Leszállt a Sólyom Ferihegyen

Edzett Ferihegy-járó kollégákkal vitatkoztunk azon, mikor láttunk ennyi újságírót egyszerre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: volt két nem túl szívderítő, és egy szebb alkalom. Ugyancsak sokan voltak, és a cargodombon is hasonlóan nagy tömeg gyülekezett az A380-as első budapesti leszállásakor. De ugyancsak hevesen megszállta a sajtó Ferihegyet a Malév bukásának emlékezetes napján, és az 1-es terminál bezárásakor is.

De most legalább valami nagyon is pozitív momentum vonzott száznál több újságírót és talán több ezernyi érdeklődőt a reptérre és a kerítések mellé: egy új magyar légitársaság első gépének érkezése. Merthogy vannak bőven ellendrukkerek, legalábbis kétkedők, sőt, egy nappal a tervezett érkezés előtt valakik elkezdték szivárogtatni a közösségi oldalakon, hogy kamu az egész, meg sem jön a gép: de ennek a Boeing 737-500-asnak a megjelenése maga volt a vitathatatlan valóság, és ráadásul az új cég az ünnep kereteit is alaposan kidolgozta.

Már a levegőben volt a HA-SHA, amikor a gyülekezés megkezdődött a patinás T1-es főcsarnokban: ekkor tűnt fel két érdekes figura, egy Sólyom keresztnevű kisfiú, és egy sólyom mintájú madár. A kisfiúnak a társaság vezérigazgatója gratulált, és kijelentette, ilyen névvel csak sikeres lehet a kislegény. A sólyom a solymász karján pedig egy tisztes névadóhoz méltó módon tűrte a vakusorozatot.

No de a lényeg: amikor a fotós-kamerás társaság meg a spotterek ugyancsak népes delegációja kiérkezett a 13R/31L pályához, még a város felől landoltak a gépek, de aztán megfordították a rendet, és megkezdődtek a felszállások a 31-es küszöb felől, amint az érkezés előtti díszelgő alacsonyáthúzást is erre a pályára és ezen az irányon ígérték a szervezők.

No, ebből lett némi gubanc: a Sólyom gépe délután fél négy körül meg is jelent, de a küszöbön ehhez képest még bőven ott vesztegelt egy induló Swiss Jumbolino, emiatt aztán a Sólyom első gépének első bemutatkozása nem áthúzás volt alacsonyan, hanem átstartolás jó magasan. Ez persze a remek képekben gondolkodó kamerás, fényképezőgépes társaság körében nem okozott sok örömet, de kiderült, az eredeti műsor nincs lefújva.

A következő kör után ennek megfelelően nagyon szép, látványos, és tényleg alacsony repülésben gyönyörködhetett a trafóháznál csattogtató csapat: amint azt az iho/repülés tudósítója később a kapitányok egyikétől megtudta (Varga Ernő és Schletter József hozták haza a madarat), a manőver legalacsonyabb pontja száz láb, azaz harminc méter volt, a sebesség pedig 150 csomó. Mindez behúzott futókkal, így aztán a gép festése még jobban érvényesült: a fehér törzs mintha kissé meg is hosszabbította volna az 500-as amúgy tömzsi vonalait. Lehet vitatkozni az embléma milyenségén, de hogy ez a világos törzsfestés jól mutat a legkisebb Boeing utasszállítón, az biztos, a leszállás és a kigurulás pillanataiban ez elég jól érzékelhető volt.

A 737-es a megállapodások szerint egészen a 31-es pálya végéig gurult, ennek megfelelően a sugárféket is csak röviden használta a földet érés után, mindez pedig azért volt fontos, hogy egyrészt a spotterek és riporterek hada a pályától időben beérjen az előtérre a fogadtatáshoz, másrészt, hogy a gépet megmutassák a cargodomb gyülekezetésnek is. A SHA tehát backtrack-kelt a pályán, majd jobbra fordult a Bravo-gurulóra, így ért az előtérre, és így kapta meg a díszvendégnek kijáró vízfüggönyt a betonon várakozók hatalmas tapsa közepette.

A hajtóművek leállítása után Vágó József vezérigazgató és tulajdonostársai köszöntötték a gép személyzetét és a velük érkezett szerelőket, valamint a lízingtársaság képviselőjét. Vágó hangsúlyozta a pillanat fontosságát, sőt, történelmi mivoltát, ismét honfoglalást emlegetett, miközben az érdeklődők és sajtósok hada időnként a reptéri biztonságiak türelmét is alaposan próbára térve szorongatta a kordont a gép felé, majd adott jelre (először persze a tévétársaságok truppja) megrohamozta a gépet.

Sok meglepetés a fedélzeten nem érte az embert: egy meglehetősen rendezett állapotot mutató repülőgépet látott, a szokásos Classic pilótafülkével (sokat nem lehetett érdeklődni műszerekről és berendezésekről, mert erősen nógatták az embert, hogy adjon helyet a mögötte tipródóknak). Az utaskabinban a korábbi VIP-berendezésnek nincs nyoma, a kék bőrbevonatú business-ülések kényelmesek, a turistaosztályé (ugyancsak kék, de textilborítás) a szokásos méretűek, konyha csak hátul. Ahogy leérkeztünk a hátsó ajtón át, az volt az egyöntetű vélemény, hogy eléggé egyben van ez a masina.

Vágó József még egy rögtönzött kis sajtótájékoztatót is tartott a gép mellett. Amit megtudtunk tőle: a következő 737-es szeptember elején érkezik, az első charterjáratok szeptember közepétől indulnak, már folynak a tárgyalások az utazási irodákkal, de hogy melyekkel és merre menne charterben a Sólyom, azt a vezérigazgató nem árulta el, csak jelezte, hogy sporteseményekkel kapcsolatos repülések is lesznek a következő hetekben. Viszont elmondta: a korábbi információkkal ellentétben mégsem állítanak be Avro RJ-ket a regionális vonalakra, az iho /repülés kérdésére (a mi portálunka adott hírt először a Sólyom Jumbolino-terveiről), hogy miért mondott le a társaság ezekről a gépekről, Vágó azt válaszolta, azért, mert nem hozzáférhetőek a lízingpiacon. Ugyanakkor elmondta, hogy október elején megindulhatnak a menetrend szerinti járatok, amelyekre a jegyet a két héten belül beinduló internetes hálózaton lehet majd foglalni és vásárolni, 22 desztinációra.

Ugyancsak fontos információ volt, hogy az induló flotta nemcsak 500-asokból, hanem a 737 Classic gépcsalád nagyobb (300-as és 400-as) altípusaiból áll majd össze, de az biztos, hogy három év múlva a társaság keskenytörzsű állományában már új Airbus 320-asokat repültet majd, de ezekhez a gépekhez nem lehet azonnal hozzáférni, márpedig a Sólyom nem akarta tovább halasztani az indulását. Ami a HA-SHA-t illeti, a gép még az ünnepi érkezés estéjén visszarepül Bournemouth-ba, hogy a lízingszerződés szerint kapott töménytelen alkatrészt is elhozza Budapestre.

Epilógus: azért a reptérieknek is megvannak a maguk érzelmei. A gép körül sürgölődő Malév Ground Handling csapat egyik tagja odalépett a 737-es orrához, majdhogy meg nem puszilta, de legalábbis szeretettel megpaskolta a borítást, és odasúgta a gépnek: „Most már a miénk vagy!”