Dezsővel kettecskén a kettesen

Lélekben először nem álltam kötélnek Garai szerkesztő kedd esti, a kiadói levelezőlistán közreadott felhívásának, hogy a nyitónapon el kéne menni Esztergomba a teljes hosszában átadott 2-esen. Aztán meggyőztem magam, ha már nincs is időm átnézni a felújítás zaklatott menetét, hogy a 2012. május 17-i első kapavágás óta eltelt időszak változatos információhalmazából eprészgetve hivatkozzak a fejleményekre, legalább hozok valami színeset. És felhúztam a vekkert hajnali háromra.

Az S72-es, 2010 számú személyvonat 4:14-kor indul a 28-as Dezsővel (bár ez az ikermotorkocsi éppenséggel görög import, szóval: Dezirosz), a fedélzeten az átlagéletkor 16 és fél év, de a jóarcú közönség java teljesen tiszta, legfeljebb szalonspicces. Húsz utasnál talán többen vagyunk, az indulást visszafogott taps kíséri, valaki megjegyzi, „Úristen, ennyi év után hazajutok végre vonattal?” Aztán a srác Aquincumnál leszáll...

Töksötétben nem igazán felkavaró élmény a desirózás, ablakot lehúzni nem lehet, ortodox vasútbuzinak a neonok sterilsége sem jön be, de a 2-es a hivatásforgalom egyik fő ütőere, „húgyszagú Bhv”-vel nem lehet utast a vasútra csalogatni. Így jobb híján a hallásunkra hagyatkozunk, és az életemben talán először figyelek fel arra, hogy sebességváltás után milyen szépen ejti a fordulatot a dízelmotor. Időközben befutunk Angyalföldre, ahol az RTS-től bérelt dízellel cibált sínszállító szerelvény jelenti a fényt az éjszakában. Átellenben a felvételi épület karos lámpái decensen világítanak, fényük meg-megbicsaklik a Nyugatiból érkező első vonat örömére. Kisvártatva megjelenik az első információ a vonat utastájékoztató kijelzőjén: Esztergom. Aztán meg a pontos idő: 4:33. Húsz perc sem telt el az indulás óta, és megérkeztünk a nyugati országrészbe! Aquincum megállóhelyet a Szentendrei út túlsó oldalára helyezték át, úgy tudni, hamarosan ide telepítik a HÉV megállóját is.

Óbudán megvan az első kereszt, duplikált Desiro ballag a kezdőpont felé, hivatalosan ez az első közvetlen vasúti összeköttetés a felújítás kezdete óta a főváros és Esztergom között a vonalon – a 2019-es 3:33-kor indult Budapestre. Solymárra rá sem lehet ismerni, annyira megváltozott. Még pesthidegkúti korszakomból idéződnek fel az emlékek, erre autóztomban másfél-két évtizede az itteni felvételi épületen láttam utoljára fluoreszkálni esti sötétségben állomásnév neoncsövét – az idők múltával aztán csak a ...MÁR világított. Neon (már) nincs, de vannak kéken világító kijelzők az állomáson (és a többin): „Kérjük, figyelje a hangos utastájékoztatást!” Talán majd szeptember elsejétől működik a vizuális is, akkor kezdődik az igazi nagyüzem.

Pilisvörösváron hét perc rostokolás is belefér, keresztre várunk. De még így is mindössze plusz hárommal indulunk, a menetrend meglehetősen laza, Dorogig erőlködés nélkül hozzuk be a késést. Ezen a szakaszon valamelyest értelmét veszti a küldetés, hiszen itt 2013 decemberétől pendliznek a vonatok, de azért kitartunk. Pázmáneumnál leszállni szándékozó, javára válón karakteres arcú teremtést tántorít el szándékától a kaller, „Ez még nem Klotildliget!” – felkiáltással. A leányzó nem csak annak örvend, hogy nem rosszkor szállt le, hanem annak is, hogy milyen hamar hazaér. Szavaira hagyatkozva: „Wow, fél előtt otthon leszünk!” 5:15 van, balkéz felől pitymallik az ég alja, a helyzetet remekül érzékelő jegyvizsgáló jellemzően és találóan „Jó éjszakát!”-tal köszön el az utasoktól.

Leányváron van a harmadik vonattalálkozás. A szemből érkező 2039-esen, ha térben elszórtan is, de elég sokan utaznak, majd Dorogon egy gyors pillantást vetek elsuhantunkban a vasút archaizáló jelenét őrző, kézi állítású váltók egyikére. Eddig körülbelül a felére apadt a létszámunk, kettővel a vége előtt tízen, ha lehetünk a vonaton. Esztergom-Kertvárosban jegyvizsgálónk örömmel jattol le a forgalmi szolgálattevővel, „Elég jól jöttünk, komolyan mondom, elég jól jöttünk!”, lelkesedik. Utóbbi hasonló hullámhosszra vált: „És ennél csak jobb jöhet!” A Suzuki-gyár az utóbbi idők egyik legormótlanabb kinézetű autójával (SX4 S-Cross – lásd még: Joseph Merrick, az Elefántember) teli újautó parkolója már jelzi a vég eljövetelét; Esztergomba mínusz egyel érkezünk, van ebben a menetrendben tartalék bőven. Erre a vasútállomásra még a napokban és okvetlenül vetődjenek el, mert tele van cukisággal, két süldő vasutasmacska randalírozik a bagikövek között, átkoztam a bénaságomat, a kezdetleges (?) fényképezőgépemet, meg a félhomályt, hogy nem tudtam egy rendes képet lőni róluk…

A teljes vasút átadása utáni első üzemnap a nagyfaluba tartó negyedik vonatával irány a Nyugati – felszálláskor győződöm meg a vasút iránti vonzódás megsüvegelendő megjelenési formájáról: apa és tízéves forma fia tour-retour utazza be a vonalat, az első vonattal Esztergomba érkezve, és nyilván a nyitány alkalmából. Az időközben megvilágosodott Leányváron már előfordulnak azok a ragaszok, amelyek nélkül minden bizonnyal nem működhet a magyar vasút, és egyre intenzívebb jelenlétük előbb, vagy utóbb beigazolja gyanúnkat, és a MÁV Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatának alapkövévé válnak. A hevenyészve fóliázott, vagy csak pőrén tetszőleges felületre kicelluxozott vasúttársasági arculati elemről, az A4-es lapra stencilezett menetrendi-, vágányzári-, szvör, vagy eseti tájékoztatókról beszélek, ez a megoldás megszokhatatlan...

A vonali létesítmények, például a helyenként jócskán elhordalékosodott vízelvezető árkok állapotáról, a karbantartás/állagmegóvás rejtélyes szövevényű vasúti előfordulási formáiról majd egy másik alkalommal, bár addig is Klotildliget környékére kivezényelnék – ha tehetném – egy bozótirtó brigádot.

Két üléstérről távolabbról elkapok egy beszélgetésfoszlányt – a szépkorú pár azt nem tudja eldönteni, most zsigerből dőljön belőlük a sárga epe, vagy nagyvonalú megértéssel viseltessenek a projekt iránt. Mindenesetre a megjegyzéseiket a vasútvonal felújításában érdekeltek kommunikációs törekvéseinek összefüggéseibe helyezve, nem vagyok benne biztos, hogy a szerdai átadáson elhangzott magasztos mondatok maradéktalanul elérték céljukat. Például hiába kért elnézést a megkésett átadásért a vonal mentén élőktől szinte minden szóra emelkedő férfiú. Mert halld epét: „Ezek két évet késtek, aztán majd még villanyvonatokat is akarnak ide, hogy újabb két évre bezárhassák az egészet. Nézd, ez a sín is milyen rozsdás!” – azzal a nő rámutat a Szabadságliget előtt húzódó, használaton kívüli vágányra. Aztán érkezik az engesztelő megenyhülés, miután kínos lassúsággal bevitorláztunk Pilisvörösvárra: „Te, ezt egészen szépen megcsinálták”, majd egy pillanatig azt élvezik, hogy a Dezső szinte százzal hasít Solymár felé. De tényleg csak egy pillanatig tart az egész – a tempó és az áhítat is, mert Szélhegynél (augusztus 20-án, reggel hétkor) már azon buknak ki, hogy üres a P+R parkoló, tehát az is csak merő pénzherdálás volt.

A Bécsi úti felüljáró elkészültéig marad a szintbeli kereszteződés, és a jelzőtárcsás forgalomirányítás: a fénysorompó nem működik, a vonat elhaladásáig élőerő tartóztatja fel az autókat. Óbudán a szakaszt kivitelező Aranyhegy konzorcium egyik tagja, a Vasútépítők Kft. két utóvédharcot vívó gépének, egy aljköztömörítőnek és egy ágyazatrendezőnek a pihenőjét kapjuk el, majd kisvártatva, de már Rákosrendezőn a cirka kétharmadáig megtelt vonatot a konténeres szolgálati helységből kilépő forgalmi szolgálattevő menesztené, ám a vezérünk kiszól. „Korán vagyunk.” Várunk hát egy percet.

De eleget így sem tudunk: mínusz egyel, 7:39-kor nyitunk ajtót a Nyugatiban. Ez a végállomás, kezdődhet a nap.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!