Újjászületett Hűvösvölgy, fölvették a forgalmat a Gyermekvasúton
Közel százmillió forintból újult meg a fővárosi Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása.
Közel százmillió forintból újult meg a fővárosi Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása.
Megújult a LÁEV miskolci Dorottya utca végállomása, továbbá megépült egy új zárt, korhű kinézetű személykocsi is.
A koronavírus terjedésének megakadályozása miatt előzetes regisztrációval, csak szájmaszkban, korlátozott utasszámmal és kizárólag nyitott kocsikkal közlekedik a kisvasút.
Az Északerdő Zrt. által üzemeltetett két kisvasúton május 9-én újraindul a forgalom, egyelőre korlátozott kínálattal.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló április 27-étől május 3-áig.
A Nyíregyháza vasútállomás és Sóstógyógyfürdő állomások közötti szakasz felújításának megtervezésére kiírták a közbeszerzést – csak turisztikailag számolnak az egykori hálózat maradékával.
Nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegyi végállomáson: január 26-án, vasárnap 10 és 16 óra között színes programokkal várják a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.
A kurzusra az iskolások már regisztrálhatnak a Gyermekvasút weboldalán keresztül.
Masszív beruházás, javuló szolgáltatás, nyugatias árak, de keleti kényelem – ez ma a Magas-Tátra.