Gábor (Opitz Nándor RK) vehette át 6534 méteres repülésével, amit a dunakeszi repülőtérről kiindulva teljesített.

Az év vitorlázórepülő sportolója a Malév RK versenyzője, Bereczky Ferenc lett, az ő tavalyi szlovákiai győzelméről mi is több cikket írtunk. Az év női sportolója Diófási Orsolya (Őcsény) lett, aki a 2013-as női vébén elért remek teljesítményével győzte meg a cím odaítélőit, az év ifjúsági sportolója pedig a jelenleg éppen Ausztráliában repülő Kapuy Gábor (Műegyetemi Sportrepülő Egyesület) lett.

A legjobb és legtehetségesebb fiatal pilótákat a Lányi Alapítvány is minden évben díjazza. Idén Kapuy Gábor (MSE) és Arday Dániel (Malév) kapták az elismeréseket, így az ő idei repüléseiket támogatja majd az alapítvány azokból az egyszázalékos felajánlásokból, amiket tavaly utaltak át a szervezet részére.

Vitorlázórepülő rekordokból tavaly tizenkettő született, az ezekért járó plaketteket is a díjátadón kapták meg a rekorderek. Tavaly ifjabb és idősebb Szabadfi Botond (Malév RK), Sindely János, Ábrok Ágnes és Benke Ilona (Malév RK), Kapuy László (MSE), Márkus Tímea (MSE), Basa Richárd (MÁV), Hársfalvi Péter (Albatrosz RE) és Szabó Péter (Alföldi RK) döntött meg valamilyen országos vagy nemzeti rekordot.

A Magyar Vitorlázórepülő Kupa (/hir/a-nagy-verseny-kora-tavasztol-keso-oszig-130330) díjait is most adták át. Az első kategóriát Hegedűs László nyerte, a második Verebélyi Zoltán (MÁV), a harmadik pedig Szabó József (Alföldi RK). A második és harmadik kategória győztese Szabó József lett, az ifiknél Vámosi Tamás (Opitz Nándor RK) győzött, a női versenyben pedig Márkus Tímea lett az első. A klubok versenyében az Alföldi Repülőklub lett a legjobb a Malév és Dunaferr előtt, a klubok csapatversenyét pedig a Malév csapata (Hegedűs László, Bereczky Ferenc, Bartolf Richárd) nyerte meg az ARK (Szabó József, Réti István, Aczél Ferenc) és a Dunaferr (Varga Tibor, Vancsó Ambrus, Tóth Csaba) előtt.

Végül a 2013-ban repült arany- és gyémántkoszorúk átadása következett. Tavaly a szokásosnál többen teljesítették a nemzetközi vizsgafeltételeket, így szerencsére hosszú volt a díjazottak névsora. Szombaton vehette át aranykoszorúját Nagy Péter (ACFH), Urbán István (ACFH), Schieber András (ACFH), Víg István (Hajdúszoboszló), Molnár Zoltán (DAC), Kapuy Gábor (MSE), Arday Dániel (MALÉV) és Vancsó Ambrus (Dunaferr). A gyémántkoszorú feltételeit öten teljesítették: Vámosi Tamás (Opitz), Ugrósdy Márton (Opitz), Rajncsák István (ACFH), Bőti László (ACFH) és Bors Gábor (Opitz).

Az ünnepélyes díjátadó után a Hajós és Repülőbálon volt lehetőség újra átélni a tavalyi repüléseket, feleleveníteni az emlékeket, és szövögetni a terveket az idei évre. Ez utóbbira már nincsen sok idő, hiszen alig egy hónap múlva újra kezdődik a repülőszezon.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Hajózás Sporthajózás

Révfülöpön restaurálják a Szent Jupátot

iho.hu   ·   2024.09.07. 08:45

A héten a Balaton északi partján tették vízre a magyar hajózás egyik legkülönlegesebb műtárgyát. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum relikviájának fedélzetén, 1985-ben Fa Nándor és Gál József – első magyarokként – hajózták körül a Földet. A Szent Jupátot egy éven belül teljeskörűen felújítják.

Hajózás Sporthajózás

Fehérboros kora hajnal a Kékszalagon

MTI/iho   ·   2024.07.20. 12:00

Szombat két óra negyven perc hét másodperckor, több mint negyvenegy és fél órás vitorlázás után a 456. helyen befutott az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj utolsó hajója, a Prosecco. A finiselő vitorlást a célban az abszolút győztes MLS Raiffeisen Fifty-Fifty csapatának tagjai köszöntöttek.