Vasútépítések Belgiumtól Kínáig

A vasút nagy-britanniai sikere hamarosan az amerikai és a vén kontinensen is éreztette hatását.

Először Belgium épített vasutat – az 1830-ban Hollandiáról levált országban úgy vélték, a vasutak nem pusztán gazdasági funkciót töltenek be, hanem a belga nemzeti identitás megerősítésének is szükséges velejárói. Az 1835. május 5-én átadott Brüsszel–Mechelen vasútvonalat két évvel az angliai nyitány után, 1832-ben kezdték építeni. Belgiumban – szöges ellentétben Nagy-Britanniával, ahol a fejlesztést magánvállalatokra bízták – egy 1834-es törvény alapján az állam finanszírozta a vasutat, és itt is jött létre az első államvasúti hálózat. Akkoriban alapították a később Európa egyik legfontosabb gőzmozdonyépítő cégévé váló Cockerill-vállalatot – a névadó John Cockerill angol származású iparos, majd belga üzletember nevét viselő cég a magyarországi vasutakra is szállított lokomotívokat. Igaz, Cockerill akkor már nem élt, 1840-ben, tífuszban hunyt el. Az első belga vonatot azonban még nem Cockerill-gőzös cibálta – a korai belga vasutakra ugyanis erős hatással voltak az angliai műszaki megoldások. Maga George Stephenson is az első Brüsszel–Mechelen vonat utasa volt, hiszen a Rocket mintájára, Stephensonék gyárában épült mozdonyok – például a Le Belge nevű – szolgáltak a vonalon.

Mindössze néhány nappal lemaradva követték a belgákat a németek – közismerten árnyalja a képet, hogy a számos független német államból csak 1871-ben jött létre nemzetállam (német egység). A Bajor Királyságban a belga rokonokhoz hasonlóan ugyancsak Newcastle-ben épített Adler 1835. december 7-én feszült a mögé kapcsolt vagonoknak az I. Lajos király előtti bokázás nyomán Ludwigsbahnnak nevezett Nürnberg–Fürth vasúton. Ám, ahogy a nyitómenet elindult, szinte azon nyomban meg is állt – az átadott szakasz ugyanis mindössze hat kilométer rövid volt. A Ludwigsbahnhoz köthető a vasúti árufuvarozás kezdete is, 1836 nyarán két hordó sört szállítottak egy harmadosztályú kocsiban a megrendelőnek. A vasútépítés aztán Németföldön is beindult, 1837-ben Szászországban, Drezda és Lipcse között nyílt vasút, majd a következő esztendőben a poroszok építették meg a Berlin–Postdam kötöttpályás összeköttetést. A németeknél is magánvasutak korával indult az új közlekedési éra – ami egyértelmű sikertörténetté nemesedett ahhoz képest, ahogy a kezdetekben és számtalan esetben a vasutat fogadták. A vasútépítést katonai szempontok alapján is mérlegelő poroszok jóvoltából létrehozott vasúthálózat lett az alapja a később igen hatékony német vasúti rendszernek; itt nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy 1837-ben, Berlinben alapították a világhírű mozdonygyárat, a Borsigot – a cég 1840-ben alkotta meg 1 számú, érthetően Borsig nevű gőzösét.

A franciák az angolokkal szembeni ellenszenvüktől is vezérelve kezdetben nem szimpatizáltak a szigetországból kirajzó vasúti gondolattal, de aztán felvették a ritmust: a kezdetekben magánkezdeményezésre, majd állami szerepvállalással épült ki az alaphálózat. Jegyezzük meg: a galloknál, akárcsak a korábban is emlegetett országokban, Nagy-Britanniát is ideértve nem az első vasútvonalhoz kötődnek az úttörő, a vasutak létesítésével kapcsolatos töprengések. Franciországban például egy bizonyos Pierre Michel Moisson-Desroches már 1814-ben emlékiratot küldött Napóleonnak (akit az 1813-as lipcsei, népek csatája elvesztése után abban az évben fosztottak meg először trónjától) a következő címmel: Sur la possibilité d’abréger les distances en sillonnant l’empire de sept grandes voies ferrées, ami annyit tesz: A távolság lerövidítésének lehetőségéről a birodalom hét vasúti fővonallal való átszelése révén. És persze szerte az országban működtek már lóvontatású bánya-, csatorna- és mezőgazdasági vasutak. Végül 1837. augusztus 24-én került sor a 20,4 kilométeres Párizs–Saint-Germain-en-Laye vonal felavatására. Ez tekinthető az első olyan vasútvonalnak Franciaországban, amelyet kizárólag személyszállításra terveztek és gőzmozdonyokkal üzemeltettek. Méghozzá „hazai”, francia, Marc Seguin nevéhez és tevékenységéhez köthető konstrukciójúakkal.

Ezernyolcszázharminchét a vasúti felhozatal szempontjából tartalmas esztendőnek tekinthető: Ausztria is abban az évben adta át a közforgalomnak első vonalát. Az üdvözítő nevű Hermenegild Ritter von Francesconi vasútépítő mérnök irányításával kezdődtek a k.k. privilegierte Kaiser Ferdinands-Nordbahn (KFNB) első, a 13 kilométeres Floridsdorf–Deutsch-Wagram szakaszának kivitelezési teendői. Az év márciusában hat lokomotív érkezett Stephensonék newcastle-i gyárából, illetve a Tayleur & Co. Warringtontól – már akkor sem volt új a nap alatt, a mozdonyok szétszerelt állapotban, hajón futottak be Triesztbe, majd onnan a Semmeringen át, közúton Bécsbe. Az angol gépészek a Práterben létesített tesztpályán sajátíttatták el a mozdonykezelés- és vezetés tudományát osztrák kollégáikkal. Köztük a birodalom első vezérével, Carl Grundmann-nal, aki egyebek mellett arról lett híressé, hogy az 1848. októberi, bécsi felkelés idején támadt zűrzavarban jelentős lélekjelenlétről tanúságot téve hozta ki az udvari vonatot a császárvárosból, és I. Ferdinánd császárral fedélzetén meg sem állt vele Olmützig (Olomouc) – ide települt ideiglenesen a császári udvartartás, és Ferdinánd lemondatása után itt kiáltották ki császárrá II. Ferenc Józsefet. Szolgálataiért az eredetileg lakatos Grundmann lakat- és zárszerkezetgyárat alapíthatott, később ő lett a Monarchia legnagyobb lakatgyártója.

De vissza a vasúthoz: az 1837. november 13-ai és 14-ei tesztmeneteket követően november 23-án meghívott vendégek részvételével végiggördült az első személyvonat a vonalon – ezt a napot tekintjük az osztrák vasút kezdetének.

A további vasúti nyitányokról dióhéjban emlékezünk meg:

• az akkoriban a németekhez hasonlóan ugyancsak nemzetállamokra tagolt Itáliában a Nápolyi Királyság volt az úttörő, 1839. október harmadikán a Vesuvio (Vezúv) gőzössel az élen nyílt vasút Nápolytól Porticiig, hét kilométeren.
• Az első, ötven kilométer hosszú, 1837. november 11-én átadott orosz vasútvonal Szentpétervárt kötötte össze a Romanovok rezidenciájával, Carszkoje Szelóval – még a szélesnél is szélesebb, 1827 milliméteres nyomtávon. Az 1851-ben elkészült Moszkva–Szentpéter vonal már 1524 mm nyomközön épült meg.
• Az óceánon túl a Baltimore & Ohio Railroad első szakasza 1830-ban nyílt meg – nagy ország, korlátlan lehetőségek, az Amerikai Egyesült Államokban, 1840-ben a vasúthálózat hossza 4478 kilométerre terjedt ki. Kanadában, La Prairie és Saint John között, 1836. július 24-án adták át az első vasútvonalat.
• Közép-Amerikában Mexikó (1850), Dél-Amerikában a brit fennhatóságú Guyana (1848) volt az úttörő, majd Perut és Chilét (1851) követve Brazília is beszállt (1854) – érdekes, hogy a terepadottságokat tekintve a vasútépítésnek legkedvezőbb adottságú Argentínában csupán 1857-ben avatták Buenos Aires tartományban a Sociedad Camino de Hierro del Ferrocarril Oestét.
• Ausztráliába 1854-ben érkezett meg a vasút, kezdetben 1600 milliméteren, majd 1855-től, immáron Sydney és Granville között, normálnyomtávon közlekedtek a vonatok.
• Egyiptom révén Afrikában 1854-ben indult a vasúti közlekedés. Hat évvel később, 1860. június 26-án, a mai Dél-afrikai Köztársaság területén nyílt meg a Natal Railway Company durbani vonalszakasza, amit két évvel később követett a Fokvárosból induló, a szárazföld belsejébe, kezdetben Eersteriverig vezető vonal.
• Az ázsiai kontinensen a brit gyámkodásnak hála India nyitott, 1853. április 16-án három gőzös, Szahib, Szultán és Szind vitte a tizenhárom kocsiból álló nyitómenet szerelvényét – jelesül a Bori Bunder (Bombay, Mumbai) és Thane közötti 13 kilométeren. Pakisztánban ugyancsak 1853-tól íródik a vasúti közlekedés történelme.
• Kínában a helyi hatóságok ellenkezése miatt csak későn indulhatott meg a vasúti közlekedés (kínaiak előbb építettek vasutat Amerikában, mint saját hazájukban). Holott angol építtetők „már” 1865-ban vasúttársaságot alapítottak, ám a kínai hatóságok a vasútban a gyarmati gúzsbakötés eszközét látták, ezért Sanghaj és Vuszong között hiába vették fel a vasútüzemet 1877. október 21-én, a kínaiak az egész vonalat mozdonyostól, vagonostól lefoglalták, a gördülőállomány később évekig egy tajvani tengerparton enyészett. A hatalmas területű ország hivatalosan is első vasútüzeme teherszállításra rendezkedett be: 1881-ben nyílt meg a kajpingi szénvasút. Érdekes, bár a történelmi háttér ismeretében nem meglepő, hogy a több évszázados izolációból lassan ébredező Japán, minden vasúti innovációk egyik szentföldje is csak viszonylag későn, európai szakemberek segítségével építette meg első vonalát, amit a Gergely-naptár szerint 1872. október 14-én adtak át rendeltetésének Simbasi és Jokohama között.

Nyitóképünkön a Le Belge (A Belga) 1835-ben. Ez volt az első, a kontinentális Európa vasútjának épített gőzmozdony