Január 31-én lejár a tavalyi autópálya-matricák érvényessége!
Mintegy 3,3 millió 2023-as e-matrica érvényessége ér véget szerdán éjfélkor. Ha szükséges, vegyen újat!
Mintegy 3,3 millió 2023-as e-matrica érvényessége ér véget szerdán éjfélkor. Ha szükséges, vegyen újat!
Tavaly több mint 750 ezer hívást bonyolítottak le, valamint elindult a mesterséges intelligencia által működtett robotasszisztens Elvira, aki 333 ezer alkalommal segítette az utasokat. 2024 májusától pedig már a MÁV–Volán-csoport színeiben a Volánbusz ügyfélszolgálati feladatait is a MÁVDIREKT látja el.
A MÁV akadálymentesítést célzó projektjének keretében: kettő a peronok, egy pedig a P+R parkoló megközelítését szolgálja. Az új lifteket tervezetten év végétől használhatják majd az utasok.
A zöld rendszámmal 2023-ban munkába állt járművek több mint hatvan százaléka tisztán elektromos hajtású volt.
Most is elérhető a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz kijelölt járatain a Dunakanyar, a Börzsöny és a Pilis térségében.
A forgalmi szolgálattevő tavaly karácsonykor ittasan elaludt munkahelyén, a felsőrajki vasútállomáson, ami miatt egy ideig nem közlekedhettek a vonatok.
Egy vasércet szállító teherhajó bárkája ütközött érintőlegesen az egyik pillérnek december 19-én, kedden reggel.
A MÁV–Volán-csoport második alkalommal tölti be a magas rangú tisztséget a testületben, ezzel képviseleti tagsága változatlan a globális Irányító Bizottságban. A mandátum a 2024–2025-ös időszakra szól.
A sebességkorlátozás minden mellékutat és egyes főutakat is érint, a holland nagyváros útjainak körülbelül nyolcvan százalékára terjed ki.
A DataHouse előzetes adatai szerint 73 ezer 700 személygépkocsi cserélt gazdát a múlt hónapban, ami 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az év végére megdőlhet a tavalyi rekord is.
Az év első tíz hónapjában a forgalomba helyezett teljesen elektromos autók részaránya először haladta meg a dízelekét.
A kínai járműgyártó idén eddig több mint 2 millió 370 ezer új energiával hajtott személyautót értékesített globálisan, akkumulátoros-elektromos modelljeinek összesített eladása pedig meghaladta az 5,7 milliót.
A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatának és tornyainak felújítása ütemterv szerint halad, és most hétvégén a következő fontos szakaszához érkezik.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint fontos nemzetstratégiai kérdés az akvizíció.
A csaknem 7000 négyzetméteres üzem létrehozása mintegy 2 milliárd forintba kerül, és 120 munkahelyet teremt. A költségeket a cég teljes mértékben saját forrásból fedezi.