Visszatért egykori honába a kecskeméti Ezüst Nyíl

iho.hu   ·   2023.06.05. 12:00
DSCF5441 (2)

A Skoda-motoros drezina a továbbiakban a 2009-ben bezárt Kecskeméti Kisvasút egy szakaszán kialakított hajtánypályán idézi meg a dicső múltat.

A Kecskeméti Kisvasúton 2020-ban indult a kezdeményezés, hogy a vasútvonalat a korábbiaktól eltérő formában, szabadidős elfoglaltságot, sportolási lehetőséget, kikapcsolódást nyújtó hajtánypályaként lehessen használni. A rendkívül sokrétű munkát siker koronázta: a közlekedési hatóság 2022-ben megadta az engedélyt a hajtányforgalomra. Az első, vasúttörténeti jelentőségű hajtánytalálkozót tavaly augusztus 12-én (a Kecskeméti Kisvasút napján) tartották Bugacon; 15 motoros hajtány mutatkozott be a KK kiskunmajsai szárnyvonalán, köztük a kisvasút legendás Kék Hintója is! 

Tekintettel arra, hogy a S05-207 pályaszámú, a múlt század hatvanas évtizedétől a Mátravasúton szolgáló, ismeretlen gyártójú Ezüst Nyilat nyugdíjas éveire a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány vette pártfogásába, majd felújítás után a bugaci kispöfögések és hajtánytalálkozók népszerű fellépője volt, a drezina egy balatonfenyvesi, majd kemencei kitérő után most visszatért Kecskemétre – értesült a zj66.bloglap.hu

A hajtánypályáról itt találnak információt. 

(Az Ezüst Nyilat Mucsi Barnabás 2006 augusztusának bugaci kispöfögésén örökítette meg)

 

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Nagyvasút Vasútmodell Városi vasút Vasút

Zárójelentés a Kálmán Imre EN vonaton kitört pánikról

T. H. F.   ·   2024.10.03. 12:00

Megjelent a legújabb Indóház, hasábjain többek között a címben is jelzett témával, a GYSEV Púposának különvonatával, az államvasúti motoros vontatás indulásával, a MÁV Igazgatóság a múlt század negyvenes évek elején jellemző napi négy-, illetve hatórás munkarendjével, vagy a ČKD Tatra KT4 rövid-csuklós villamos motorkocsi fél évszázadával.