Két év alatt megduplázódott a zöld rendszámos járművek száma
A zöld rendszámmal 2023-ban munkába állt járművek több mint hatvan százaléka tisztán elektromos hajtású volt.
A zöld rendszámmal 2023-ban munkába állt járművek több mint hatvan százaléka tisztán elektromos hajtású volt.
Ingyenes utazás a 14 év alatti gyermekeknek, ötven százalékos, állandó kedvezmény a közalkalmazottaknak, új, 24 órás vármegye- és ország díjtermékek – egyebek mellett ezek jellemzik a MÁV–Volán-csoport március elsejétől érvényes új tarifarendszerét.
Március 1-jétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek – jelentette be az építési és közlekedési miniszter Debrecenben.
A balti ország közlekedési minisztériuma körülbelül 175 millió eurót (65,5 milliárd forintot) különít el a gigaberuházásra, melyből 115 millió uniós forrás.
A napokban megjelent kormányrendelet tíz vonalszakaszról mondott le, köztük az egykori kecskeméti kisvasútról is. Többségükön már évtizedek óta nem jártak vonatok.
Jelentős projektek mennek végbe déli szomszédunknál, többek között a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése, a Tarcal-hegységet átszelő közúti folyosó, valamint számos más autóút építése. A Vajdaságban is könnyebb lesz közlekedni.
A helyközi autóbusz-járatok közlekedésének valós idejű adatai érhetők el és követhetők a Google Térképen is.
A debreceni helyi közlekedési társaság autóbuszflottája 2024 végére teljesen megújul.
Az új díjtermék sikere túlszárnyalta az előzetes várakozásokat: a 2023. május elsejével bevezetett bérletfajtából nyolc hónap alatt már több mint négymilliót vásároltak a MÁV-Start, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain utazók.
Egy rövid közleményben a kormány kimondatta a közlekedési társasággal: eszük ágában sincs megtartani a jól bevált Budapest-bérletet, a tarifaközösséget. Az új rendszerük kidolgozásáig marad csak érvényben a mostani rendszer.
Szilveszter éjszaka számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik.
A BKK olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely megőrzi a jelenlegi tarifarendszert.
Szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV–Volán-csoport arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról.
Az utasigényeket követve a MÁV–Volán-csoport 2024. január 15-étől kivezeti két, területi alapú bérlettermékét.
A biztonságos kerékpározást lehetővé tévő, hiányzó hálózati elemeket is pótló Üllői úti kerékpársávok 2023. augusztusi átadásakor sokan féltették a 100E buszjáratot, azonban ez a félelem az elmúlt mintegy fél év forgalmi adatai alapján alaptalannak bizonyult.