Malert-sztori: a háborútól a háborúig
Tán a Malév hiánya teszi, hogy hajlamosak vagyunk elsikkadni egy olyan fontos évforduló felett, mint hogy kilencven éve alakult a nemzeti légitársaság elődjének tekinthető Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság. Pedig van ennek a jubileumnak sok érdekességét, sok tanulságát ugyanúgy érdemes felidézni, mint a ritkán emlegetett történelmi tényeket.
Például azt, hogy a magyar repülés számára az igazi fordulópont egy nappal korábban történt: akkor engedélyezték a szövetséges hatalmak az első világháborút lezáró párizsi békeszerződés tilalma után, hogy egyáltalán lehessen repülni Magyarországon. Véget érhetett tehát a bújócska, amivel egy magáncég, a Magyar Aeroforgalmi Részvénytársaság próbálkozott vagy két éven át esélyhez jutni, de járatnyitásig nem jutott el. Pontosabban: az igazi bújócska csak most kezdődött. Viszonylag egyszerű a megfogalmazás: a magyar állam erősen pártolta, támogatta a Malert megalakítását. De ennek a társaság további működése a magyarázata: egészen a Magyar Légierő hivatalos megalakulásáig, 1938-ig szinte maga a Malert volt a rejtett légierő, legalábbis sok részletében, például csak a társaság tarthatott fenn pilótaiskolát.
A Malert tehát 1922. november 19-én százmillió koronás alaptőkével született, a fő alapító gróf Wilczek Frigyes korábban megszerezett belgrádi vonalengedélyére és a korábban megrendelt Fokker III-asokra alapozva. A pilótán kívül öt utas szállítására alkalmas gépek 1923-ban érkeztek meg, de a magyar közforgalmi repülés első igazi flotta-beszerzése máris jelezte, milyen buktatók elé néz ez az ágazat, ha a szakmai érdekeken kívül más is belenyúl az alakításába. Az ugyanis csak később derült ki, amint azt a Magyar Repüléstörténeti Társaság remek centenáriumi kötetében olvasható, hogy a gépek nem gyári új, hanem gyári felújított példányok voltak. Az árkülönbözet pedig eltűnt a főrészvényes, Szegő Rezső zsebében.
De nemcsak ez volt a gond: az új társaság indulását az nehezítette, hogy Magyarország nem volt jóban a szomszédaival, és így nehezen lehetett jogokat szerezni a járatnyitásokra, illetve nemigen lehetett a megszerzett jogokat érvényesíteni. Addig is alkalmi és sétarepülésekre kapott engedélyt a Malert, míg végre nagy nehezen sikerült kiharcolni a bécsi vonalat, ami a továbbiakban is a legfontosabb célállomása volt a társaságnak. 1923. június 30: az első nemzetközi járat elindul Mátyásföldről, majd kevesebb, mint két óra elteltével leszáll Aspern repülőterén.
Az akkori viszonyokra jellemző, hogy az évet valamikor ősszel zárták, vagyis télen nem lehetett szó közforgalmi repülésről, legalábbis erről a repülőtérről, legalábbis ezekkel a gépekkel. Az első szezon mérlege: 68 Budapest-Bécs-Budapest repülés 296 utassal. Az első évek mérlege: a bécsi és majdan a grazi vonalon kívül sehová sem sikerült járatot nyitni, pedig több célállomásra volt engedély. A tartalékok elfogytak, közeledett a csőd, annak ellenére, hogy az állam továbbra is erősen támogatta a társaságot. Ha a történet és a kialakult helyzet bizonyos vonalaiban emlékeztet egy későbbi légitársaság bukdácsolására, arról persze csak a történelem tehet.
De ezalkalommal még jó fordulatot vettek a dolgok: Szegő Rezső Párizsba menekült a csőd elől, a csőd helyett azonban megtörtént az újjászervezés, új alaptőkével, új koncepcióval, és új, nagyobb és modernebb Fokkerekkel. Innentől kezdve, tehát 1928-tól mondható, hogy ha nem is volt töretlen a fejlődése, de a Malert igazi légitársaságként menetelt tovább. És ez volt az az időszak, amikor a magyar közforgalmi repülés a magyar repülőgépgyártást is serkenthette: a Malert F-VIII-asainak egy részét a társaság egyik új főrészvényese, a Weiss Manfréd Művek gyártotta le.
Lassan kibontakozott a hálózat, már korábban megjelentek Mátyásföldön a külföldi légitársaságok is, de Mátyásföldről kiderült, hogy alkalmatlan az igazi közforgalomra. 1937-ben megnyílt Budaörs, de hamarosan meg kellett találni a következő, végre igazán alkalmas területet, Ferihegyet. A társaság a harmincas években a hárommotoros Fokker XI-esek mellett és után főképp Capronikkal és Junkersekkel repült, majd megjelent a flottában a magyar repüléstörténet egyik ellenmondásos típusa, a háború elején a veszprémi katasztrófában főszereplő SM-75-ös. Ahogy korábban elvált egymástól a katonai és a polgári repülés is, úgy találkozott ismét a világháborúban, amikor a Malert gépparkjának nagy részét egy 1942-es kormányhatározattal a honvédség alá sorolták, és így is pusztult el: balesetekben, földi támadásokban.
Ez persze a társaságnak csak igen lakonikus, lerövidített sztorija. Maga a Malert 1946. július 31-én szűnt meg, miután már alakult a Malév következő elődje, a Magyar-Szovjet Légiforgalmi Társaság, de ez már egy következő történet.
