Mi mindent lehet egy gépen ott- és nyitva hagyni?!

A repülőtéri irányító torony neve az angol szakmai nyelvben „visual control room”, azaz olyan irányító helység, ahol látásra támaszkodva folyik az irányító munka. Ebben nincsen semmi meglepő, hiszen a hőskorban, amikor valakinek először jutott eszébe, hogy talán jó lenne a repülőtéren nyüzsgő gépek között egy kis rendet csinálni és megépült az első torony, nem is volt más eszköz, mint az irányító két szeme, ami bár korlátozott képességeket jelentett, de azért a célnak megfelelt.

Ma már az irányító torony is el van látva mindenféle eszközzel, többek között radarernyőkkel is, amik munkájukat nagymértékben segítik, de azért a jó „tornyos szem” ma sem felesleges luxus. Arról nem is beszélve, hogy a repülőtér jellegzetesen legmagasabban elhelyezkedő munkahelyéről egy jószemű tornyos sok érdekesség tanúja lehet…

A kis magángép szinte eltűnt a sokkal nagyobb madarak számára épült futópálya betonját díszítő jelek és fekete guminyomok között, pedig propellerje már éles kelepeléssel lapátolta a levegőt hátrafelé, és nem sokkal később elegáns ívben el is emelkedett, hogy megkezdje útját a Fekete-erdőnél is messzebb fekvő célrepülőtere felé.

A beton álcázásából megszabadulva most már jól látszott az apró repülőgép, és a nyugaton pihenni készülődő nap sugarai vöröses fénnyel ragyogták körül a keményen dolgozó szárnyakat.

Az irányító elégedetten nézett a szép, klasszikus formájú gép után, és bár sok munkája nem volt vele, mégis úgy érezte, neki is része van abban, hogy a kis gép most ott szeli a levegőt.... A jobb szárny fölött ekkor hátrafelé elnyúló, felhőforma képződmény jelent meg, amit a nap sugarai azonnal vérvörösre színeztek. A látvány nem volt teljesen szokatlan, hiszen párás levegőben a repülőgépek szárnya felett rendszeresen látni ilyen felhőszerű tüneményt, amint a vízpára kicsapódik a szárny feletti alacsonyabb nyomású levegőben. De ez inkább csak a nagy, nehéz gépek esetében természetes látvány.

A tornyos azonnal érezte, hogy itt valami nincsen rendben. Rádión jelentette a pilótának, hogy mit észleltek, de a válasz megnyugtató volt. A fedélzeten minden rendben, folytatjuk az emelkedést. Hm, hát ő tudja. Pár másodperc múlva azonban már más volt a helyzet.

A pilóta jelentette, hogy üzemanyag szökik a szárnyból és kéri, hogy azonnal visszafordulhasson Ferihegyre. Természetesen megkapta az engedélyt, és a kis gép bemutatta, milyen az, amikor látással repülve sürgősen a földre kell tenni a „ládát”.

Leszállás után kiderült, hogy az üzemanyag tartály töltőnyílásának sapkáját nem rögzítették rendesen, és az, talán még gurulás közben, lejött a töltőcsonkról. Amint a gép a levegőben volt, a szárny fölötti vákuum jó étvággyal kezdte kiszívni a magas oktánszámú repülőgépbenzint a tankból, ami aztán felhővé porladt a vöröses naplementében.

Egy másik alkalommal a Malév egyik Tu-134-ese gurult a torony előtt, és az éles szemű irányító kiszúrta, hogy az egyik szárnyon, közel a törzshöz, valami sötét színű, szögletes tárgy lapul. Megállították a gépet, és a műszak, létrával felfegyverkezve a helyszínre sietett. Létrára fel – és már hozták is az ott felejtett szerszámos ládát. Mindenki ugyanarra gondolt: remélhetőleg a gépet azért alaposabban vizsgálták át, mint azt az elhagyott szerszámos láda sejtetni engedte. Egyébként, ahogy hallottuk, a szerszámos ládáért soha nem jelentkezett senki…

Persze egy szerszámos ládát hagyni a szárnyon nem vall igazi professzionalizmusra, de később megtanultuk, hogy a még ennél is furább dolgok sem tartoznak a lehetetlen tárgykörébe. Ennek bizonyságát megint csak kedvenc helyi légitársaságunk és egyik Tu-134-esük szolgáltatta.

A 34-es már a pálya végén állt és hallottuk is a felszálló teljesítmény felé igyekvő turbinák semmivel össze nem téveszthető zenéjét, de a helyett, hogy a gép nekirugaszkodott volna a pályának, a zene hirtelen elhalkult, majd, a láthatatlan karmester intésére, újra erősödni kezdett. Ez egy párszor ismétlődött, és aki figyelt, érezhette, hogy itt valami nincsen rendben. Nem sokkal később a gép pilótája jelentette, hogy a bal oldali hajtómű teljesítménye nem megfelelő, és visszagurulnának az előtérre megvizsgálni, mi okozhatja a problémát.

Az adott helyzetből a 34-es már csak előre tudott gurulni, így végig ballagott a fél pályán, bejött a középső gurulóúton és az előtér fele felé fordította üvegablakos orrát. Nem tudom, érzitek-e Ti is, milyen látvány egy startról visszaguruló repülőgép. Pár perccel korábban még büszkén tartott a felszálló pálya felé, hajtóművei bíztatóan duruzsoltak azzal a tudattal, hogy a felhők fölött mindig süt a nap… még az ilyen ködös, nedves téli délutánon is. Aztán most itt van megint, szárnya, mint a magát megadó ember válla, lefelé hajlik, és az alapon járó turbinák hangja amolyan szégyenkező bocsánatkérés.

Az utasokat nem szállították ki, de a rakoncátlankodó hajtóművet szerelők hada vette körül, egymás után nyitva fel a különböző panelokat.

Múlt az idő és rákérdeztünk a Malév diszpécserre, hogy van-e már új tervezett indulási ideje a gépnek. Nem tudtak semmi biztatót mondani, mint jelezték, a szerelők egyelőre nem találták meg a hiba okát.

A fordulat akkor következett be, mikor az egyik szerelő végre benézett a beteg hajtómű gondolájának elülső nyílásába. Ott lapult a bűnös… Egy szabvány, a téli ruházathoz tartozó pufajka hevert az alumínium lemezen. Ekkor minden teljesen világossá vált.

A 34-es sugárhajtóművén az első, forgó lapátkoszorú előtt egy sor mozdulatlan terelőlapát tartotta a vártát, és minden megfelelően működött, amíg a hajtómű viszonylag alacsony teljesítményen működött, ahogy ez történt például gurulás közben is. Amikor azonban a felszálló teljesítményt kérték, a pufajka életre kelt, és gyengéden rásimult a mozdulatlan lapátokra, gyakorlatilag elzárva a levegő útját a mély lélegzetet venni készülő hajtómű elöl… Mikor levették a gázt, a pufajka ismét leheveredett, mint a kutya, aki csak éppen, hogy odasimul gazdájához egy kis simogatásra. A hajtómű ilyenkor rendesen működött, de az újabb gázadáskor a műszerek megint bajt jeleztek.

Pufajka ki, hajtómű be, gép mehet… Mondanom sem kell, a pufajkáért sem jelentkezett senki, akármilyen hideg is volt az a tél.