Az égbolt fantomjai

Az ember hajlamos azt hinni, hogy a levegőben nem érhetik meglepetések. Ismert közeg, nagy gyakorlat, sok sok tapasztalat… Milyen váratlan meglepetés érheti az embert? Milyen is… hát például ha találkozik az égbolt fantomjával!

Hideg téli nap késő estéjén emelkedett a levegőbe az árus 707. Az a fajta téli idő volt, mikor az embernek az az érzése, még a levegő is megfagy és a lélegzet azonnal dérrel vonja be a férfiember bajuszát, már ha rendelkezik ezzel a férfias dísszel. A hajtóművek még a letakarított pályán is kisebbfajta hóvihart kavartak és a fehérség akkor is ott kavargott a keményre fagyott levegőben, mikor a gép már messze járt.

A 707 jól emelkedett a bársonyos eget díszítő milliárd csillag felé és úgy tűnt, teljesen rutinszerűen végződik a nap. Ez az árus volt az utolsó induló, és az utolsó érkező már vagy egy órával korábban leszállt. A DC-9 ott állt az előtéren, törzse máris deres, és aki látta, megesküdött róla, hogy kaliforniai szülővárosának melegebb klímájáról álmodozott.

Pár másodperc múlva az irányítót ugyancsak kizökkentette esti nyugalmából a 707 pilótája, aki agitált hangon közölte, hogy azonnali kitérő manővert hajt végre egy kicsit előtte haladó, túl közel lévő nagyméretű repülőgép okán. Egy gyors pillantás a „slejfnikre” megerősítette, amit amúgy is tudtunk, 100 mérföldes körzetben nem volt másik repülőgép… A radar is ugyanezt mutatta. Az árus 707-en kívül nem volt egyetlen jel sem a sárgán fénylő ernyőn. Viszont a 707 most kb. 90 fokkal az eredeti iránytól eltérve repült, hogy elkerülje az összeütközést. Összeütközést, de mivel??

Amikor az irányító közölte velük, hogy legjobb tudomásunk szerint egyedül vannak a légtérben, a személyzet elég hitetlenkedve nyugtázta a dolgot, de azért elfogadták a radarvektorokat melyek segítségével visszatereltük őket az eredeti útvonalra. Újra emelkedni kezdtek… de szinte azonnal megint jobbra fordult a gép, miközben egy, most már tényleg ideges hang ezt kiáltotta a rádióba: Itt jön megint, kerülő manőver jobbra!

Másik gép nem volt ott… ha ezerszer ellenőriztünk is mindent, nem volt másik gép. Megkérdeztük a katonákat is, de nekik sem járt arra semmi. Ismét megnyugtattuk a személyzetet, hogy egyedül vannak… Ekkor egy másik hang, feltehetőleg a kapitány szólalt meg és közölte, hogy veszélyes megközelítésről szóló jelentést küldenek. Azt is egyértelművé tette, hogy véleménye szerint állításunk, miszerint abszolút egyedül vannak, semmi más, mint egy elég gyenge kísérlet arra, hogy leplezzük a súlyos hibát, amit az irányítás elkövetett.

Mit lehet ilyenkor tenni? A radarost kollégája leváltotta, és ő visszavonult, hogy megírja saját jelentését az esetről. Ez fontos lépés volt, mert ha az irányítás esemény naplójában nincs nyoma az ilyesminek és megérkezik a gép feljelentése, azonnal gyanús a dolog, hogy valamit el akartak tusolni.

Eltelt pár hét, mire a jelentés megérkezett a légügyi hatósághoz, és a szakértők nekikezdtek az eset kivizsgálásához. A két jelentés homlokegyenest ellentétes volt egymással. A kapitány apró részletességgel írta le, hogyan kellett kétszer is kitérniük egy nagy repülőgép útjából, mely mindkét esetben alattuk és kicsit előbbre repült… Állította, hogy látták a gép navigációs fényeit és a piros villogó összeütközés elleni fényt is. Az irányító jelentése ugyanakkor egyértelműen jelezte, hogy nem volt a környéken másik repülőgép, legalábbis az irányítás tudomása szerint nem.
A szakértők visszahallgatták a magnófelvételt, ami minden telefon és rádió közleményváltást rögzít, de ebből sem lehetett másik repülőgép jelenlétére következtetni.

A kivizsgálók csak abból indulhattak ki, hogy mindkét jelentés a valóságot tükrözi, csak hát azt volt nehéz elképzelni, hogy a pilóták és az irányító által észlelt valóság hogyan lehetett ennyire eltérő? Mit láthatott a Boeing személyzete?

Ahogy múltak a hetek és a kivizsgálás csak nem haladt előre, valaki viccesen megjegyezte, hogy hát mást mint saját magukat nem láthattak… Ez a viccnek szánt megjegyzés aztán váratlanul elvezett a megoldáshoz. Bevontak a kivizsgálásba egy meteorológust, aki azt a feladatot kapta, hogy próbálja meg rekonstruálni, olyan pontosan, amennyire csak lehet, a légköri körülményeket arról a nevezetes éjszakáról.

Alaposan átvizsgálta a különféle jelentéseket, és pár nap múlva érdekes beszámolóval jelentkezett. Bár az égbolt teljesen felhőtlen volt, háromezer méter körül egy erőteljes hőmérsékleti inverzió volt jelen, és közvetlenül alatta egy vékony, szinte láthatatlan, jégkristályokból álló fátyol úszott.

A telihold fényében a jégkristály réteg egyfajta tükörként működött, és a 707 személyzete úgy látta, össze fognak ütközni… saját magukkal!