Szegedi szárnyalás, különleges látnivalók, lángok a reptéren

Hol is kezdjük? A krónikás enyhén zavarban van, igen, nagyon-nagyon sok mindenről érdemes beszámolni, egyes fanyalgó netes beírásokkal szemben Szeged ismét remek látnivalók sokaságával szolgált péntek déltől egészen vasárnap délig.

Merthogy már pénteken remek pillanatokat élhettünk át, amint például beérkeztek a főszereplők: megjött a négy Extrával repülő kötelék, a Románia Sólymai sűrűn repült és szinte mindig mást és mást mutatott be, fokozatosan beérkezett a kassai Retro Sky Team, merthogy amint azt gyanítottuk, a Po-2-es nyilván később jelent meg a légtérben, mint a Zlinekből álló kötelék, megjött a Goldtimeres csapat a Li-2-essel (Sallai István, vagyis Tyutyu bácsi, és Győri Gyula repülték a magyar oldtimer-királynőt), megjött a sétarepülések másik főszereplője, az An-2-es, beérkezett Imre Lujó csodálatosan repült Mi-2-ese, sőt, finom, alig hallható módon szállt le a Magnus „egyeskéje”, a benzines Fusion (utóbbi sok más repülőeszköz mellett kiállítási tárgyként szerepelt Szegeden).

És, szegénykéim, nem jöttek még meg pénteken a hőlégballonok, pedig nagyon drukkoltunk nekik: a Közép-Európa Kupa mezőnye, ha kedvezőbb a széljárás, bizony beteríthette volna estefelé a szegedi gyepet, de végülis a kiszámíthatatlannak bizonyuló fuvallatok a negyvenegynéhány lufiból csak azokat engedték a reptér közelébe repülni, akik nem voltak részesei a versenymezőnynek, hanem, ahogy mondták, versenyen kívül „fiesztáztak”, vagyis nekik szabad volt ott felszállni, ahol akartak, míg a többieket hiába nézegettük a keleti végekről egyre nagyobb és nagyobb számban, ezen az estén másfelé kellett, hogy leszálljanak.

De egyfelől közben a románok már most tartottak bemutatót, és már érkezéskor is igen szépen muzsikált a négy hathengeres motor: már érkezéskor és az első műsorszám folyamán érzékelhettük, hogy nagyon összeszokott ez a csapat. Jó pilóták, jó gépekkel, jó körülmények között: a román Aeroklub állami pénzből tartja fenn a formációt, a gépek számozásából ítélve még tartalékaik is vannak, a nálunk megjelent három Extra 300 és egy (még erősebb, még „harapósabb”) együléses 330-as, amellyel a szólista repült, olyan teljesítmény-felesleggel rendelkezett, amellyel a legbonyolultabb figurák is megrepülhetők. Igaz, azt a pillanatot, amit a reklámfotóik egyikén mutattak, vagyis hogy két gép tükörben repül az alakzaton belül, nem mutatták, viszont a szpíkerek sóhajait meghallva bemutatták a legszebb játékok egyikét, amikor a triót és füstjét palástorsón repülte körbe a szólista.

Hogy miért kísérték sóhajok ezt a pillanatot? Nehéz nem arra gondolni, hogy volt valaha egy magyar kötelék is, amelynek tagjai másod- vagy harmadállásban repülték a Zlinjeiket, és kápráztatták el a hazai és az európai közönséget is a tudásukkal, tőlük láttuk ezt a gyönyör palástorsós játékot, csak nekik keményen meg kellett küzdeniük a motívum sikeréért, mert a Z-50-eseknek bizony nem volt annyi erőtartalékuk, hogy olyan egyszerű legyen...

Persze az, hogy az Aerotriga eszünkbe jutott, és az adott körülmények közötti hatalmas különbség, nem vont le semmit a románok magas szintű repülőtudásából. Különösen ügyes játék volt, amikor a már szétvált kötelék egy-egy tagja egy-egy pozícióban, húzott át a közönség előtt: nagyon nagy sebességgel kifordulva, késben, kis sebességgel kapaszkodva a légcsavarra, és így tovább...

A kassai Retro Sky Team földi csapata mindeközben máris elkezdett valami izgalmas manipulációt a nézőközönség előtti reptérszakaszon, hogy a csapat egy Magyarországon ma még ritkaságszámba menő műsorféleséget mutasson be, amelynek nagyon is része a földi pirotechnika. A péntek esti előadásuk azért volt különösen jól sikerült, mert a különféle fény- és hanghatások remekül érvényesültek a szürkületben: azt ugyan már nem is láttuk tisztán, hogy az öt Zlin közül melyik három viselte a Luftwaffe és melyik kettő a szovjet légierő színeit, viszont a gépeknek villogott a „ fegyverzetük”, a kísérő Cessna pompás ledes fényjátékok közepette repült a vadul kavargó csapatnál magasabban, a Po-2-es pedig bombázott, és bizony az első lángokat felcsapó bombarobbanás mégis meglepte a nagyérdeműt, bármennyire is próbálták a kommentátorok előre is felkészíteni a közönséget a várható erős élményekre...

A kassaiak szombati repülése azért volt más, és a napsütés ellenére príma élmény, mert megvolt az események „sztorija” is hozzá: a helyszín egy német reptér, ahol a kezdő pilóták egyike bajlódik a 109-es Messer kormányaival (tudjuk, hogy egy ilyen bukdácsoló földközeli produkció mennyire komoly valódi repülőtudást takar), amikor megjelenik a reptér felett egy szovjet betolakodó, elkezdi bombázni a repteret, ekkor kezdték megint megrázni a robbanások Szegedet. Majd a kezdő Me-109-es pilóta megpróbálja lelőni a Podvát, ami, tudjuk, a valóságban szinte lehetetlen feladat volt, lévén a kétfedeles túl lassan repült a német vadászhoz képest, aztán beérkezik még két Luftwaffe-festésű Zlin (Me-109-es), illetve két szovjet vadász (Lavocskinok vagy Jakovlevek, a dolog nem volt teljesen egyértelmű), és kialakul egy hatalmasan kavargó légiharc. Hol ez, hol az a gép „kapott találatot”, és kezdett füstölni, sőt, hogy élethű legyen a dolog, ilyenkor a motorok is rotyogtak kicsit, csak hogy aztán minden gép újra belevesse magát a zűrzavarba.

A sztori innentől kezdve szintén elkezdett kavarogni, mert már a „német” gépek alatt is robbantak a „bombák”, eredetileg pedig ez ugye német reptér lett volna, amit német gépek valójában elég ritkán támadtak, de ez már senkit nem zavart. Már kevesen törődtek azzal,  hogy a történelmi hűség szempontjából minden részlet megfelelő-e, a szépvonalú 226-osok és 526-osok pazar földközeli repülése isteni légi élményt nyújtott mindenkinek, és ez volt a lényeg. El ne felejtsem, plusz produkcióként a helyi erők eloltották a pirotechnka által felgyújtott füvet, mindenesetre a szlovák csapat eme látványos bemutatójának emlékeként egy ideig még ott sötétlik az a folt a gyepen.

A kassai kötelék sajnos viszonylag korán eltávozott, mert az ő hazavezető kurzusukat már szombat délután erősen fenyegette az időjárás. Viszont két remek magyar produkció is kicsit visszaidézte a repülésüket: Imreh Lujó csodálatos Mi-2-ese ezalkalommal nemcsak a saját füstjébe kavarva mutatott be elképesztő, helikopterhez képest különösen „meredek” figurákat, de egy másodszori repülés alkalmával, és ez azért komoly meglepetés volt, a „Csirkecomb” egy csinos kis tűzijátékot is produkált a közönség előtt.

A másik produkció, amelyben felbukkant szlovákok egyik eleme, Veres Zoltáné volt: valamelyik műrepülő ászunk nyilván meg kellett, hogy jelenjen Szegeden, ez alkalommal Zoli a maga produkcióját felszállás után szintén a „Kezdő pilóta keservei a kormányzással avagy így pumpálom a gépet én” című elemmel indította. Azután viszont a nagyon nem kezdő pilóta, és a nagyon könnyű és ehhez képest nagyon erős MXS repülését illeti: a légi akrobatika minden szépsége és különlegessége benne volt, a remek, szinte követhetetlen dobott figurák tömkelege a magasban, a rendkívül látványos és izgalmas momentumok földközelben, például háton és késben.

A műrepülésnek egy egészen más stílusát képviselte mind pénteken, mind szombaton Hársfalvi Pál a kétüléses Fox kabinjában: pénteken még volt némi technikai probléma azzal, hogy a zene egyszerre szóljon a pilótának és a nézőknek, de másnap már minden simán ment. Pénteken a sötétedő háttér előtt elsősorban a szárnyvégi pirotechnika tette különösen látványossá a repülést, másnap az ugyancsak szárnyvégi füstölők fehér csíkja, de az az igazság, hogy a zene és a légi tánc harmóniája, az olykor kemény, de többségében lágy figurák felrajzolása a hófehér szárnyakkal minden plusz látványelem nélkül is meghatóan szép eleme minden repülőnapnak, különös tekintettel a gyönyörű alacsony fináléra.

Még a szombati program indulása előtt érkezett meg Szolnokról a honvédség két tiszteletet parancsoló forgószárnyasa, a Mi-17-est hamarosan birtokba vették a nézők, a Mi-8-asról történt a katonák ejtőernyős ugrása: látványosan pontos földre érkezésekkel, ami különösen az utolsó ugró esetében váltott ki hatalmas ovációt, mert ő ráadásul egy valóban hatalmas magyar zászlóval lebegtetett ki majd érkezett a „futóira”.

A szomszédos szatymazi reptér felől érkezett öt dörgő motoros An-2-es: a sárga nagy kétfedelűek nem egyszerűen áthúztak, hanem egy pompás kis kötelék-programot mutattak be, ráadásul a végén egy lélegzetelállító oszolj-manőverrel. Az ötezer lóerő szimfóniáját aztán Darazsec András finom Turbó Cmelákjának surrogása váltotta fel: a wingletes gép tökéletesen érzékeltette a mezőgazdasági munka szépségét és izgalmait, amint úgy egy-másfél méter magasan húzott el és permetezett – enyhén illatosított vizet, aminek a közönség nem annyira vasárnap délelőtt, mint inkább a szombati kánikulában örülhetett. De persze a leglátványosabb a vészeldobás volt, kicsit messzebb a nézőktől, és kicsit magasabbról.

Szépen repültek a Hajdú-Apolló kötelék apró Apollo-Fox gépei, ugyancsak érdekes volt közelről megnézni, milyen a hátimotoros siklóernyősök és a motoros sárkány kötelék repülése, ők hogyan kormányoznak, fordulnak finoman a légtérben. A vendéglátó bemutatói is nagyon szépen sikerültek: a Jak-52-es műrepülése, ami persze egészen más dinamikát és tempót jelentett, mint a modern boxermotoros gépcsodáké, láthattuk a szegediek Góbéját csörlésből és a Janusukat vontatásból startolni: utóbbi a klub Tréner vontatójával egy egészen lélegzetelállító pillanatot produkált, amint a hatvanas évekbeli szép motoros és a hosszú szárnyú vitorlázógép kötelékben ért vissza és húzott át a reptér felett. Ugyancsak remek bemutatót tartott a Schweizer 300-as kis kétüléses benzinmotoros helikopter.

Ki ne felejtsük a modellezőket: a meglehetősen jópofa boszorkány-stílusú, a levegőben valóban seprűnyélen táncoló figurák, akiknek a kalapjuk széles karimája termelte a felhajtóerőt és készítőik tájékoztatósa szerint nem holmi banyákat, hanem anyósokat mintáznak. El is nevezték őket Anyósok Gyülekezetének. Szépen repült a startkocsiról induló műrepülő vitorlázógép, és főképp szombat estefelé két elképesztően nagy és erős modell, egy Extra és egy Jak-55-ös, olyan figurákkal, amiket a valóságos gépekkel valóban nem lehet végrehajtani...

Végül szombat este teljesült sokak kívánsága, és a ballonok beterítették a légteret. A „fiesztázók” a szemünk előtt mutatták be, hogyan lehet felállítani a kupolát és a kosarat majd méltóságteljesen elemelkedni az ég felé, a versenyzők pedig az immár a reptéren a nézők előtt kijelölt nagy négyszöget kellett, hogy beterítsék az odadobott markerszalagokkal.

Nos, az időjárás megint alaposan megtréfálta a lufi-pilótákat, egy a reptértől északnyugatra terjeszkedő felhő olyannyira „megszívta” magát, hogy a mezőny többsége, akiket a reptértől délre, pontosan pályairányban láttunk startolni, nyugatabbra sodródtak, egy magyar ballon azonban, amely a többiekhez képest keletebbre helyezkedett a felszálláshoz, gyönyörűen végigrepült a cél felett és személyzete bravúrosan dobálgatta a markereket.

A többiek többsége pedig szintén a szemünk előtt ért földet, ki puhábba, ki kicsit keményebben: sok-sok szegedi, akik az elmúlt napokban a házuk felett láthatták a testes jószágokat repülni, most végigélvezhették a ballonozás teljes folyamatát a felállítástól a landolásig.

Tegyük még hozzá: a műsor alatt szinte egyfolytában dohogtak a motorok, repült szombat estig Lujó Mi-2-ese és a két jó öreg jószág, a Goldtimer Li-2-e és az An-2-es szorgosan vitték az utasokat a város fölé, az utasok többsége pedig egészen elképedt boldogsággal szállt ki a gépekből. A saját lakóhelyük látványa onnan, ahonnan még sohasem láthatták, plusz magának a repülésnek az érzése (még ha olykor kicsit dobálós is volt az idő) láthatóan sokakban életre szóló élménnyé formálódott.

Mindeközben a reptéren gépek közeli látványa, sokféle látni- és harapnivaló, mai kocsimárkák bemutatója (a pályán is volt gyorsulási verseny) és veterán autókiállítás (láthatták a nézők a legszebb darabok egyikét, a Malév-festéses faros Ikarust), vasárnap délelőtt az önfeledt görkorizás és bringázás a szilárd burkolatú gurulón és az aszfaltos pályán, kite-ok futása a szélben, és még rengeteg más program, sok lelkesen dolgozó szervező, emberek ezrei, akik egyszerűen jól érezték magukat. Príma szezonzáró lett a szegedi, igazából most már tradíciónak is tekinthető, remélhetőleg jövőre bebizonyosodik, hogy az is lesz belőle, megérdemli.