Vonattal gyorsan, biztonságosan 3. rész

Az előző jegyzetet azzal fejeztem be, hogy a rendkívüli helyzetekben, ha meghibásodik a biztosító berendezés, a vasút hogyan is próbálja szabályozni a közlekedést. Meg kell, hogy mondjam, itt már látni az alagút végét, mert a készülő új Forgalmi Utasítás tervezetében ( ami nem lesz azért teljesen új, csak a régi módosítása, de nagyon sok változtatással), már sokkal jobb, egyértelmű, betartható szabályzás van kibontakozóban.

Most azonban foglalkozzunk a vonatok indításra és áthaladásra történő felhatalmazásával, hiszen az utóbbi időben ezzel is volt számos probléma.

Vajon mi is az a felhatalmazás, mit értünk alatta? Idézem a jelenleg érvényben lévő Forgalmi Utasítás szövegét. „A vonatok mozdonyvezetőit állomáson, megálló-rakodóhelyen az indításra, illetve az áthaladásra, más szolgálati helyen, továbbá nyílt vonalon  ... az indításra fel kell hatalmazni.” Ezután kezdődik egy hosszú felsorolás, hogy ez a felhatalmazás milyen módon és ki által történhet.

Ebben a jegyzetemben a személyszállító vonatok indításra való felhatalmazásának szabályzásáról szeretnék írni, hiszen az elmúlt időszakban nem egy veszélyeztetés következett be ezen szabályok be nem tartása miatt.

Valamikor régen, a személyszállító vonatok egy állomásról csak úgy indulhattak el, ha a forgalmi szolgálattevő a vonatkísérők „indulásra készen” jelzését követően, vonatindító jelzőeszközzel (tárcsával), erre engedélyt adott, és ezt követően mozdonyvezető mellett, vagy a kalauz kocsiban szolgálatot teljesítő forgalmi dolgozó, a vonatvezető, szóban vagy jelzésadás segítségével felhatalmazta a mozdonyvezetőt az indulásra. A dolog egyértelmű és világos volt. Nem lehetett mit félreérteni.

Az idő múlásával, a technika fejlődésével azonban a felhatalmazásra vonatkozó merev, egyértelmű szabályok elkezdtek fellazulni. Először eltűntek a fékezők, majd a vonatvezetők is a vonatokról, tehát sok esetben megszűnt az élőszavas felhatalmazás. Azért mondom, hogy sok esetben, mert a vezető jegyvizsgáló, vagy a későbbiekben kreált státusz, a vonali tolatásvezető, ha a vezetőálláson tartózkodott, továbbra is köteles volt (és ma is köteles) az élőszavas felhatalmazást alkalmazni. Ma, a központi forgalomirányítás terjedésével, egyre inkább eltűnőben vannak az állomásokról a forgalmi szolgálattevők is, akik a vonatokat vonatindító jelzőeszközzel hatalmazták fel az indulásra.

Miért volt szükség arra, hogy a vonatok mozdonyvezetőit felhatalmazzák az indításra? Nos azért, mert egykor, amikor még a távközlés és a vasúti biztosítóberendezés nem állt a maihoz hasonló magas színvonalon, a vonatvezető volt az a személy, aki forgalmi ügyekben intézkedett, tartotta a kapcsolatot a forgalmi szolgálat dolgozóival, a vonatszemélyzetet (fékezőket, jegyvizsgálókat) felügyelte, esetleg vezette a vonatával végzett tolatást, intézte a papírmunkát, tehát ő tudta, hogy a vonat mikor kerül olyan állapotba, hogy elindulhat. A számára kijelölt helyről meg tudta figyelni a jelzőket, és a kapott egyéb jelzéseket. Így a forgalmi szolgálattevő, amikor a vonat felé jelzőkezeléssel és/vagy vonatindító jelzőeszközzel engedélyt adott az indulásra (az ő birtokában voltak azok az információk, amelyek a vonat nyílt vonalon való akadálymentes közlekedéséről szóltak, és az ő birtokában volt a szomszédos állomás engedélye), akkor a vonatvezetőnek fel kellett mérnie, hogy a vonat valóban elkészült-e az indulásra, a papírok rendben vannak-e, a vonatszemélyzet a számára kijelölt helyen tartózkodik-e. Ha minden stimmelt, megadta a felhatalmazást a mozdonyvezetőnek, aki most már nyugodtan gőzt adhatott abban a biztos tudatban, hogy a vonattal minden rendben van, a pálya szabad.

Ma egészen más a helyzet. A mozdonyvezető, a személyszállító vonatok kivételével, többnyire teljesen egyedül van a vonaton. A személyszállító vonatok esetében, azokon a helyeken, ahol a vonatot nem kell az utasítás rendelkezései szerint forgalmi szolgálattevőnek vonatindító jelzőeszközzel felhatalmazni az indulásra, ott a felhatalmazást a vezető jegyvizsgáló végzi. A korszerű távközlési és biztosítóberendezési technika segítségével, minden vonattal és pályával kapcsolatos információ a mozdonyvezető rendelkezésére áll. Előfordulhat, hogy a vezető jegyvizsgáló valamilyen oknál fogva (pl. köd), egyáltalán nem is látja a kijárati jelzőt a vonat mellől. Azt csak a mozdonyvezető látja, vagy közvetlenül, vagy a vezetőállás jelző segítségével. A mozdonyvezető van folyamatos rádió összeköttetésben a menetirányítóval, tehát minden indulással kapcsolatos információ a birtokában van, mégis a vezető jegyvizsgáló hatalmazza fel az indításra. Gyakori, hogy a mozdonyvezető egy rövid sípjellel figyelmezteti a vezető jegyvizsgálót, hogy adhatja az „indulásra készen” jelzést. 

Azt hiszem ide vezethetőek vissza azok a vonatveszélyeztetések, amikor a mozdonyvezetők a kijárati jelző vörös jelzése ellenére megindították vonatukat a vezető jegyvizsgáló felhatalmazása alapján. A legutolsó ilyen eset azt hiszem, Balatonfenyvesen történt. Érdemes lenne pszichológiai szempontból behatóbban foglalkozni ezzel a jelenséggel. A járművezető megállás után hátrafelé figyel, koncentrál a fel- és leszálló utasokra. Közben megfeledkezik arról, hogy a bejárati jelző, vörös kijárati jelzőre adott előjelzést. A jegyvizsgáló, aki esetleg nem is látja a kijárati jelzőt, vagy annak jelzési képét, az utasok fel és leszállását követően, egyszer csak adja az „indulásra készen” jelzést, ami egyben felhatalmazás az indításra. Megindul, de még mindig hátrafelé figyel. A mai korszerű járművek hamar felgyorsulnak. Mire néhány másodperc múlva előre néz, már késő. Meghaladta a vörös kijárati jelzőt.

Nem lenne-e jobb, ha a jegyvizsgáló „indulásra készen” jelzése valóban azt jelentené, hogy az utasok le és felszállása befejeződött, a vonat indulásra készen áll. Ezek után a mozdonyvezető a birtokában lévő információk alapján döntene arról, hogy megindítja-e a vonatát, vagy sem.  Magát a felhatalmazás szót is el kellene felejteni, helyette valahogy úgy rendelkezni, hogy a mozdonyvezető csak akkor indíthatja el a vonatát, ha az indulás minden feltétele teljesült. A feltételeket pedig hajszál pontosan, félreérthetetlenül kellene megfogalmazni az utasításban.

Ma még nem ez a helyzet. A szabályzás meglehetősen bonyolult, logikai úton nehezen követhető. És a készülő új utasításban sem várható változás.

Folytatás következik.