Saint-Exupery: a katona, az író, és az eltűnés titka, 2. rész

Hetven évvel ezelőtt tűnt el – sok évtizedre nyomtalanul – A kis herceg, az Éjszakai repülés, A déli futárgép, A hadirepülő kivételes szerzője, a felfedező pilóta, majd az önkéntes katonai repülő. Sorozatunk előző részében a mai korszak szakértője, Kositzky Attila rekonstruálta a történteket, most ugyancsak ő, mint vadászpilóta-szépíró, a novellájának részleteivel válaszol a kérdésekre: miért tért el Saint-Ex őrnagy a hazavezető kurzustól, miért repült a tízezer méteren utolérhetetlen P-38-as Lightning felderítővel kis magasságon, szinte felkínálva magát áldozatként, hogy az utolsónak szánt bevetés valóban az utolsó repülése legyen?

Hívójele: „Kisherceg”

A borgói repülőtér déli guruló 2. sz. állóhelyén Suty, Roussel, Potier mechanikusok befejezték a 223. sz. „Lightning” előkészítését a repülésre. Roussel nevetve megjegyezte, hogy azért ennek a „Lightning”-nak az előkészítése egyszerűbb, mint a vadász, vagy vadászbombázó változatnak. Nincs gépágyú, nincs géppuska, nincs rakéta, nincs bomba. Az igaz, hogy a fotókamerák beállítása, a filmkazetták betöltése kényes feladat, de koránt sem olyan veszélyes, mint a fenti pusztító eszközöké.

Nyolc órakor egy terepjáró közelített a géphez, és amikor megállt, az Őrnagy szedte ki nehéz felszerelését, prémes ruházatát, mentőmellényét, fejvédőjét, oxigén légzőkészülékét, térképeit, pisztolyát. Az egészet lerakta a szárny alatti ponyvára, fogadta Suty jelentését a gép állapotáról, kezet fogott mindhármójukkal, és megkezdte az átvételt. Megütögette a gép csomópontjait, megrázta a lemezeket, a légcsavarokat, ellenőrizte, van-e valahol üzemanyag-, vagy olajszivárgás, tiszták-e a kamerák fűthető ablakai. A mechanikusok segítségével belebújt prémes kezeslábasába, ami a reggeli korzikai napon máris tűzforrónak tűnt. Felcsatolta pisztolyát, mentőmellényét, ellenőrizte a túlélőkészlet selyemre nyomtatott térképét, bankjegyek meglétét, bevetési tervét, térképeit, jegyzettömbjét, ceruzáját, és a gép középső törzs hátsó részén lévő hágcsóhoz lépett.

– Tudja Suty, amikor fel kell másznom a kabinba, néha az jut eszembe, hogy ennek a gyönyörű, gyors gépnek a konstruktőrje, a kész terv után vette észre, mindenre gondolt, csak arra nem, hogyan fog a pilóta az ülésig eljutni? Erre gyorsan kitalálta, hogy a középső törzs végére hágcsót csinál, és majd felkapaszkodik valahogyan.

Mindketten nagyot nevettek, Suty segítségével kínkeservesen felmászott a gép törzsére, és az immáron nagyon szűk kabinba. Ketten becsatolták az ejtőernyő hevedereket, a bekötő hevedereket, lábához csatolta a mentőcsónak kioldóját, az ejtőernyős oxigénpalackot, elhelyezte térképeit, a gép üzemeltetési jegyzékét, a motor diagramot, túlélő készletét, felvette prémes fejvédőjét, gégemikrofonját, ellenőrizte a kapcsolókat, körbenézett, Suty intésére indította a bal motort. A kipufogók lángot, kékes füstöt okádtak, a légcsavar lassan körbefordult, majd egészséges harsogással felvette az alapfordulatot. Pöccent a jobb motor, és az egész gép rázkódott a két motor erejét érezve. Ekkor már a szőrmés ruha alatt egész testén folytak az izzadtságcseppek.

Roussel, Potier a gép előtt és mögötte ellenőrizte az Őrnagy által kitérített kormányok, fékszárnyak működését, helyzetét, kezüket felemelve jelezték Suty-nak, hogy minden működik. Suty megütögette az Őrnagy bal vállát, jelezvén, a gépen minden rendben van. Segített lecsukni a kabintetőt, majd leugrott a földre, helyére nyomta a hágcsót. Még egyszer körbesétált a gép körül, és baloldalon felemelte a kezét. Az Őrnagy ránézett, mosolygott és Suty szívét összeszorította valami jeges rémület. Egy pillanat alatt végig gondolta az ellenőrzés fázisait, majd az Őrnagy felemelt balkezére reagálva, előre intett – szabad a gurulás.

– „Beduin”! A „Kisherceg” kér gurulást a déli kettes állóhelyről a 34-es pályára!

– „Kisherceg”. Engedélyezem a felszálló mezőig. Ott egy kényszerleszálló gép miatt megáll!

– „Kisherceg” érti!

Visszatisztelgett Sutynak, és a gép kecsesen vékonynak tűnő futóművein, lassan megmozdult, jobbra kifordult a felszálló mező irányába. A siklópálya irányába nézve meglátta az egy motorral érkező felderítőgépet, a század múlt héten szolgálatba lépő fiatal pilótájával. Viaskodott az enyhe oldalszéllel, korrigálta az álló motor miatti nyomatékot, és sikító kerekekkel földet ért, a gép tempója a füstölgő fékek hatására rohamosan csökkent, végül döcögve kifordult a felderítő gépek közzé. Az Őrnagy felsóhajtott, látta, a fiú ügyesen megoldotta az életveszélyes problémát. Jobb kézre zöld fényszóró villant, még egyszer körbenézett, és kigurult a felszálló mező guminyomokkal tarkított betonjára. Gyors ellenőrzés, stopper indul, pontosan 8 óra 45 perc, gázkarok előre és a 2 800 lóerő lendülete belenyomta az ülésbe. Középre taposta az oldalszél miatt mocorgó gépet, finoman megemelte az orrát, és máris elszakadt a földtől. Futók, fékszárnyak be, lágyan bal emelkedő fordulót kezdett. Beállította a kedvező fordulatszámot, a visszapillantó tükörből látta a borgói repülőtér és az életét eddig meghatározó földi tárgyak képét, távolabb a porettói repülőtér betonját, a szövevényes gurulókkal és állóhelyekkel, ahol a két nap előttihez képest már alig volt szabad hely. Mindenütt négy és kétmotoros bombázók, csillogó vadászgépek! Leküzdve a tarkótáji szúrást, körbenézett, és észrevette a felette lévő légtérben őrjáratozó „Mustang” vadászokat.

Hamarosan 9 000 métert mutatott a magasságmérő, finoman bedöntötte gépét, a borgói repülőtér gyufaszálként köszöntötte, és az eddigi izzadtságcseppek mintha jeges tűkké váltak volna. Ellenőrizte a kabinfűtést, az oxigén ellátást – mert ebben a magasságban a halál alattomosan közelít! Lassan előreengedte a gép orrát, 460 kilométer/óra sebességre gyorsított, mert a magasságmérő már 10 000 métert mutatott. A gép orra előtt, a csillogó víztükröt homályos párába burkolva az ismerős francia part jelent meg. Nocsak, meg még valami a rezzenéstelen kékség közepén!

–„Beduin”, itt a „Kisherceg”. 310 fokra, 120 kilométerre Öntől tengeralattjáró periszkóp fodor. Haladási iránya 240 fok.

–„Kisherceg” itt a „Beduin”, vettem!

10 200 méteren a visszapillantó tükörben megjelent a két motor kondenzcsíkja. Lesüllyedt 9900 méterre, ahol megszűntek a kellemetlen útitársak. Tudta, innentől kezdve úgy kell a magassággal manővereznie, hogy ne maradjon utána kondenzcsík, ami a német vadászoknak elárulja pontos helyzetét. Ahhoz, hogy az ő sebessége mellet támadni tudjanak, felülről kell gyorsítaniuk – ekkor viszont ő fogja látni az ezüst cérnaszálakat. A kamerák előzetes beállításait majd korrigálja Grenoble előtt.

Jobbra a kis Agay település öble, a gyermekkor emlékeivel, és húga nyaralója, előtte a távolban Marseille kikötője az apró szigetekkel, Toulont eltakarta a gép orra. A szűkös hely ellenére megpróbálta kényelembe helyezni magát, előkészítette a kamera beállításhoz szükséges táblázatokat, a visszapillantó tükörben ellenőrizte, nincsen-e mögötte árulkodó kondenzcsík.

– Miért harcoltad ki ezt a felszállást? Fáradt vagy, megkeseredtél, nem neked való már ez a repülés, ez az egész háborús küldetés! Miért mondtad Hitchcock amerikai kiadódnak, hogy „Bámulom ezt az őrült bandát, és ahogy a háború utáni politikát elképzelik. Egyszer majd igazat ad nekem, Curtice, mélabúsan fog mosolyogni, ha arra gondol, hogy élősködőnek tartottak engem, amiért nem csatlakoztam a gaulle-istákhoz! Még mindig azt hiszik, hogy a gaulle-izmus jelenti a demokráciát, Giraud tábornok pedig az önkényuralmat? Inkább azt vethetném Giraud szemére, hogy gyenge volt, hogy mint a birka engedelmeskedett a diktátorjelöltnek.”

– A Tábornok azt hitte, megfutamodtam az 1940-ben. Ma még egyszer bebizonyítom, hogy fotóimmal segítem a szövetségesek harcát. Tudod, a felderítőnek az a feladata, hogy a kijelölt célról jó minőségű felvételeket készítsen. Ehhez ki kell választania a legkedvezőbb, felhőmentes magasságot, az ellenséges vadászokkal nem célszerű bújócskáznia. Ha elsőre nem sikerül megfelelő profillal megközelítenem a célterületet, jobb, ha visszafordulok, mert otthagyhatom a fogamat.

– Miért adtad át kis bőröndödben kézirataidat, és miért mondtad a századparancsnoknak, mit tegyen, ha nem térnél vissza?

– Miért, miért?! Eddig nem gondoltam arra, mi lesz az új regényem kéziratával, ha nem térnék vissza valamelyik bevetésemről. A múltkor, Olaszország felett, amikor a kabintetőmön először légypiszoknak néztem a közelítő német vadászgépet, átfutott rajtam a búcsú gondolata. Szerencsémre valamiért visszafordult, és nem lettem a prédája.

– És amikor a szobádban beszélgettetek, miért sírtatok mindketten?

– Buta kérdéseid vannak! Meghatódtunk! De tulajdonképpen mi a fenét csinálok itt a sisakommal, az oxigénmaszkommal, a fejhallgatómmal, a gégemikrofonommal, az ejtőernyő-hevedereimmel, meg ezzel a sok limlommal, ami a kezem ügyében van? Én nem vagyok ebbe a korba való. Én Joachim du Bellay kortársa vagyok, esetleg Arvers-é meg a szonettjéé, meg a titkáé. A civilizációnak ott kellett volna befejeződnie. Miért kellett továbbmenni? Minden más felesleges. Ha felszabadítjuk Franciaországot, már csak egy feladatunk lesz: gőzkalapáccsal szétverni mindent, amit a hülye haladásunk létrehozott, és mindenáron visszamenni egy századot, vagy még többet, és visszaszerezni a szellem régi helyét. Ha nem tesszük meg, az emberiség saját kezűleg temeti el magát. Ámen!

– Na, ezt nem hiszem el neked! Másról volt szó, ugye?

– Semmi különös dolog nem történt. De ha jól érzem, hallottál mindent!

– Igen, és ezért nem értem, miért nem mondod ki az igazat! Legalább magadnak!

– Fejezd be! Most már a célokkal kell foglalkoznom! Nézzünk körül! Vadászokat nem látok, kondenzcsík nincs. Persze ők is ismerik ezt a trükköt. Ha megközelítenének, csak a gépágyú sorozat és a becsapódások jeleznék a halálos harapást. Jobbra megjelentek az Alpok havas, hideg csúcsai, kéklő tavakkal díszített katlanjai, balra előtte Lyon, a broni német repülőtéren lapító Me-109-es kobrákkal, akiket 1940-ben megtanultam becsülni, tisztelni, alattomos, nap irányából végrehajtott végzetes támadásaik miatt. No, nézzük, mit kell korrigálni a kamerák beállításánál? Jó, ablakfűtések működnek, az öt kamera kész. És itt van Grenoble, a felderítési térség első pontja. Látod 200 kilométerre, balra előttünk, Clermont-Ferrand, ahol édesanyám él, és januárban egy francia pilótatársammal levelet dobattam le neki! Vajon megkapta-e? De mi van lent? Hm! Nagyon sürgős a németek dolga! Néhány helyen, a mezőkön porzó járműveket, harckocsikat is lehet látni, úgy látszik, nem tartanak légitámadástól, hiszen csak egy szem magamban vagyok felettük. Ráfordulok a 20 fokos irányra, és bekapcsolom a robotpilótát. Gyerünk, mehet a felvétel! Most rezzenéstelenül kell repülnöm, hogy a felvételek torzításmentesek legyenek! Milyen sokat segít a Sperry robotpilóta!

– Miért nevezted kobrának az ellenséges vadászrepülőket? Hiszen a kobrák a testvéreim. Mi nem akarunk rosszat. Neked is segíteni akartam a sivatagban, amikor kérted, hogy vissza akarsz térni a Kis Bolygódra.

– Tudom, de először féltem tőled. Ahogy múltak az órák, a napok, ahogy szétrepedt a szám és a bőröm a hőségtől, vizünk már régen elfogyott, akkor éreztem először, hogy segíteni akarsz!

* * *

– „Sivatag”! Egy magányos, 10 000 méteren repülő gépet mérünk Grenoble-Chambery-Annecy térségében. Korzikából szállt fel, feltehetőleg felderítő gépről van szó!

– Vettem! Kitől származik az információ?

– A Chazelles-sur-Lyon radarállomásról kaptuk az adatokat. Kondenzcsíkot nem látnak. Most jelentették, hogy Annecy fölött bal fordulóval déli irányra állt, tartja a magasságát.

– Fokozottan figyeljétek. Ez a szokásos, menetrend szerinti felderítő lesz. Ha a Korzikára vezető iránytól jobbra eltérne, azonnal jelentsétek, és indítjuk a vadászokat.

– Vettem!

– Horst! Ideje kimenni a gépekhez, leváltani a kabinban perzselődő fiúkat!

– Na, jó, gyerünk!

A repülőtér magányosan fel-leszálló kétüléses Me-109 gépek dübörgésétől hangos. Gyakorolnak a kezdők, a leendő ászok! Ha élve megússzák a jelenlegi kiképzést, majd az ötödik éles bevetésükről élve térnek vissza, esélyt kapnak a Kaszástól, hogy néhány légi győzelemmel belépjenek az eredményes vadászrepülők klubjába. De addig, keservesen kell gyakorolni, kihasználva a szűkös üzemanyag minden literjét!

* * *

– Nos, ez Annecy! Balfordulóval elindulok vissza Grenoble felé.

– Amikor Algírban találkoztál Chassin ezredessel, figyelmeztetett, hogy Eaker tábornok csak öt bevetést engedélyezett neked, s te pedig már hetet teljesítettél. Azt is mondta, hogy az életed, a tehetséged nagyon fontos, mert a majdani felszabadított Franciaországnak szüksége lesz rá.

– Nézd, érzem, hogy ez a korszak nem az enyém! Ha valamikor felszabadul Franciaország – az már nem az én Franciaországom lesz. Legjobb lenne száz évet visszamenni, ott az én helyem, a szellem helye! Ámen!

– Tudom, ezt már hallottam az éjszaka írt levelekben, amikről az a véleményem, hogy búcsúlevelek! Ilyet sem csináltál eddig soha életedben! De miért búcsúztál tőlük? Abban a két levélben te az emberektől, az ismerőseidtől, családodtól búcsúztál, akiket szeretsz, akik nélkül nem tudsz élni, akiket féltesz!

– Lehet, hogy ebben a háborúban ez lesz az utolsó bevetésem! És ilyenkor, bármi bekövetkezhet.

– Nem hiszek neked, megszállott vagy, nem törődsz senkivel sem, csak a magad igazát keresed.

– Várj egy kicsit, Grenoble mellett vagyunk, ráállok a borgói irányra. A robotpilóta szépen hazavisz bennünket. Így, ni! 10 000 méteren vagyunk, és egy óra múlva már a borgói repülőtéren leszünk. Körülnézek, nincsenek-e német vadászok a környéken. Alulról nem érnek el bennünket, kondenzcsíkot nem látok, no, poroszkáljunk 460 kilométer/órával. Visszatérve, arra, amit mondtál – nemcsak a magam igazát kerestem! Franciaországot féltettem és féltem, mindazoktól, akiknek a két nyílt levelemet írtam 1942 végén. Az emigrációban és a világ minden részén élő franciákhoz akartam szólni. 1942. november 8-án már partra szálltak Észak-Afrikában az amerikaiak, és most már tudom, nem vonták be De Gaulle tábornokot a műveletbe, igaz, senkit sem a franciák közül. A partraszállás miatt a németek elfoglalták egész Franciaországot. És ahelyett, hogy összefogtunk volna, a Tábornok megsértődött, és teljesen kiéleződött a közte és Giraud tábornok közötti ellentét. Ez a levél, amit a franciák egyesítésére és nem széthúzására írtam, olaj volt a tűzre. Pedig te tudod, mit is írtam.

–Tudom. Azzal kezdted, hogy: „Franciaország mindenekfölött! A mi politikai vitáink kísértetek vitái, becsvágyunk nevetsége. Mi nem képviseljük Franciaországot. Csak szolgáljuk. Vichy halott. Vichy a sírba vitte ezeket a kibogozhatatlan problémákat, ellentmondásos személyzetét, őszinteségét és ravaszságát, gyávaságát és bátorságát. A teljes német megszállás megoldotta minden ellentétünket, és lecsillapította lelkiismereti drámánkat. Franciák, béküljünk ki! Amikor majd egy bombázó fedélzetén fogunk vitatkozni, öt vagy hat német Messerschmitt-tel szemben, vitáink nevetségesek lesznek. Miután 1940-ben visszatértem a bevetésből egy golyók lyukasztotta repülőgépen, boldogan ittam egy kitűnő Pernod-t a század bárjában. És a Pernod-mat pókeren nyertem, hol egy királypárti bajtársamtól, hol egy szocialista bajtársamtól vagy Israël főhadnagytól, aki a legbátrabb volt közöttünk, és aki zsidó volt. És mindnyájan őszinte gyöngédséggel koccintottunk:” De miért térsz el jobbra az útvonaltól? Ez az irány nem Korzikára, hanem Hyeres és Toulon felé vezet!

– Igen, és Hyerestől Marseille felé repülök!

– Június hatodikán már repültél Marseille irányába felderíteni. Tudod, amikor leállt a bal motorod, és alig tudtál hazarepülni! Most meg süllyedni kezdtél? Ha így folytatod, elkapnak a vadászok, akiket 1940-ben kobrának neveztél! Ráadásul kismagasságon elfogy az üzemanyagod! Mit csinálsz?

– Befejezem azt, amit június hatodikán félbehagytam! Csinálok néhány jó felvételt!

– De hiszen a kamerákat már kikapcsoltad!

– Ne beszélj! Inkább nézd milyen gyönyörű a tengerpart, a szikrázó víztükör. Látod, így 2–3000 méteren bontakozik ki igazán az ember földjének nagyszerűsége. A földön maradt kishitűsége, kicsinysége melletti nagyszerűsége, ellentmondásos cselekedeteinek sora, látni két keze munkáját, amivel a természetet le akarja igázni, de a természet minderről nem vesz tudomást, egyelőre eltűri próbálkozásait, aminek valamikor nagy árat fog fizetni! De alattunk Hyeres, jobbra kezdek egy fordulót, Toulon és Marseille felé, a víz felett, hogy a légvédelmiek ne tudjanak lőni bennünket. Hiszen a mi méltó ellenfeleink a testvéreid, a légcsavaros, szárnyas kobrák, a német vadászgépek.

– Így még sohasem beszéltél. Mi van veled?

– Ne zavarj! Ennek a repülésnek minden percét élvezni akarom! Látod, jobbra itt van Toulon, némák az ágyúk, nem érnének el bennünket. Toulon után elindulunk Marseille felé, tudod, ahol a kis szigetek vannak, teli gyermekkorom rejtélyeivel. Anyámmal, testvéreimmel töltött szép időszak emlékeit látom magam előtt. Gyönyörű, ahogyan melenget a Nap, hívogat a kék sivatag. Csinálok egy teljes fordulót, lágyan ring a 2 800 lóerős táncpartnerem. Ez egy csodálatos keringő, egy búcsúkeringő!

– Kitől akarsz búcsúzni?

– Mindenkitől, akiket szeretek, és az ellenfeleimtől is, akiket nem szeretek!

* * *

–„Sivatag”. Az eddig Grenoble térségében mozgó cél, a Korzikára vezető iránytól jobbra eltért. Fokozottan ellenőrizni, mert úgy néz ki, ez felderítést fog végrehajtani térségünkbe. Ha 1 perc múlva nem áll a Korzikára vezető irányra, riasszátok a vadászokat!

– A „Sivatag” vette! Ki van készültségben?

– Most történik a váltás. 1 perc múlva a „Kígyó 1” és a „Kígyó 2” riasztható lesz.

– „Sivatag”. A cél Hyeres felé repül, és süllyedni kezdett. Figyeljetek, mert lehet egy elterelő művelet, a Korzikáról felszálló csapásmérők fedezésére! Riasszátok a vadászokat!

– A „Sivatag” vette. „Kígyó 1”-et hívja a „Sivatag”!

– „Sivatag”. „Kígyó 1” géppár jelentkezik!

– „Kígyó 1” géppár, indítás, kigurulás, felszállás. Előzetes irány 160 fok.

– „Kígyó 1” géppár vette az indítást!

Horst kezével intett Schneidernek, hogy indítás! A két vadászgép földi személyzete gyakorlottan kezdte a motorindítás teendőit. Lassan megmozdultak a légcsavarok, majd szinte ugyanazon pillanatban harsány hangon, füstöt okádva feldübörögtek. Horst keményen hasra húzta a botkormányt, ellenőrizte a műszereket, bekapcsolta az optikai célzókészüléket, a mechanikus segítségével lecsukta a kabintetőt. Körbenézett, idegenek sehol, Schneider gépének kabinteteje már lecsukódott. A mechanikusa szabad gurulást intett, finoman gázt adott, és kiengedte a féket. Schneider gépe is megmoccant, a két gép légcsavarja hatalmas porfelhőt kavart.

A gyakorló kétüléses Me-109-ek eltávolodtak a repülőtér körzetéből, helyet biztosítva a riasztott vadászoknak. A két gép ütemesen gurult a felszálló mezőre, gyors ellenőrzés, és megy a gáz! Mintha láthatatlan cérnaszál kötné össze a két gépet, azonos ütemben robogtak, majd elszakadtak a földtől. Futó be, lassan megy a fékszárny. Horst ellenőrizte a 160 fok körüli irányt, senki nem tartózkodott arra. Bedöntötte gépét, de mielőtt visszavette volna a fordulatot, reccsent a rádió:

– „Kígyó 1”, itt a „Kígyó 2”! Erősen ráz a motorom! Jobbra kiválok, és kényszerleszállást hajtok végre a repülőtérre!

– „Kígyó 1” vette! Kellemes kéz, láb, nyaktörést! Kösz!

Emelkedés közben visszanézett, és látta, hogy a repülőtér keleti végében porfelhő támadt, majd Schneider rekedt hangját hallotta:

– Megúsztam, „Kígyó 1”!

– Vettem.

Hát akkor most egyedül maradt a végtelen égbolton! Vagy mégsem? Hiszen valamire riasztották! De innentől kezdve, bajtársa nem biztosítja. No, gyerünk, beismételni a gépágyút és a géppuskákat, póttartály ellenőrizve, rendben! Itt van a tó, ahol egyszer kényszerleszállást hajtott végre, és amikor kiemelték a gépét, tele volt angolnával – még a „Der Adler” című repülési lapban is megjelent egy cikk, azzal, hogy Hort Rippert az első pilóta, aki angolnákat fogott Me-109-es vadászgépével.

– „Sivatag”! A magányos cél intenzíven süllyed Hyeres irányába.

– A „Sivatag” vette!

– „Kígyó 1” itt a „Sivatag”! Iránya 190 fok, 4 000 métert tartson. Magányos célt észlelünk!

– „Kígyó 1” vette!

Horst 550 kilométer/órára gyorsított, és 4 000 méteren folyamatosan döntögetve gépét figyelte a Hyeres–Toulon felé eső légteret. Semmi! Csak a ragyogó víztükör.

– „Sivatag”! Magányos célt észlelt a földi figyelőszolgálat Castellane térségében, Draguignannál megszakadt a radar kapcsolat.

– „Sivatag” vette!

– „Kígyó 1” itt a „Sivatag”. Iránya 230 fok.

– „Kígyó 1” vette.

Horst intenzív fordulókkal ellenőrizte a mögötte és alatta lévő légteret, sehol senki, szerencsére, ellenséges vadászokat sem észlel.

– „Sivatag”! A magányos gépet a toulon-i légvédelmiek a parttal párhuzamosan repülve, vizuálisan észlelik. Becsült magassága 3 000 méter. Lőtávolon kívül van. Folyamatosan fordulózik, általános iránya 300 fok, Marseille felé tart. Semmisítsék meg!

– „Sivatag” vette!

– „Kígyó 1”, itt a „Sivatag”. Célja Toulontól 230 fokra, parttal párhuzamos irányt tartva, fordulózik. Magassága 2 500 - 3 000 méter!

– „Kígyó 1” vette!

Horst kitágított a tenger felé, és a Nap irányából kutatta a célt. A kéklő, fodrozódó tenger, a csalóka, békés hangulatú öblök, homokos partok, zöldellő dombok, hegyek, kis kikötők, a béke napjaira emlékeztették, s tudta, nem szabad eddigi feszült figyelméből engedni, mert az ellenség itt van valahol. Folyamatosan ellenőrizte a mögötte lévő légteret, hiszen egyedül volt, nem biztosította senki, és a korzikai „Mustangok”, „Lightningok”, ezek a „villás farkú ördögök” szabad vadászat során már sok német pilótával végeztek, váratlan felbukkanásukkor. Toulon lassan elmaradt jobbra, megjelentek a Marseille kikötője előtti apró szigetek. Hirtelen megdobbant a szíve! Megvan!

– „Sivatag” itt a „Kígyó 1”! Magányos cél tőlem jobbra, folyamatosan fordulózik. Kéttörzsű „Lightning”-nek azonosítom.

– „Kígyó 1” itt a „Sivatag”! Semmisítse meg!

– „Kígyó 1” értem!

* * *

Az Őrnagy lassan csökkentette a magasságát, és 2000–2500 méteren fordulózgatva szemlélte Marseille keleti partszakaszát, az ismerős kis szigeteket. A visszapillantó tükörben hirtelen megcsillant valami, mozgást észlelt! Szűkítette a fordulót – német vadászgép van mögötte, fölötte, támadó pozícióban! Befejezte a fordulózást, és manőverek nélkül, egyenes vonalon, Riou szigete és a part felé repült.

– Szeretnék megtérni a Kis Bolygómra! Segíts!

– Felkészültél?

– Felkészültem, indulok, találkozunk!

* * *

Horst nem hitt a szemének! A tőle jobbra, alatta lévő kéttörzsű „Lightning”, amely a Szabad Franciaország felségjelét viselte, hirtelen befejezte a fordulózást, és a parttól 4–5 kilométerre vízszintes repülésbe ment át, Marseille felé repült! Semmi manőver!

– Hát barátom, ez szarvas hiba!

Intenzíven ráfordult, a célzókészülékben megjelenő kéttörzsű egyre nagyobb lett, tüzet nyitott! A gépágyú és géppuskák nyomjelző csíkjai belemartak a gép szárnyába, amely megpördült, zuhanni kezdett, és 30 másodperc múlva, hatalmas gejzírt vágva, Riou szigeténél eltűnt a tengerben. A pilóta nem ugrott ki, elnyelték a roncsot magába ölelő habok.

* * *

Az Őrnagy gépét iszonyatos ütés érte, felágaskodott, mint egy makrancos paripa, megpördült a hossztengelye körül, hátára fordulva leadta az orrát és függőlegesen zuhanni kezdett, a motorok felbődültek, sebessége ugrásszerűen növekedett. Tágra nyílt szemmel nézte, ahogyan a kék sivatag csillogó hullámai szédületes iramba közelítenek – majd szétváltak, és felködlött a Kis Bolygó! Nehezen formálva a betűket, suttogta:

– Hazaérkeztem!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!