Újabb országot hódított meg az Ikarus 260

Az egykori világhírnevét javarészt a 200-as szériának köszönhette az Ikarus – és bár természetesen jobbkormányos változatok is léteztek – az Egyesült Királyság mégis azon helyek közé tartozott, ahova ezekből egyetlen egy se került, ott a ’90-es évektől kezdve a 300-as, a 400-as és az „E” sorozat tette ismertté hazánk egykori büszkeségét. Néhány héttel ezelőtt azonban fordulat következett be; ki gondolta volna, hogy közel fél évszázaddal a típus bemutatása után még mindig lesz olyan ország, ahol az újdonság erejével hat majd az Ikarus 260? Pedig ez történt, Angliába költözött egy BKV-s példány.

Faramuci módon a legkeresettebb hazai exportbusz az utóbbi években a BKV-s Ikarus: ellentéten a volánokkal, ők igyekeznek a forgalomból kivont, de még üzemképes Ikarusokat lehetőség szerint járműként értékesíteni, így a számtalan hazai magánemberen kívül Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába és Koszovóba is kerültek budapesti buszok. Az angliai eladás viszont kilóg a sorból, már csak azért is, mert ott ugye „balra tarts” van, másrészt – mint azt a felvezetésben is említettük – a 260-as típus arrafelé teljesen ismeretlen. A miértekre David Fricker, a BPI-276 újdonsült és boldog tulajdonosa adta meg a válaszokat.

David 36 éves, világ életében rajongott a buszokért, elmondása szerint már a számokat is a viszonylatjelzésekről tanulta meg. Életében először kalauzként dolgozott egy nosztalgia városnéző buszon, de amint lehetett – tehát az ottani szabályok szerint 18 éves korában – már le is tette a buszjogsit. Mindössze 25 éves volt, amikor 2007-ben egy kis saját társaságot vásárolt egy iskola- és két turistabusszal, majd folyamatosan bővítette a flottát, később a menetrend szerinti közlekedésben is megjelent. 2013-ban azonban mégis eladta a céget, mozdonyvezető lett, elmondása szerint sokkal több szabad ideje van így, mint amikor a saját főnöke volt. Viszont a buszok iránti szerelem természetesen továbbra is megmaradt, így társával együtt North Somerset Coaches név alatt egy kis nosztalgiaflottát tartanak életben, ennek a csapatnak a legújabb tagja a BKV-tól vásárolt 260-as.

Az első Ikarussal még 19 évesen, zöldfülű buszvezetőként került kapcsolatba, ez egy Volvo B10M alvázas Ikarus 350-es, vagy ahogy ott emlegetik: „Blue Danube” volt, amit strapabíró konstrukciónak ismert meg, szerette vezetni. Később, 2011-ben, már cégvezetőként vásárolt egy 1993-as gyártású Ikarus 480-ast, de gyorsan át is rendszámozta, hogy az akkor 18 éves busz fiatalabb hatást keltsen. Később beszerzett még egy 481-est is, de a kis DAF motor miatt ez nem vált be, csak néhány hónapig használta. A 480-asának időközben problémái támadtak a hajtott hídjával, így szerzett még egyet alkatrésznek, de kiderült, hogy a két busz B tengelye mégsem kompatibilis egymással, ezért ezen is túladott, ebből lett az egyetlen jobbkormányos BKV hatású Ikarus, amit annó mi mutattunk be elsőként.

Az Ikarus 480-asa iránti szeretet odáig fajult, hogy 2015-ben egészen Mátyásföldig zarándokolt, hogy megismerje az egykori magyar gyár történelmét. Azonnal beleszeretett az országunkba, új barátokat szerzett, azóta rendszeresen visszajár, sőt tavaly elkezdett tanulni magyarul is. Már az első látogatás alkalmával kipattant a fejéből, milyen jó lenne hazavinni egy 200-ast, de ezt eleinte még saját maga is akkora őrültségnek tartotta, hogy inkább elhessegette a gondolatot. Egy olyan alternatíva is felmerült, hogy az Angliában már kvázi egyedinek számító, és egyébként is vázproblémákkal küzdő 480-ast a közlekedési múzeumunknak adja egy 260-asért cserébe, de végül ebből se lett semmi. Viszont egyre inkább közeleg a 200-asok pályafutásának vége, illetve a Brexit is, úgyhogy úgy döntött nem vár tovább, megvalósítja a tervét, ha törik, ha szakad.

Mindenképpen BKV eredetű buszt szeretett volna, hiszen ehhez kötődtek szép emlékei a budapesti utazásai során. A BPI-276-ot a magyar barátai javasolták neki, de ezt végül mégsem közvetlenül a BKV-tól, hanem egy kereskedőtől sikerült megvásárolni. A busz szükséges javítását és a hosszú útra való felkészítését a Lanta Kft. végezte – érdekesség, hogy napra pontosan 28 évvel később gurult be hozzájuk, mint ahogy 1990-ben először forgalomba állították. A munkálatok befejezésének végső határideje a tapolcai Ikarus találkozó volt, tulajdonképpen nyilvánosan itt búcsúzott el a busz Magyarországtól örökre. Közben egyébként a 480-ast is megjavították Angliában, bár David elmondása alapján az fiatalabb kora ellenére sokkal rosszabb állapotban volt, mint a BKV-s 260-as.

A gatyába rázás és az érzékeny búcsú után már csak a Budapest–Bristol út volt hátra, ami viszont körülbelül 2000 kilométer, így David végül úgy döntött, hogy ezt mégsem „lábon” fogja megtenni a busszal. Az ok érthető: a repülőjegy, a hotel, az üzemagyag és az egyéb költségek már olyan magasra rúgtak volna, amennyiért teherautóval is elszállítják neki. Így gyorsabb és nem kell stresszelni se – ne feledjük, hogy mégis csak egy 28 éves városi buszról van szó! A kamion bő két nap alatt ért Budapestről a hírhedt Calais-ba, innen már Davidék álltak fel vele a kompra, majd a Dover–Bristol körülbelül 300 kilométeres távot önerőből tette meg a busz mindenféle probléma nélkül, kitűnő üzemanyag-fogyasztás mellett.

Davidnek nincsenek különleges tervei a 260-assal, csak megőrzi jelenlegi állapotában és kiállításokra, nosztalgia találkozókra jár majd vele. További Ikarus vásárlás sincs tervbe véve, hiszen a garázsa megtelt, márpedig az ottani párás időjárásban nem árt zárt helyen tárolni a veterán járműveket, hogy ne rohadjanak el időnap előtt. Mindenesetre további sok sikert kívánunk az értékmentő tevékenységéhez, és hálásak vagyunk az Ikarus hírnevének ápolásáért!

* * *