„Vészhelyzet esetén értesítendő”: figyelmeztető táblákat helyez ki az útátjárókban a MÁV
Idén eddig tizenöttel több baleset történt vasúti átjárókban a tavalyi év azonos időszakához képest, a halálos áldozatok száma pedig a kétszeresére emelkedett.
A MÁV a balesetek számának csökkentése érdekében, megelőzési céllal figyelmeztető táblák kihelyezését kezdi meg budapesti és Pest vármegyei vasúti és HÉV átjárókban. Veszélyhelyzet esetén a táblán szereplő információk alapján a vasúttársasághoz, illetve a HÉV-hez közvetlenül befutó telefonos bejelentéssel – a vasúti átjáró helyének pontos beazonosítása mellett – a MÁV azonnal be tud avatkozni a balesetveszély elhárítása, a tragédiák megelőzése érdekében.
A vasúttársaság 2022 óta intenzív balesetmegelőzési kampánnyal küzd a vasúti balesetek számának csökkentéséért. Az „Érj haza biztonságban!” kampány idén új elemekkel bővült, ezek közül talán a legjelentősebb, hogy a MÁV-csoport Budapesten és Pest vármegyében mintegy 230 vasúti és ötven HÉV-átjáróban figyelmeztető táblák kihelyezését kezdi meg.
Az idei évben megemelkedett az érzékszerveket befolyásoló eszközök miatt bekövetkezett balesetek száma, ezért a vasúttársaság 2025-ben a kampány folytatásaként a vasúti átjárók előtt az aszfaltra felfestett figyelmeztető piktogramokkal hívja fel a figyelmet a közlekedés közbeni telefonálás és fülhallgató használat veszélyeire.
Amint a MÁV 2024 júniusában előzetesen bejelentette, a balesetmegelőzési céllal kihelyezett figyelmeztető táblákon olvasható a vészhelyzet esetén értesítendő telefonszám, a vasútvonal/HÉV-vonal száma és a vasúti átjáró jele.
A pontos helyszín beazonosításához szükséges adatok beolvasásával életet menthet, balesetet és a vasúti és HÉV-közlekedésben jelentős fennakadásokat előzhet meg az, aki haladéktalanul hívja a táblán jelölt telefonszámot, ha a vasúti átjáróban veszélyhelyzetet tapasztal, műszaki hibás vagy elakadt járművet lát.
Ilyen eset történt például január 13-án a 100-as vonalon, Pátroha és Kisvárda állomások között, ahol egy átjáróban rekedt, műszaki hibás személygépkocsival ütközött egy vonat. A baleset következtében a személygépkocsi kigyulladt, majd a mozdony eleje is lángra kapott. A személygépkocsi két utasa még az ütközés előtt elhagyta az elakadt járművet. Az esemény következtében mindkét vágányon megállt a vasúti forgalom, a vágányok feletti felsővezetéket feszültségmentesítették, amely jelentős fennakadást okozott a vasúti közlekedésben: nyolc vonat részlegesen elmaradt, másik nyolc vonat összesen 520 percet késett. A vasúttársaság a baleset következtében 36 millió forintot meghaladó kárral kénytelen számolni.
Pest vármegyében 2018 óta 88 baleset történt vasúti átjáróban, harminchárommal több, mint a baleseti statisztika második helyén álló Bács-Kiskun vármegyében.
2024-ben a MÁV hálózatán eddig hetven vasúti átjárós baleset történt, amelyek során tizenöten vesztették életüket. Tizenkét baleset súlyos, tizenhárom könnyű sérülésekkel járt, 33 alkalommal pedig anyagi kárt regisztrált a vasúttársaság. A tavalyi év azonos időszakában történt 55 vasúti átjárós baleset hét áldozatot követelt, hat súlyos és tíz könnyű sérüléssel végződött, 28 pedig anyagi kárral járt.
A vasúttársaság arra kéri a közlekedőket, hogy a vasúti átjárót mindig fokozott körültekintéssel közelítsék meg. A balesetek számának visszaszorítása valamennyiünk közös ügye, amelyhez a közlekedési morál javulása elengedhetetlen!
(Nyitóképünkön az angyalföldi átjárónál kihelyezett figyelmeztető tábla. Kép forrása: Hegyi Zsolt MÁV-csoport vezérigazgató Facebook-oldala)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!