Elindult a BKV 2021-es ünnepi Fényflottája
Hat kivilágított villamost és az ünnepi fogaskerekűt indította útjára a BKV.
Hat kivilágított villamost és az ünnepi fogaskerekűt indította útjára a BKV.
BKK 2022. június 30-áig meghosszabbítja a szolgáltatását.
A belvárosi állomásain a felújítás szinte valamennyi fázisa megfigyelhető. A bontási munkálatok már szinte mindenhol befejeződtek, az építési folyamatok más-más ütemben haladnak.
Volt, akinek több mint három millió forintot is megért egy leselejtezett, harmincéves példány.
Műszaki hibákat találtak a járműveknél.
A metrófelújítás rendkívüli próbatétel elé állította négy hétre a fővárosban közlekedőket, és a korszerűsítést végzőket egyaránt.
Tizenkét év után újra: kiemelték és elszállították Margitot és Gellértet.
A közlekedési társaság harmincöt használt jármű vásárlására írt ki tendert.
Aláírta az M3 metróvonal középső szakaszának alagúti munkáira vonatkozó szerződésmódosítást a BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft., ezzel elhárult a jogi akadálya a metrófelújítás tervek szerinti befejezésének.
Forgalomkorlátozások várhatók, nehezebb lesz autózni.
Méghozzá nem is akármilyen buszban: a BKV a forgalomba nem adható, duplacsuklós Van Hoolját hasznosította a kicsik örömére.
A BKV nyilatkozott a használtan beszerzendő járművekről az elmúlt napok során megjelent információkkal kapcsolatosan.
A Holland Királyság Magyarországi Nagykövetsége művészeti kiállítást szervez a 47-49-es villamosvonal belvárosi szakaszának huszonöt megállójába.
Új mozgólépcsőszerkezetek, átépült helyiségek, modern elektromos és gépészeti berendezések jellemzik az M3 metróvonal felújítás alatt álló középső szakaszának állomásait. A rekonstrukciós munkálatok a tervezett ütemben haladnak.
A 4314-4324-es T5C5K Tátra-párost egyes helyeken átlátszó lemezekkel alakították át, hogy akár menet közben is megfigyelhető legyen a járművek működése.