Sárlavina a síneken a 70-esen – szerda este az útra is leomlott a töltés
Pótlóbuszok járnak Nagymaros és Szob között, mert hordalék, sár és víz zúdult mindkét vágányra, sőt, este a főútra is az eső miatt.
Pótlóbuszok járnak Nagymaros és Szob között, mert hordalék, sár és víz zúdult mindkét vágányra, sőt, este a főútra is az eső miatt.
A környezetbarát szállítási lehetőség miatt a Kiskőrös és Kalocsa közötti pályaszakaszt is felújította a MÁV. A költségeket a Glencore Agriculture a hálózat-hozzáférési bevételből állta.
A Berlin, Prága és Bécs közötti közvetlen vasúti kapcsolatot 1957-ben indították el először, 2014-ben azonban megszüntették. Hat év után újra elindul a járat.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 8-ától június 14-éig.
A nyári menetrendváltás előtt néhány apróságot még megcsinálnak, illetve lesz jó pár olyan vonal, ahol akkor kezdődik igazán a munka. Figyeljenek oda, mielőtt vonatra szállnak, spórolják meg a bosszankodást is!
Félidejéhez ért a motorvonatok korszerűsítési programja.
Közel százmillió forintból újult meg a fővárosi Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása.
Hozzáláttak a Csepel-szigetet Ferencvárossal összekötő Kvassay híd, hazánk legforgalmasabb vasúti hídjának felújításához.
Augusztus 30-áig emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrendet vezet be a MÁV-Start.
Június 6-ától több tucat mellékvonalon úgynevezett járványügyi menetrendet vezettek be. Az utasoknak a legtöbb vonat helyett pótlóbuszra kell szállni, melyek menetideje azonban jóval hosszabb, mint a lassúnak vélt vonatoké.
Rajka, Szob és Hidasnémeti is fogad nemzetközi személyszállító vonatokat.
A karbantartás miatt egész nyáron korlátozásokra kell számítani a ceglédi elővárosi, a debreceni és a szegedi fővonalakon, ennek következtében jelentősen módosul ezen vonalak menetrendje.