Szolgálatba csak józanul és kipihenten

Az itt közölt írásom először a Mozdonyvezetők Lapjában jelent meg. Mivel az újságot szinte kizárólag mozdonyvezetők olvassák, ezért úgy döntöttem, közzéteszem ezen a fórumon is, hogy szélesebb körben váljanak ismertté a mozdonyvezetők munkarendjével kapcsolatos problémák.

A most következő történet kitalált, a benne szereplő helyszínek és személyek nem valóságosak. Ha valaki mégis ismerősnek találná őket, az csak a véletlen műve lehet.

Kázmér, nevezzük Kázmérnak hősünket, aki mozdonyvezetőként dolgozik az ország egyik nagy, mondhatni legnagyobb vasúti vontatással foglalkozó vállalatánál. Hajnali három órakor megszólal az ágya mellett az ébresztőóra. Nagy nehezen feltápászkodik, megfürdik, megissza a kávéját, amitől egy fokkal jobban kezdi érezni magát. Ez ugyanis egymás után a harmadik olyan szolgálata, amelyikhez hajnalban kell jelentkeznie.

Hétfőn éjfél után, egy órakor kezdett, délben végzett. A keddi szolgálat hajnali kettő órakor kezdődött és úgyszintén délben ért véget. Ma szerda van, a változatosság kedvéért reggel négy óra tíz perckor kell frissen és kipihenten jelentkeznie a felvigyázói irodában. Frissen és kipihenten?! Ugyan!

Amíg a BKV éjszakai járatára vár, állva szeretne elaludni. Pedig a szolgálatok között megvolt a kötelezően előírt pihenőidő. De vajon ki az, aki nyáron, negyvenfokos melegben, egy panellakás harmadik emeletén, nappal, nyitott ablak mellett képes aludni, amikor az utcán már napok óta javítják a gázvezetéket, dübörög a légkalapács, a ház lakói pedig nem lehetnek tekintettel arra, hogy ő napközben pihenni szeretne. Este tíz-tizenegy óra körül tud végre elaludni, de csak rövid időre, hiszen hamarosan megszólal a vekker. Egyszer még el lehet viselni, sőt talán két alkalommal is, de most harmadszorra úgy érzi, hogy nem bírja. A buszon alszik egy keveset. Mélyen nem mer elaludni, mert fél, hogy meglopja az éjszakai járatok állandó, kissé, vagy nagyon büdös törzsközönségének valamelyike.

Amikor beér a felvigyázói irodába, megissza a második kávéját is, de ettől sem frissül fel. És ekkor hirtelen elhatározásra jut. Közli a felvigyázóval, hogy fáradt, nem meri elvállalni a szolgálatot. A felvigyázó meglepődik. Nincs felkészülve erre a bejelentésre. Huszonöt éves szolgálati ideje alatt ilyen kijelentést még nem hallott. Olyan már előfordult, hogy valaki elkésett, olyan is, hogy nem jött be, vagy beteget jelentett, de olyan, hogy valaki időben megjelenik, és közli, hogy fáradság miatt nem vállalja a szolgálatát, olyan még nem. Ráadásul ilyen korai órában nem is tud másik embert keríteni, készenlét takarékossági okokból már évek óta nincs. Nem tud mit tenni, jelenti, hogy hősünk, akit Kázmérnak neveztünk el, megtagadta a szolgálatot.

A munkáltató is tette a kötelességét, megindította ellene az eljárást, amelynek komoly anyagi és hátrányos jogi következményei lehetnek, sőt biztosan lesznek. A dologban csak egy valami vigasztaló. Könnyebb elviselni egy hátrányos jogkövetkezménnyel járó munkáltatói intézkedést, mint balesetet okozni, amelyben emberek sérülhetnek, esetleg halhatnak meg. Egy súlyos baleset okozta traumát egy életen át sem lehet kiheverni. A munkáltató határozatát ellenben meg lehet támadni a Munkaügyi Bíróságon. Kis szerencsével talán meg is lehet nyerni a pert, bár a dolog erősen kétesélyes.

Második szereplőnket hívjuk, mondjuk, Eduárdnak. Rendes, precíz dolgozó, munkájával kapcsolatban még soha nem merült fel kifogás, pedig már több mint negyedszázada dolgozik ugyanabban a fűtőházban mozdonyvezetőként. Kollégái, főnökei szeretik, bíznak benne. Néhány hónappal a fent leírt sajnálatos eset után ő is hajnalban jelentkezik szolgálatba. Valahogy úgy alakult a vezénylése, hogy a mostani már sorozatban a negyedik hajnali kezdése. Természetesen az egyes szolgálatok közötti kötelező pihenőideje neki is megvolt, de ugyanúgy, mint Kázmér barátunk, rettenetesen álmos, fáradt, amikor belép a beíróhelyiségbe.

Egyszerre két adag kávét iszik, hogy valamennyire sikerüljön feldobnia magát. Mivel hallott Kázmér kollégája esetéről, meg sem fordul a fejében, hogy fáradtságát megemlítse a felvigyázónak. Szó nélkül átveszi a mozdony kulcsait, majd a géppel kijár a fűtőházból. Gépmenetben közlekedik, hogy majd egy nem túl távoli város állomásáról elhozza a vonatát. Már kezd világosodni, ő pedig egyre álmosabb lesz, de fegyelmezi magát, hogy ne aludjon el. Nehezíti a dolgát, hogy egy kisebb sebességű tehervonat után kénytelen cammogni, folyamatosan sárga térközjelzők mellett.

Az egyik állomáson látja, hogy a tehervonat kitérőbe jár be. Megörül, hogy végre megelőzheti. Amikor a tehervonat behúzta a farkát az állomásba, egy sárga fénnyel szabad bejáratot kap. A fáradtságtól már alig lát, de még tartja magát. A szeme sarkából észreveszi, hogy a kijárati jelző színe megváltozik. Gyorsítani kezd, anélkül, hogy rápillantana a vezetőállás-jelzőre. Mire néhány másodperc múlva tudatosul benne, hogy nem neki, hanem az előzőleg kitérőbe járatott tehervonatnak kezelték a kijáratot (időközben a forgalom szervezői úgy döntenek, hogy mégis a tehervonatot küldik előre), már késő. Nem tud megállni a jelzőn belül, bekövetkezik az ütközés. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülés nincs, az anyagi kár sem kiugróan nagy. De a baleset az baleset. Lelkileg megviseli az embereket, főleg az olyan dolgozót, aki sok-sok éven át hiba nélkül teljesítette a rá kirótt feladatokat.

A vizsgálat során mindjárt az első kérdés az adategyeztetés után, hogy az utasítás előírásának megfelelően, kipihenten jelentkezett-e szolgálattételre? Most vajon mit feleljen? Ha azt mondja, hogy igen, akkor mivel magyarázza, hogy ennyire elnézte a jelzőt, hogy nem vette észre a vezetőállás-jelző vörös kijárati jelzőre utaló fényét? Ha azt feleli, hogy nem, akkor vétett az utasítás azon pontja ellen, amely kimondja, hogy szolgálatba csak józan és kipihent állapotban szabad jelentkezni. De mi a teendő, ha nem sikerül két szolgálat között kipihennie magát? Kázmér estéből láttuk, hogy igazából nincs jó megoldás, bár így utólag elmondhatjuk, hogy ő járt jobban. Nem vált baleset okozójává.

Valaki megemlítette, hogy a mozdonyvezetőkön kívül más szakmákban is előfordul az éjszakai munkavégzés. Ez így igaz! De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen szakmákban a több műszakos munkavégzésnek van egy ritmusa, mint ahogy nálunk is volt valamikor a hármas, majd a négyes túrban. Egy adott ritmushoz az ember szervezete képes alkalmazkodni, még akkor is, ha a pihenésre szánt időben nem a legkedvezőbbek a külső körülmények. A mozdonyvezetők mai, minden ritmust nélkülöző munkarendjében a kötelezően előírt pihenőidők kiszabásakor figyelembe kellene venni, hogy az adott időszak mennyire alkalmas a valódi pihenésre, a nehezebb szolgálatok (kora hajnali kezdés, késő délelőtti, vagy kora délutáni végzés) után pedig a kötelezően előírt pihenőidőket meg kellene növelni. Nem hiszem, hogy ezen intézkedések megtétele gazdaságilag a padlóra küldené vállalatunkat.

A minap heves vita bontakozott ki arról, hogy a magánvasutak mozdonyvezetőinek embertelenebb-e a munkaidő-beosztása, vagy a trakciós mozdonyvezetőké. A magánvasutak mellett érvelők felhozták az utóbbi idők elalvásos baleseteit, amelyek mind trakciós mozdonyvezetőkkel estek meg. Nehéz lenne eldöntenem, hogy hol jobb, hol emberségesebb a vezénylés, mert a magánvasutak által alkalmazott munkaidő-beosztást egyáltalán nem ismerem, a Trakcióét viszont igen. És ez utóbbi, úgy látom, egyre embertelenebb. Fontos dolog a hatékony munkaerő-kihasználás, elvileg javítja a versenyképességet.

De vannak határok. Egy elalvásból származó baleset esetleg a feszített vezénylésből adódó haszon többszörösét is elviheti. A fordák, és a napi munkaidő-beosztás elkészítésekor figyelembe kellene venni, hogy emberekről van szó, nem pedig gépekről. Az embernek pedig pihenésre, nem pedig előírt pihenőidőre van szüksége ahhoz, hogy a munkáját biztonságosan legyen képes végezni. Ha pedig az utasítás előírja, hogy csak józan és kipihent állapotban szabad szolgálatba jelentkezni, akkor találjon megoldást arra az esetre is, ha valaki önhibáján kívül nem tud eleget tenni eme előírásnak. Mert a közlekedésben a legfontosabb a biztonság, minden mást, a hatékony munkaerő-kihasználást is, ennek kell alárendelni! Sajnos, amint a példák mutatják, a cég vezetői ezt még nem fogták fel. Pedig érdekükben állna.