Vitorlázórepülés, emlékmű, túra – és a járvány

Október végén lett volna a szokásos farkashegyi esemény – ha a nagy csapat nem is, de egy-egy kis csoport repülésrajongó meglátogathatja a szárnyakat...

Elmaradt eseményekről ritkán adunk hírt, de ez azért kivétel: sokan várták, hogy idén is lesz úgynevezett Katlan-túra, a derűs „zarándoklat” a mai Farkashegyi repülőtérről a Mókusvölgy peremére, a Katlanba, ahol valaha megkezdődött a magyar vitorlázórepülés, és ahol erre egy szép emlékmű hívja fel a mai érdeklődők és utódok figyelmét.

Először tehát a helyszínről.

Ahogy portálunk az emlékmű (újbóli) felállítása idején írta: a múlt század húszas éveiben Németországban a motoros repülés teljes tilalma vezette a repülőembereket a motor nélküli vitorlázás felé, Magyarországon némi késéssel, de ugyancsak megteremtették a repülésnek ezt az ágát, amiről persze bebizonyosodott, hogy a mai napig a pilótává válás legjobb kezdeti eszköze.

A Katlan, ahol aztán hamarosan felépült a hangár és a csodálatos pilótaotthon is, még sokáig maradt a magyar aviatika egyik jeles központja, annak ellenére, hogy 1933-ban Rotter Lajos – egy horgászbotra tűzött papírszalag segítségével – még ennél is jobb terepet talált a Hármashatárhegyen.

1929 körül azonban még a hegyekhez volt kötve ez a sport, a magaslatról való gumiköteles indításhoz és a lejtőszélhez. A kezdők Farkashegyen a katlan belseje felé startolhattak kisebb siklásokra, a már előrébb tartó pilóták a biai rét irányába indulhattak, vagyis a mai repülőtér felé, Németországból vett Zögling és Hol’s der Teufel siklógépekkel. (A jeles sport része volt akkoriban a gépek visszacipelése a magaslatokra.)

1979-ben, a honi vitorlázórepülés ötvenedik évfordulóján emelték az első emlékművet, V-alakban felállított, fémből készült vitorlázógép-szárnyakat, egyébként egy Rubik-féle Esztergom, népszerűbb nevén: „Kuka” szárnyait – amelyek azonban már az ezredforduló időszakára rettenetes állapotba kerültek. A mostani emlékmű egy lengyel teljesítménygép, a Jantar szárnyaiból készült, egy pilótákból és önkéntesekből összejött csapat jóvoltából. A környéket közben természetvédelmi területté nyilvánították, talán ez, meg a tartósabb, festékálló vagy legalábbis lemosható felület némileg több védelmet nyújt a szárnyaknak is. Arról is hírt adhattunk, hogy a három évvel ezelőtti „Szárnyavató” az akkorra esedékes Katlan-túra keretében történt.

A mostani azonban, a tizenharmadik, sajnos elmarad. A jeles fahegyi pilóta, Terpó György értesítette szerkesztőségünket, az ok a járvány. „Nyilván, egyenként, kis csoportokban fel tudtok menni, de a szokásos esti zsíroskenyér partit, az év legnagyobb »repülős, sztorizós, igazmondó versenyét« le kell mondjuk!

 Ezért most az a kérdésünk, hogy gyújtsatok egy gyertyát, vigyetek egy szál virágot annak a sírjára, akit már rég szerettetek volna meglátogatni. Vagy csak üljetek le páran és nézzétek végig a You Tube csatornán a Farkashegyi Lejtőrepülő Verseny című filmet. Az igazán nemes hagyományokat csak közös munkával, közös erőfeszítéssel tudjuk létrehozni. Nyáron a versenyek alatt megvalósítottuk a »Bátor« pilótát, most, a tél közeledtével, ebben a járványos helyzetben segítsük elő az »Öreg« pilótává válás folyamatát” – írja a fahegyi „öreg”(?) pilóta a levelében.

Tegyük hozzá, maga a gyönyörű, szárnyas emlékmű is bizonyítja az említett hagyományok tovább élését, sőt, a farkashegyi repülő társadalom hagyományteremtő képességeit is.