A világ legrémisztőbb leszállópályái
Amikor a repülőgép kígyózva próbál átemelkedni hegycsúcsokon, közben bedől jobbra, orra egyenest a tengerre mutat… mit csinálhatsz? Térdre imához, vagy csak rágd a körmeidet. Ha most azt mondom, hogy ez egy normális megközelítés valamely repülőtéren, elhinnéd? Elég nehéz. Vannak ilyen „nehéz” repülőterek. A pilóták szerencsére tisztában vannak azzal, hogy mit kell csinálniuk, de te, aki utasként a körmödet rágod, vajon elhiszed-e, hogy épségben földet érsz? Megkapod életed első, jól megérdemelt halálfélelmét. Hogy miért érdemled meg? Mert ettől kezdve jobban fogod tudni, milyen értékes az életed.
St. Maarten – Princess Juliana Nemzetközi RepülőtérA karibi térség – Holland Antillák - egyik legforgalmasabb repülőtere a Princess Juliana. Az Egyesült Államok legtöbb járata ezt a repteret használja, valamint egyéb légitársaságokéi is, úgymint a KLM, a Corsairfly és más regionális járatok.
2007-ben ez a repülőtér már 1.647.824 utast kezelt, és 103.650 repülőgép mozgását koordinálta. A repteret Hollandiai Julianáról nevezték el, aki koronahercegnőként 1944-ben szállt le itt, amikor a repülőteret megnyitották.
Mitől ijesztő ez a leszállópálya? Eredetileg kicsi és középkategóriás gépek számára építették alig 2.2 km hosszban, de ma már a nagy 747-esek és A340-esek is leszállnak itt. Ha épp a Maho Beach-en napfürdőzöl, nagy eséllyel csókközelbe kerülhetsz egy hatalmas jet futóműveivel, amely épp besiklik a nemzetközi reptérre. A beton méterekkel a strand mögött kezdődik, és a hegyeknél ér véget.
Számtalan légitársaság utaztat Hondurasba, mindegyikkel a Toncontín Repülőtérre érkezel. Felejtsd el a hegyvidéket, amin leszállás előtt át kell kelned; a szíved valószínűleg másodszor is kihagy egy kicsit, amikor a pilóta az utolsó percben 45 fokos bedöntésű balfordulóval behelyezkedik, és máris leteszi a gépet egy mélytányér-szerű völgybe, a mindössze 1.87 km-es pályára. A reptér 1 km magasban helyezkedik el, és a Boeing 757-esnél nagyobb gép fogadására nem alkalmas. Ez a világ második legrövidebb leszállópályája.
Azelőtt egy 60 m magas domb is állt a pálya útjában, amin a gépek átemelkedtek, aztán azonnal süllyedniük kellett leszálláshoz. Ezt a dombot szerencsére a 90-es évek elején ledózerolták, ám a megközelítés azóta is igazi kaland a pilóták számára. Sok baleset is történt itt, a legtöbb áldozatot (123) követelte 1989-ben egy Boeing 727-200-as katasztrófája; a gép letért a pályáról, és a „Gumihegynek” (Cerro de Hule) ütközött. Csak 15-en élték túl, köztük a 8-fős személyzetből négyen.
2001. februárjában történt: egy Airbus A320-as reverze nem működött a földön. Ha a pilóták – akiket azóta hősöknek tartanak – nem fordították volna ki a gépet erőszakkal a pálya utolsó gurulóútjára, az alig 30 méterre lévő sziklába futottak volna. Nem sérült meg senki.
2008. májusában a TACA légitársaság Airbus 320-asa számára szintén túl rövidnek bizonyult a pálya: leszállás közben a repteret egy forgalmas utcától elválasztó töltésbe ütközött, az orrfutó becsuklott, a gép orra csapdába ejtette a pilótákat – egyikük meg is halt -, továbbá elgázolt egy motorost, és két utas halálát is okozta. 124-en utaztak a gépen, 81-en megsérültek. Eme incidens után a hondurasi elnök, Manuel Zelaya kijelentette, hogy Soto Cano Légibázis legyen használatos Toncontín helyett minden nemzetközi járat számára. A toncontíni repülőteret csak helyi járatok, kisebb gépek használhatják azóta.
Gibraltár – Gibraltar Airport
A leszállópályát – mint egy szendvicsben – a Földközi-tenger és a Gibraltári-öböl fogja közre. Mindössze 1.83 kilométer hosszú. A pilóta úgy érzi magát leszálláskor, mintha egy tűbe kéne cérnát fűznie, aztán ha nem megy, akkor a vízben végzi. Amint a betonra ér, maximális fékerőt kell használnia, hogy időben megállhasson. Ez egy olyan reptér, ahol a város főutcája átszeli a leszállópályát. Ha gép jön, leállítják a forgalmat. Igazi látványosság!
A Portugáliához tartozó Madeira szigetén vagyunk. A pilóta leszálláskor itt egyenest a hegy felé repül, aztán jobbra fordul az utolsó percben, hogy a leszállópálya vonalába kerüljön. A hegyek és az Atlanti-óceán jelöli ki a vonalat, amit követni kell. Nem árt, ha észben tartod, hogy a pálya 2,75 kilométer hosszú, ami 2000-ben még sokkal rövidebb volt. A 05-ös pálya még mindig rémisztő.
Mivel a pálya előtt akadályok vannak, az egyenesből megközelítés nem lehetséges. Látás mellett több mint 180 fokos jobb forduló kell, mielőtt a pályairányra fordulsz körülbelül egy tengeri mérfölddel a küszöb előtt.
Az éjszakai megközelítés nehéz épp eme látás melletti végső forduló miatt. Ha a forduló túl kicsi, nem lesz időd irányba állni a pályára. Ha a forduló túl nagy, a hegyeknek mész. A bevezető fények égnek a part mentén: egy út is vezet a parton, ami sötétben jó útmutatást jelent a fényeivel.
Egy Boeing 737-es pilóta ajánlása: az éjszakai leszállást GPS nélkül csináld. 145 KIAS megközelítési sebességgel kb. 20-25 fokos bedöntést használj a fordulóban.
A legtöbb európai utasszállító használja ezt a repteret. Jól látszik, hogy a pálya nagy része cölöpökre épült. De működik!
Saba Holland Antillák – Juancho E. Yrausquin Airport
Ezen a félelmetes reptéren nincs hely hibázni. A sziget északkeleti részén van a leszállópálya. A pilótának számolnia kell nagyon erős szelekkel, és egy nem több mint 400 méteres pályával. Itt csak a tökéletes leszállás elég jó. Ha rövidre jössz, sziklákba ütközöl. Ha hosszúra, el kell menned még egy körre, amihez már kell némi szívgyógyszer.
Hong Kong – Kai Tak Airport (zárva)
Ez a repülőtér volt korábban a Cathay Pacific és egy sor regionális társaság bázisa. 1998-ban zárták be, de a Kai Tak reptér nélkül nem lenne mégsem teljes a félelmetes repterekről készült listánk. A behelyezkedő repülőgép szinte súrolta a felhőkarcolók és hegyek tetejét a Kowloon-öböl felett. Ha a gép eltévesztette a pályát, könnyen társul szegődhetett a Victoria kikötőben úszó hajókhoz.
Rémületi tényező: a Kai Tak reptér bizonyosan magasra tette a félelemküszöböt az elborzasztó leszállások kapcsán. A leszállópályája szinte már kaszkadőrnek való feladatot adott (különösen durva oldalszélben, amellyel a videón látott kapitány is megküzdött). A jumbo jetek szó szerint a tornyokat súrolva közelítettek, a hegyeken átesve, magasépítésű lakóházak között egyensúlyozva tették le magukat röviddel azelőtt, hogy az óceánba futottak volna. Nem csoda, hogy a pilóták magas prémiumot kaptak minden Hong Kongba irányuló repülésért.
Szerencsére néhány futópálya-tévesztés és nemzetközi biztonsági felülvizsgálat után – nem is említve, azaz nagyon is említve a Hong Kongban élő polgárok felháborodását, akik hálószobájukban szenvedték el a hajtóművek dübörgését – a város elköszönt hírhedt repterétől, és átterelte a forgalmat a fényes, új Chek Lap Kok Airportra. 
