Új gazdasági, kulturális minta: a vasút
Amikor attól tartottak, hogy a gyors mozgás agybetegséget, delirium furiosumot idéz elő.
Ha még nem is teljes fordulaton, de már beindult a kampány: A Vasút Európai Éve. Ám ahhoz, hogy a kötöttpályás szegmens brüsszeli kezdeményezésre és tagállami egyetértéssel ily mértékben lehessen legalább 2021 erejéig társadalmi fókuszban, muszáj visszatekintenünk a múltba.
A vasutat ki kellett találni, hogy kezdetben fékevesztetten, majd jogszabályokkal megzabolázva behálózza e sártekét, és évtizedről évtizedre adjon egyre nagyobb lökést az egymással kéz a kézben járó társadalmi mobilitásnak, életmódváltozásnak és persze a gazdaság páratlan fejlődésének, átstruktúrálódásának, az iparosodásnak. A vasút, az új technika egyedülálló módon befolyásolta a fejlődést: az emberi élet számára merőben új lehetőségeket teremtett. Hajnalán a kortársak azonban kellő tapasztalat híján még nem lehettek tisztában a jelentőségével, így fel sem mérhették valódi környezetátalakító, életmód-befolyásoló, gazdaságfejlesztő hatását. A XIX. század elején szárba szökő technikai műveltség elsajátítása, előnyeinek kiaknázása az újdonságok befogadására képes, nyitott szellemű emberfőket feltételezett. Az elődöktől örökölt hagyatékból azonban egyelőre hiányzott az életmódváltozás iránti elsöprő igény, de a gőzgépek, -mozdonyok alkalmazása és elterjedése révén már egyre erőteljesebben hódított teret az új kulturális, gazdasági minta: a mérnöki számításokkal alátámasztott, technikára alapozott gondolkodásmód, a gondosan megtervezett távolsági utazások iránti vágy, a tekintélyes mennyiségű áruféleségek összehangolt és tempós eljuttatásának készsége a termelőtől a fogyasztóig.
Korabeli feljegyzésekből az is tudható, hogy az újító vasutat is lépten, nyomon ellenérzések, tamáskodások, tiltakozások kísérték. Németországi a példa: amikor egy bizonyos Kick építési főtanácsos mozgalmat indított a Main–Weser-Bahn megvalósítására, nemcsak a bürokratikus felfogással, hanem fundamentalista vallási nézetekkel is szembe találta magát. Idézzük:
„A teremtőnek a szándékát másítják meg, ha az Isten adta belvízi hajózást vasúttal, tehát emberi művel akarják pótolni.”
Kickék azonban kész voltak a kézenfekvő válasszal: „Az emberi értelem szintén Isten adománya; a teremtőnek, azt lehet mondani, legbecsesebb adománya, amelynek használata kötelező.”
A bornírtság az Újvilágban is terjedt. Ohio államban, a lancasteri iskolaszék 1828-as keltezésű levelében írja, „szívesen engedjük át tantermünket tisztességes kérdések megvitatására. Olyan dolgok azonban, mint vasút, vagy távíró lehetetlenségek és szertelen hitetlenségek. Nem tartalmazzák Isten igéjét. Ha Isten akarta volna, hogy értelmes teremtései tizenöt mérföldes ijesztő sebességgel utazzanak, akaratát szent prófétái útján kinyilatkoztatta volna. A sátán ravaszsága ez, hogy halhatatlan lelkünket pokolra kárhoztassa.”
Még jó, hogy az Észak-amerikai Unió vasúti pionírjait nem vetették máglyára, két évvel később meg is nyílt az első észak-amerikai gőzvontatású vasútvonal, a Baltimore and Ohio Railroad első szakasza...
Tudott, hogy az első vasutak indulásakor a népek rettegtek a nagy sebességtől. George Stephenson az illetékes angol parlamenti bizottság előtt tett kijelentése, miszerint a Liverpool és Manchester közötti vasúton (Liverpool and Manchester Railway) kétszer gyorsabban fognak közlekedni, mint a gyorspostakocsikon, még a jóbarátait is, akik egyébként bíztak benne, megdöbbentette, sőt voltak, akik Stephensont egyenesen a bolondok házába akarták vitetni. A nagyszerű férfiú, mérnök, feltaláló kijelentésére reagálva a Quarterly Review felvetette a kérdést, „lehet-e nevetségesebb és botorabb, mint oly lokomotívról beszélni, amelynek gyorsasága kétszer nagyobb lenne a postakocsiénál. Még, ha az ily gyors haladás veszélytelenségének garantálását készpénznek is venné az ember, inkább azt elhisszük, hogy a lakosok magukat Congréve-rakétákon lövetnék ki, mintsem egy ilyen gyorsan száguldó gépre bízzák életüket.” (Congreve-röppentyű [Congreve Rocket], brit katonai fegyver, amit előszeretettel használtak az indiai gyarmati, illetve a napóleoni háborúk idején – a fából készült vezetőrúdra erősített, lőporral töltött robbanófejet lőtték ki az ellenségre – a szerk.)
Arra, hogy bizony nemo est propheta patria sua, álljon itt bizonyítékul a céltudatos nürnbergi polgárok esete. Ők 1834-ben alakítottak társulást a Nürnberg és Fürth közötti vaspálya megépítésére, ám a bajor Obermidicinal Kollégium I. Lajos király felhívására ”tudományos szakvéleményt” adott ki a vasútról. Íme:
„A gyors mozgás az utasoknál kétségtelenül egy betegséget, bizonyos fajú delirum furiosát fog előidézni. Minthogy azonban lesznek utasok, akik ezzel a rettenetes veszéllyel mégis szembeszállanak, az államnak legalább a nézőket kell megvédelmeznie, akik a gyorsan szaladó gőzkocsi megpillantásakor ugyanabba az agybetegségbe esnek. Szükséges tehát, hogy a pályavonal mindkét oldalán magas, sűrű deszkakerítéssel legyen ellátva.”
Kétségtelen, hogy soha még betegségnek – a németek sűrűn emlegették az „eisenbahnkrankheitot” – nem volt olyan hatása, mint ennek a sebesség okozta delirium furiosumnak, amelybe az emberiség beleesett, és ami átalakította a világot.
Folytatjuk: A gördülő szárnyaskerék útjába kerülő újabb akadályok, avagy esett-kelt a Locomotion
Nyitóképünkön a New York állambeli Mohawk and Hudson Railroad számára épített De Witt Clinton gőzmozdony és vonata 1831-ből
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
