Új utasbeállók a megállóhelyeken, Erdőkertesnél szerelik az elsőt

iho/vasút   ·   2020.12.23. 09:00
00_esobeallo

A MÁV az utaskomfort színvonalának növelése érdekében – elsősorban a nagyvárosok és Budapest agglomerációjában lévő – utasbeálló nélküli megállóhelyekre, illetve a rossz műszaki állapotú utasbeállók helyére korszerű, a mai kor igényeinek megfelelő, modern megjelenésű, várakozásra alkalmas építmény fejlesztéséről döntött.

Az új utasbeállókat világítással, jó minőségű padokkal, utastájékoztatással és biztonsági kamerarendszerrel látják majd el. A korszerű utasbeálló kifejlesztésével, kialakításával és felszereltségével a vasúttársaság célja, hogy vonzóbbá tegye az elővárosi közlekedést az utasok számára. A Budapest–Veresegyház–Vác vonal Erdőkertes megállóhelyén már megkezdték az első beálló telepítését.

A beruházáshoz szükséges tervezési folyamat 2019 közepén kezdődött el, az utasok igényeinek megfelelő, modern dizájn kiválasztásával. A modulrendszerben kialakított, új típusú utasbeállók – igazodva a vasút változatos megállóhelyi környezetéhez – szélsőperonra és két vágány közötti, úgynevezett középperonra is telepíthetők. Az öt méter hosszú alapmodul közel három méter magas és 2,6 méter mély, ebből több mint másfél méter mélységben széltől védett. Az új utasbeállók modern formavilágát anyaghasználatuk is kihangsúlyozza. A stabilitást sugárzó acélszerkezet robusztus megjelenését oldja a nagyméretű üvegfelületek használata. A várakozóhelyeken utcabútorokat – padot, utastájékoztató vitrint – is elhelyeznek, amelyek a biztonsági üvegezett felületekkel és a biztonsági kamerákkal együtt teljesítik a vandálbiztosság általános követelményeit. Az utazóközönség kényelmét fogják szolgálni az egyes utasbeállókba telepített jegykiadó automaták is.

Erdőkertes mellett, előreláthatóan 2021

  • első negyedévében, Felsőpakony, Tóvároskert, Vecsés-Kertekalja és Alsógalla,
  • a második negyedévben Gyál, Vicziántelep, Bicske alsó, Felsőgöd, Sülysáp és Törökbálint

kaphat új típusú utasbeállót. Mezőkövesd felsőn, Szentmártonkátán, Szőlősnyaralón és Vác-Alsóvároson a jövő év őszén várható az átadás, 2021 év végére pedig Rákospalota-Kertváros, Tápiószecső és Dunakeszi új utasbeállója is elkészülhet.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.