Ki fog repülni? Egy könyv a múltból a Malévról 1.

Régi tervünk volt ennek a könyvnek a felidézése, de nem örültünk a mostani alkalomnak. Amikor a napokban az iho/repülés szerkesztője a szerzővel beszélt, maga Cserhalmi is akkor döbbent rá, ennél aktuálisabb címet nem adhatott volna a riportkönyvnek. Csak épp azt nem gondolta volna 1986-ban egyikünk sem, hogy erre a kérdésre: ki fog repülni? – netán 26 évvel később az lesz a válasz, hogy esetleg senki. Mi, magyarok legalábbis gyakorlatilag nem.

Olyan helyzetben kezdjük ennek a riportkönyvnek a másodközlését, természetesen a szerző hozzájárulásával, amiről korábban még akkor sem nagyon gondolt senki, amikor már látszott: nagyon komoly gondok vannak a légitársasággal. A mai összeomlás közepette mégsem csak a nosztalgia fűt minket a közreadásában, hanem hogy lássunk egy kicsit a mai történetek mögé. Türelmes és gondolkodó olvasással egy-két fontos dolog talán már az akkori helyzetképből is szemet szúr a mai megfigyelőnek. Hátha még nem teljesen késő újragondolni mindent, hátha komolyabb tanulságokat kínál a 26 év ívének felrajzolása, mint a mai, időben horizontális marakodás a Malév bukása körül.

És még egy nagyon fontos dolog: ha valaki nem értené, miért mondják most is, akár könnyek közt, a búcsúzó malévosok, hogy ez a cég több volt egy vállalatnál, az ebből a könyvből világosan kiderül. Nem csoda, hogy már a bevezető is erről szól: hogyan válik a repülés, és közben minden nyűgével együtt a cég szerelmesévé az, aki belekerül ebbe a körbe, ebbe a családba.

Ha még egyszer születnék, repülő szeretnék lenni. Pilóta. Vagy másodpilóta. Vagy fedélzeti mérnök. Vagy hajtóműszerelő, irányító a toronyban, talán még steward is. Sőt talán repülőtéri buszvezető, jegykezelő, poggyászkereső... A repülésnek legalább a közelében lenni, dolgozni, élni – erről van szó, erről a heves vágyról, erről a mákonyról, a repüléssel való kapcsolat eltéphetetlen kötelékeiről.

De nem fogok még egyszer születni, így hát maradok, aki va­gyok, a túlnyomó többséghez tartozó, akinek az életében a repülés csak álom marad, esetleg mámoros élmény és különleges izgalom, de nem mindennapi munka s nem hivatás. A többséghez tartozom, a többségnek – kicsit tehát önmagamnak is – írom e könyvet, tudván, hogy mióta ember él, amióta valamit is tud az emberi élet kezdeteiről, azóta számon tarthatja a szinte részegítő gondolatot, a megvalósultságában is kicsit hihetetlennek érzett lehetőséget, azt, hogy a gravitáció legyőzhető.

Nem, nem akarom Daidalosszal és Ikarosszal kezdeni, sem Leonardo da Vinci zseniális, korát már századokkal megelőző rajzaival, tanulmányaival, szót sem ejtek majd Vernéről – nos, nem akarom ott kezdeni, ahol az ilyesfajta könyveket kezdeni szokták. Mert szépek s lélekemelőék a kezdetek, a repülés gondolatának, sőt eszméjének megszületése, s aztán a hallatlan di­namizmussal fejlődő kivitel, amely végül is minden gondolat és eszme legfőbb próbája. Ám a ma emberét mintha másfajta szépségek s újabb kezdemények jobban érdekelnék. Akik ma utasként repülnek, egészen másként élik át e folyamat szépségeit, mint azok, akik évtizedekkel korábban „szakadtak el" a földtől. Manapság a felszállás után néhány perccel már csak felhőt lát az utas – még ha felülről is –, s talán majd csak leszálláskor érzékelheti igazán újra, hogy mi az: fent lenni, vagy feljebb lenni, vagy gyönyörűségesen-ijesztően magasan lenni. Százezernyi kisebb-nagyobb utasszállító repülőgép van ma már a világon. Utasainak túlnyomó többsége már annyit sem érez meg a repülés szépségéből, mint az a közepes érettségi vizsgát tett földiutas-kísérő kisasszony, aki azért vállalja igen csekélyke fizetésért, hogy autóbusszal a géphez szállítja az utasokat, mert e munkakörrel növekszik az esélye, hogy egyszer majd légiutas-kísérő kisasszony is lehet. És miután az autóbusz-vezető kezébe nyomta a megfelelő magnókazettát, amelyet az rögtön a helyére illeszt („Köszöntjük kedves utasainkat a Malév nevében...”), és mi­után végignézte, hogy az utasok a buszból kiszálltak, s a lépcsőn át bejutottak a repülőgépbe, nos, akkor jut egy pillanata arra, hogy az ég felé fordítsa arcát, s önfeledten gyönyörködjék egy érkező gép szép, sima landolásában. Sóhajt egy picit, s int a buszvezetőnek: vissza, a következő utascsoportért. A vágynak ez a szépsége a szépség vágyában: igen, másodpercre érzékelhető a zajban is, a tömegben is, a munka nem éppen felemelő egyhangúságában is – mit jelent a repülés közelében és reményében élni.

Sokszor ültem már repülőgépen – lesz még alkalom, hogy erről szóljak –, de sohasem éreztem különösebb vágyat a repülés iránt. Így volt ez mostanáig, amíg nem gyűjtögettem ennek a könyvnek az anyagát. Mert ez a munka, ez a folyamat, a repülés és a repülők világával való alaposabb ismerkedés tett rabbá. És mostantól bizonyára sohasem fogok szabadulni attól a repülés iránti szenvedélyes szeretettől, amely azokat az embereket jellemzi, akiket megismertem, és akikről majd itt beszélni szeretnék.

Egyszer különben már jártam így. Elmentem – jóval túl a serdült ifjúság korán – megnézni egy labdarúgó-mérkőzést, hogy lássam végre: ugyan mi a csodától tud megőrülni sok ezer felnőtt ember? Mert nem értettem. Emlékszem, válogatott labdarúgó-mérkőzés volt a Népstadionban, az ellenfél: Wales. Félidőben a vendégek vezettek 2:0-ra. A végeredmény 2:2 lett, de a meccs végéig rekedtre ordítottam magam. Jóllehet, közben nem vettem észre, hogy ordítok. Azóta tudom, mit lehet „enni” a focin.

Egyébként is, ahogyan múlik az idő az ember életében, annál természetesebben éli meg, s főként érti meg az úgynevezett őrü­leteket.

Így vagyok most a repüléssel. Meg akartam írni egy könyvet, mert tudtam, hogy az embereket nagyon érdekli ez a téma, s mi­re odáig jutok, hogy írni kezdem – engem is behálózott ez a szenvedély. Mert a repülés mindenekelőtt szenvedély. Lehet közlekedés, teherszállítás, gazdasági ágazat, sport, honvédelem, hobbi, ipar, sajnos lehet a terrorizmus eszköze is, tehát sok minden, mindezek előtt és fölött azonban emberi szenvedély. S mint ilyen, nemcsak szép, hanem gyötrelmes is, sőt veszélyes is. Hatalmas, mert fogva tart, elfogulttá tesz, sőt esetleg meg is zavar.

Talán emiatt sem tudok elöljáróban rendszerezett tartalom­jegyzéket összeállítani, talán emiatt sincs meg bennem e pillanatban az a jótékony távolság, mely szerző s témája közt szokásos vagy kívánatos. Ezért, ha nem veszik tolakodásnak, e könyvben nemcsak információkat, érdekességeket, ismereteket, élményeket, gondolatokat szeretnék közölni, hanem mindezekkel együtt ugyan, de legalább ennyire – beszélgetni Önökkel. Lehet, hogy így kisebb lesz az úgynevezett tematikai fegyelem, lehet, hogy így kevésbé lesznek majd egymástól elkülöníthetők tartalmuk szerint az egyes fejezetek, de ha szabadabban ágazhatnak ki tényekből ötletek, ezekből emlékek, azokból gondolatok s valamennyiből tűnődések, kérdő- vagy éppen felkiáltójelek (ahogy jóízű beszélgetésekben lenni szokott), akkor talán kevésbé untatom azt, aki velem tart.

Hová? Emberek s problémáik közé, vagyis problémák s hor­dozóik közé. Mert a repülésnél nagyon is nyilvánvaló a modern társadalmak jellemző gondja: megfelelő munkát adni az embernek, s megfelelő embert a munkának. Ebben a gyakorta ellentmondásos, mindenesetre feszültségektől sohasem mentes helyzetben vélem felfedezni a polgári repülés igazán nem régi történetének egyik jellemző alapvonását. Ez, furcsa módon, annak ellenére is igaz, hogy a repülés ma már igen sok tekintetben szinte a végtelenségig uniformizált. Az úgynevezett III/C. kategóriájú repülés például azt jelenti, hogy a pilóta nulla méter vízszintes és nulla méter függőleges látás mellett, magyarul tehát vakon is, teljes biztonsággal le tud szállni az erre alkalmas repü­lőgéppel. Mindössze a megfelelő programot kell betáplálnia a gép megfelelő berendezéseibe. És mégis, még ilyen körülmények között is óriási a személyiség szerepe. Igenis van egyéni repülési stílus, van személyes magatartás a repülőgép-vezetésben vagy – irányításban. Az ember – e csodaszerkezetek alkotója és alkalmazója – ugyanúgy emberként van jelen, s ugyanúgy meghatározó tényező e gépeken, mint volt a lovaskocsin, a kerékpáron vagy a csónakban. Csak persze, másként.

Hogyan? Meddig? Miért? Talán mondhat valamit erről ez a könyv, amikor már címében is felteszi a kérdést: ki fog repülni? Próbáljunk felelni rá.

(Folytatjuk)