Török villamosokkal frissült a resicabányai közlekedés

iho/vasút   ·   2024.12.31. 16:00
resicabanya_durmazlar_villamos

Az erdélyi város tizenhárom kétrészes, alacsonypadlós szerelvényt vásárolt a Durmazlartól.

A Panorama típusú járműveket a törökországi Bursában építették. A tizennyolc méter hosszú tuják mindkét végén található vezetőfülke, és összesen 135 utas fér fel rájuk, közülük harminchárman foglalhatnak helyet.

Az új villamosok Resicabánya (Reșița) egyetlen, kilenc kilométer hosszú villamosvonalán fognak szolgálni a következő évtizedek során. A tizennyolc megállóhelyet felfűző, 1988-ban átadott pályán nemrég, korszerűsítést követően vették fel újra a forgalmat, miután 2011 óta szünetelt a villamosközlekedés a közel hatvanezer lakosú városban. Utoljára használt, németországi, dortmundi és frankfurti járművek közlekedtek, melyeket 2002-ben szerzett be az erdélyi város.

A bánáti város még 2020-ban bízta meg a török Durmazlart a szerelvények legyártásával; az üzlet 135,4 millió lejt (jelenlegi árfolyam alapján bő 11 milliárd forintot) képvisel, jelentős uniós támogatással. Az első járművet 2022 szeptemberében vehették át.

A resicabányai a török gyártó második megrendelése az Európai Unióból. Az első a lengyelországi Olsztynból érkezett tizenkét villamosra, a tujákat 2022-ben szállította le a Durmazlar.

A törökök mostanában jelentős sikereket könyvelhettek el Romániában: a Bozankaya a napokban adta át Temesváron a város által megrendelt negyven ötrészes, alacsonypadlós villamos utolsó példányát – számol be a Rolling Stock World.

(Nyitóképünkön az új török villamosok két példánya. Kép forrása: resita.ro / rollingstockworld.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.