Szegeden már mobillal is lehet vonaljegyet, bérletet vásárolni
A tesztidőszakot követően október 1-jétől elérhetőek a mobiltelefonos alkalmazásokon keresztül vásárolt jegyek és bérletek a szegedi közösségi közlekedésben.
A tesztidőszakot követően október 1-jétől elérhetőek a mobiltelefonos alkalmazásokon keresztül vásárolt jegyek és bérletek a szegedi közösségi közlekedésben.
Megint nagyot alkottak a Pulz utcai remízben.
A Csáky utcai telepen bemutatkozott az első felújított Solaris Trollino. Még három ugyanilyen troli születik újjá Szegeden.
Európa egyik legrangosabb kitüntetése ez, a városi közlekedés korszerűsítésében végzett kiemelkedő munkát és a fenntartható mobilitást ismerték el vele.
A kijelzők már a DAKK buszainak mozgását is pontosan követni fogják.
Szegeden tényleg 2017 van a közösségi közlekedési szolgáltatásokban. Érintős bankkártyával már a Pesa villamosokon és az Ikarus-Škoda trolikon is lehet jegyet venni.
Húsz évig buszként élt, csápokat Szegeden, az SZKT-nál kapott. A 811-est legtöbbször az 5-ös vonalán lehet megtalálni.
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a Szegedi Járásbíróság a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétségének vádja alól hétfőn azt a villamosvezetőt, akinek járműve elszabadulva csaknem 700 métert tett meg a forgalomban 2014 nyarán.