Elbocsátja dolgozóinak tizedét a Boeing

MTI/iho   ·   2024.10.14. 09:40
Boeing,-üzemcsarnok,-Everett

A leépítés egyaránt érinteni fogja a vállalatvezetői és középvezetői kört is, összesen körülbelül 17 ezer embert.

Dolgozóinak tizedét tervezi elbocsátani a következő hónapokban a Seattle-i központú világcég. A repülőgépgyártó új elnök-vezérigazgatója, Kelly Ortberg közlése szerint a válságba került vállalat az elmúlt időszakban többeket már átmeneti szabadságra küldtek, amit az elbocsátások miatt felfüggesztenek.

A gazdálkodás konszolidációjának idejére a cég elhalaszt fejlesztéseket, ennek részeként új, 777X elnevezésű szélestörzsű modelljének megjelenését 2025-ről 2026-ra tolja, a megrendelések kifutása után, 2027-től pedig leállítja a 767-esek teherszállító 767-F változatának gyártását.

A Boeing világszerte 170 ezer embert foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington és a délkeleti Dél-Karolina államban.

A repülőgépgyártó 2019 óta 25 milliárd dollár (jelenlegi árfolyam alapján közel 9200 milliárd forint) veszteséget termelt, amihez hozzájárultak a cég által gyártott repülőgépek sorozatos meghibásodásai, amelynek nyomán nagymértékben csökkent részvényeinek tőzsdei árfolyama.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek