Vitték az aranyat

Két vonat indult útnak, az első december 15-én, a második pár nappal később. Sietniük kellett, nem tudták, meddig tart a viszonylagos fegyvernyugvás, a szovjet ostromgyűrű még nem zárult be a magyar főváros körül. Tolbuhin marsall épp Budapest bevételét tervezte, amikor az első vonat – sebtében, ám német alapossággal összeállított rakományával – kigördült. Ez a szerelvény magával vitte a Magyar Nemzeti Bank teljes arany-, értékpapír- és devizakészletét, a platinából készült méteretalont, letétbe helyezett értékeket, köztük Mátyás király Corvináit. Ez az ötven kocsiból álló szerelvény kevésnek bizonyult az ország teljes kifosztásához, még egy (egyes források szerint még két) vonat indult útnak, ezek magánvagyonokból származó kincseket szállítottak. A kínálat igen vegyes volt: deportált zsidóktól begyűjtött értékeken kívül maguk szabadságát kivásárolók ingóságai is bővítették a szállítmányt, a nemesfémeken, ékszereken, festményeken kívül szőrmebundákat, szőnyegeket is felpakoltak, ami csak mozdítható és valamennyire értékes volt.

Úti céljuk soha nem derült ki, állítólag svájci bankokban helyezték volna letétbe a kincseket, mint a háborúhoz és a Harmadik Birodalom működéséhez szükséges újabb fedezetet. Soha nem jutottak el Svájcba, Ausztria amerikai megszállási övezetében, Salzburgtól mintegy 90 kilométernyire, Spital am Pyhrnben került a vonat a szövetségesek kezére. Később pontosan nem ismert utakon Frankfurtba jutott, már amerikai kísérettel, innen indult vissza 1946. augusztus 5-én Magyarországra, másnap estére már Budapesten volt majdnem minden elrabolt kincs. A Nemzeti Bank aranykészlete bőséges fedezetül szolgált az augusztus 1-jén bevezetett forinthoz. Az elhurcolt magánvagyon jó része sohasem került elő.