Szupersztráda a világvégén

A térkép alapján Magyarország útsűrűsége meglehetősen jó, a struktúra sem kifejezetten tragikus, ráadásul minél messzebb megyünk Budapesttől, egyre inkább kezdi egy egészséges, nyílt háló rendezőelveit mutatni. Ez persze a tagoltabb domborzatú vidékeken módosul, de még itt is ritkaságszámba mennek azok a falvak, amelyeket csupán egyetlenegy úton lehet elérni (Mondjuk távol vagyunk Ausztriától, ahol az országos közúthálózatot egy másodlagos, ám önálló, integráns rendszert képező mezőgazdasági úthálózat egészíti ki, amely ott többségében nem földutakat, hanem szilárd burkolatú, kitűnő minőségű utakat jelent).

A minőségről a térkép semmit sem árul el, ha messzebbre, eldugottabb vidékekre, nagy országos, vagy nemzetközi főcsapásoktól távolabb merészkedünk, nem árt utazás előtt a Google segítségét igénybe venni, hogy megtudhassuk, van-e ott aszfalt egyáltalán, amerre a térkép utat jelez. A térkép vékony sárga vonala a kedvezőtlenebb adottságú, ilyen-olyan válságjelenségekkel sújtott vidékeken többnyire egy valaha kétnyomnyi széles burkolattal ellátott, ám ennek ma csak szomorú nyomait mutató utat jelent, ahol középen még éppen el lehet férni egy autóval, anélkül, hogy az útpálya szélét jelentő aszfaltmorzsalékba (vagy annak helyén lévő anyaföldbe) süppedne a kerék. Ha középen el is lehet férni, ez a felület sem mutat egy méternyi sík szakaszt sem, gödör, kátyú, felpúposodott javítás, repedés, táskásodás halmozódik a véletlenszerűség törvényei szerint egymásra. Az út szélén a valahavolt mérnöki mű és az érintetlen természet folyamatos átmenettel olvad egymásba (persze nem, mert az EU legszemetesebb országaként közútjaink vonalát nem csak a burkolatok, de a kiszórt szemét is halálbiztosan jelöli – erről az ipari méretű szemetelésről valahogyan nem tudunk leszokni).

Hogy egy ilyen településre hogy megy be a busz, vagy hogyan viszik ki a kenyeret és a sört, abba jobb nem belegondolni. Évente milliós károk keletkeznek a közvagyon részét képező járműállományban, és ez évről évre halmozódik, a faluból pedig menekül, aki tud.

Felsőtelekes, Kánó és Imola egy periférián belüli főúthálózaton is periférikus helyzetben van: a Kazincbarcika és Aggtelek közötti 2603-as út egy völggyel odébb szolgálja a főiránynak nevezhető forgalmat, de még innen is le kell térni, és egy hurkot csinálni, ha ezt a három, egyébként jó hangulatú, és isteni táj közepén fekvő falut meg akarjuk látogatni. Az út minősége nem egy csoda, körülbelül a fent leírtaknak megfelelő, de ez rendben van, senki nem jár erre, a napi öt autó kibírja, az út mentén legelő teheneknek pedig mindegy.

Annál nagyobb a meglepetés, amikor Kánót elhagyva gépek dübörgését hallani és friss aszfaltillat lengi át a tájat. Pillanatokon belül tiltótábla állja utunkat, azon túl pedig már feketén ragyog az új aszfaltszőnyeg, a gépek éppen a padka tömörítését végzik – előírásosan sárga sóderrel –, és a vízelvezető árkokat tisztogatják. Itt egy dombra szerpentinen kapaszkodik fel az út, a túloldalon pedig le, úgyhogy a mérnöki mű hegyvidéki, extrém kiegészítőit is megtekinthetjük: igen, a kanyarok belső oldalát támasztó, előregyártott, recés betonelemek is a helyükön vannak, tehát itt nem fogja egyhamar a sárnak átadni a helyét az útpálya. Ahol még nem, ott éppen a betonalapozást készítik, látható tehát, hogy alapja is lesz a szegélynek.

Az útpálya burkolatszélessége négy méter, tipikusan szerény költségvetésű, spórolós, a helyszín adottságaihoz mért építmény készül, de itt többre nincs is szükség, hajóvonták találkozása, ha nem is tilos, a padka igénybevételével nagy ritkán megoldható. Nyolc kilométeren át tart a mennyország, Ragály előtt abbamaradt a fejlesztés, de az aszfalt minőségéből arra lehet következtetni, hogy itt néhány évvel ezelőtt már hasonló felújításon eshetett át az út, legalábbis a nyaktörő burkolati kompozíciók hiányoznak.

Nem lehet vita tárgya, hogy a magisztrális úthálózati fejlesztésekre adott irányokban nagy szükség van, de az ország lakosságának nagyobb része ilyen és ehhez hasonló helyeken él, az ő életminőségüket soha, semmilyen formában nem fogja befolyásolni 10–20–50 kilométer új autópálya átadása, ellenben ez a négy méter széles aszfaltcsík adott esetben az életet jelentheti. Ahogyan a hiánya a halált. Ami egyébként pár kilométerre innen szinte minden egyes faluban, különböző megjelenési formákban jelen van. Talán Kánón és Imolán is, de mindenesetre itt most valamennyivel csökkentek a kaszás esélyei.

Az itt véletlenszerűen – mint cseppet a tengerben – megtapasztalt útfelújítást tíz-tizenöt évenként el kellene végezni az ország teljes negyedrendű úthálózatán, feltételezve, hogy az előző tíz-tizenöt évben az adott hálózatot már felújították. Sajnos, nincsen kétségünk afelől, hogy a szükséges időben nem csak ehhez az úthoz, de a csatlakozó, most is húsz-harmincéves felújítási lemaradással küzdő hálózathoz sem fogak alapjaiban hozzányúlni. Ennyi pénz, energia, figyelem nincsen. Még akkor sem lenne, ha Magyarországon mintaállamként minden fillér a szükséges helyre kerülne.

Addig nem marad más, mint álmélkodni az ilyen váratlan csodák láttán.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!