Maút30 NextGen Közlekedésépítési Tehetségprogram a közlekedésfejlesztésért

iho/közút   ·   2024.02.10. 08:25
maut

Középiskolások és egyetemisták jelentkezését várják, akik készek a közlekedéssel kapcsolatos ötleteiket gyakorló szakemberek segítségével kidolgozni és egy valódi nemzetközi konferencián bemutatni.

A közlekedésépítés területén új, átfogó tehetségprogramot indít az idén harmincéves Maút Magyar Út- és Vasútügyi Társaság. A pályázatra felsőbb osztályos középiskolás és egyetemista fiatalok jelentkezését várják, akár olyan témával, amit már máshol bemutattak (szakkör, tanulmányi verseny, egyetemi tudományos diákköri munka, diplomaterv) vagy olyan ötletekkel, amelyek ebben a programban debütálnának – egy-egy lokális közlekedési ötlet vagy technológiai variáció is pályázatra érdemes lehet.

A programban a szervezők segítenek megtalálni a fiataloknak azokat a szakembereket, akiknek segítségével jobban el tudnak mélyülni a választott témában. A tehetségprogram résztvevői előadói készségeiket pedig egy kommunikációs tréning során fejleszthetik majd. A kiválasztott témákat kidolgozó fiatalok előadóként vesznek részt októberben a Maút30 Nemzetközi Tudományos Szimpóziumon, ahol szakmai közönség előtt is megmutathatják a projektjüket. A szakmai verseny legjobbjai és a zárókonferencia közönségdíjasa pénzjutalomban is részesül majd. A program fődíja 300 ezer forint, a jelentkezési határidő: 2024. március 15.

A tehetségprogramról további információkat a Maút Facebook-oldalán lehet találni.

A közlekedésépítési szakma meghatározó szervezeteként a Maút alapfeladata az ágazati műszaki szabályozás rendszerének működtetése, de emellett a szakmai közösségépítés és az utánpótlás kitermelése is tevékenységének fókuszában van.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Maút)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek