A világ tíz legutálatosabb reptere 1.

A viszolygásnak van egy speciális formája, ami abban a bizonyos épületben jön rád, ahol kötelező levenni a cipődet, sorban állva várakozni, ahol végigtapogatnak, ahol fizetned kell a pocsék ételért és pánikszerűen rohanhatsz egy önkényesen megváltoztatott kapuhoz, mielőtt törlik a járatodat. De hadd fogalmazzak világosan: a világ legjobban utált repülőterei nem a világ legrosszabb repterei. Ezért aztán érdemes utánanézni a dolognak a Lonely Planet útikönyvben, vagy olyan helyre repülni, amely többségünk számára még légypiszkot sem jelent a térképen, sőt a nevét se tudjuk rendesen kimondani.

Hogy elkészíthessük kétségkívül nem tudományos listánkat, átfésültünk utazási weblapokat, blogokat és üzenőfalakat. Aztán még hozzátettük a saját utazási rémálmaink tarkította emlékeinket.

Ami itt következik, az a tíz legutálatosabb nemzetközi reptér, amelynek van talán pár elmarhatatlan híve, sőt némelyik talán még díjakat is nyert, mégis mindegyik elég dühöt és panaszt és „soha többé” kezdetű égharagot váltott ki, amitől ezen a listán előkelő helyet kapott. Kezdjük a végén:

Tizedik: São Paulo–Guarulhos Nemzetközi Reptér, Brazília



Mindegy, hogy reggel kilenc vagy este kilenc van, ezen a reptéren minden óra az őrült rohanásban telik. Vajon miért is került a listánkra ez a hely, amikor a 2011-ben Dél-Amerika 3. legjobb reptere díját kapta? Mivel, eléggé sokkolóan, ebből is látszik, hogy az ilyen társaságoknak osztott medálok kiutalói semmit sem tudnak arról, mit élnek át azok az emberek, akik két órán át állnak a beléptető kapuk előtt a sorban, szenvednek a rendszeresen bemondatlan kapuváltások miatt, és a fogaikon kívül pénzzel is fizetnek az állott, brazil sajtos zsömléért egy kiszolgáló személyzettel gyéren ellátott, elöregedett reptéri büfében.

Egy olyan országban, ahol a járatok késése (mind indulás, mind érkezés) természetes, csak némely ritka kivétel miatt lélegezne fel a legelkötelezettebb utazó is Brazília legnagyobb repülőterén. A járatoknak csak 41 százaléka indul el időben. Mindössze 59 százalékuk érkezik menetrend szerint.

São Paulo–Guarulhos tervbe vette, hogy új pályát és terminált épít – melyik reptér nem? –; a közel harmincmillió utast nézve, akik itt megfordulnak minden évben (számuk egyetlen évtized alatt megduplázódott), a sürgősség nyilvánvaló, viszont eléggé elkeserítő, hogy a dohos duty-free üzletekben égbe szökő árakkal anyagi gondjaikat nem oldhatják meg.

És akkor most miért is érdemeltek bronzérmet? A legjobb nem hivatalos tanács Brazília repülőterének túlélésére az volna, hogy tanuljunk kicsit portugálul, és ne veszítsük el a fejünket, aztán majd lesz valami.

Rúgj bele a fekvő oroszlánba: a Qantas hadművelete nem segített a reptér megítélésén. Ha egyetlen dolgot említhetek, amit az ausztrálok tényleg szeretnek, az a reptereik gyűlölete.

Miközben a nagyágyúk: Sydney, Melbourne és Darwin, Cairns és Hobart rendszeresen verekedtek különféle eredménytelenségek és rablási taktikák miatt, Nyugat-Ausztrália utasainak Perth a csüggedés különleges helyét jelenti. „Az egyetlen előnye ennek más repülőterekkel szemben az, hogy a közelben nem vívnak csatát” – jegyezte meg a sok csalódott utas közül egy.

Két ócsárolt helyi termináljával (amely egy kétórás taxisort, kegyetlen becsekkoló sorokat, tömegekkel körülvett kapukat és nagyon kis várótermeket foglal magában), valamint egy alig valamivel elviselhetőbb nemzetközi termináljával öt kilométerrel odébb, Perth törékeny létesítményei azonnal túlterheltek lesznek, ha csak három repülőgép egymás után 20 percen belül érkezik. Most egy ambiciózus milliárd dolláros felújítási tervet nagyon megvágtak; mondd, ki akarja valaha is elhagyni Changit ezért a helyért?

Ne nézz a tisztek – vagy a kutyák – szemébe!

Egy helyes ország kis repülőtere, Tribhuvan mindent tud: az előre jelezhetetlen időjárás miatti késéseket Boston Loganről, a Glasgow sportbár kezelte bóvli mosdókat, a McMurdo Airfield átterjeszkedő induló járatait, valamint egy gyerekfocimeccs krónikus káoszát.

Némely repülőtér alávetette magát a „Látogasd meg Nepált 2011” kampánynak, ami a legtöbb utas számára nem jelentett semmit (pl. az új helikopterbázis sem). A legkomolyabb kritikák Nepál egyetlen nemzetközi repterével szemben a primitív, de hivataloskodó check-in eljárást illették az alulfizetett biztonsági emberek rulettkerékként golyózó szemeinek figyelő pillantása alatt. „Az indulás egy végtelen játék, miközben egész testedet átvizsgálják, és hülye kérdéseket tesznek fel” – jegyezte meg egy utas.

„Akinek nincs meg a kinyomtatott e-ticketje, kénytelen velük vitatkozni a saját módjukon” – mondta egy másik, akit hétszer ellenőriztek, és szidták le azért, mert a csomagján nem volt címke, mielőtt gépre szállt volna. Nem baj! A város piacai és a környező hegyek igazán kedvesek.

Rajongók öntötték el a repteret, hogy üdvözöljék az 1964-es brit inváziót, de úgy tűnik, sosem mennek el.

Azt gondolnád, a legnagyobb lealázás volna, és egyik nagy reptér se engedné meg magának, hogy rendszeresen elkerüljék olyan utasok, akiknek már tele a hócipőjük, és inkább Newarkból szállnak fel, ahol legalább kevesebb a zsaru, kevesebb a piszkálódás, és odakint kevesebb ember tetteti magát taxisofőrnek. Na igen, JFK aztán fütyül erre.

Minden évben több mint 21 millió utas tapossa egymást a kopott, múlt századi terminálokban, amik akkor élték fénykorukat, amikor a Beatles Amerikába érkezett, és az egyetlen bosszantó tényezőt a tetőn való parkolás jelentette. A JFK büszkén vallja magát a világ egyik legforgalmasabb légikikötőjének.

Csakhogy. Ha nem kezd még látásod homályosulni, észre kell venned a maga valóságában, nyersen, az elviselhetetlenül túlnépesedett repteret, a tömeg kigőzölgését, és a megbocsáthatatlanul hosszú beléptető sorokat –  de még olcsón megúsztad.

„A JFK a poggyászom egy részét elzárta egy megőrzőben, egy évre” – mesélte egy utas. „Senki sem értesített róla, hol van a csomagom, mígnem végül egy Air France alkalmazott fel nem hívta a figyelmüket, vajon mi az a poros, kis zöld csomag a sarokban?”

Nem fogsz csalódni, ha nem vársz túl sokat.

„Ahogy az afrikai repterek működnek, ahhoz képest ez nem is olyan rossz, de ha nemzetközinek vesszük, talán a legrosszabb errefelé”.

Ez egy általános „refrén” azon utasok szájából, akik a fenti reptéren megfordultak, és igazán nem volt túl nagy elvárásuk, amiket mondjuk a JFK-nek vagy a Charles de Gaulle-nak tartogattak volna.

A JKIA-t 1958-ban tervezték 2,5 millió utasra, ma már kétszer ennyit fogad. A repülőtér 2005-ben lépett volna a harmadik fázisba, amikorra 100 millió dolláros fejlesztést terveztek, ami igen nagy késedelmet szenved (talán az eső miatt), és egyelőre csak a második fázis kereteit próbálta nyújtani az elmúlt pár évben. Mostanság ez persze a következőket jelenti: szűk helyek, hosszú sorok, kevés ülőhely, gyakori áramkimaradás, apró mosdók, koszlott duty free boltok, túlárazott ételek és olyan business class részlegek, amik Los Angeles közepén nagyjából egy menhelynek megfelelő színvonalúak.

Persze ez szinte fellélegzés, ha Lagoshoz hasonlítjuk. De lehetne sokkal jobb is. A zavaros eredmény: kellemes csalódás?

Folytatjuk

Jordan Rane (ford.: daka)