Másfél évszázada, hogy először megnyitották

A Balaton ingadozó vízszintjét már az ókorban megpróbálták szabályozni. Galerius, római hadvezér, későbbi császár Sextus Aurelius Victor történetíró szerint 293-ban a mai Fenékpusztánál vezető hadiút biztonsága maitt ásatta ki a Sió-csatorna ősét, hogy a Pelso tó - azaz a Balaton - ingoványainak vizét a Dunába vezessék. Ehhez hatalmas erdőket irtottak ki a környéken. A kezdetleges csatorna a népvándorlás korában eltűnt, a Sió völgye összefüggő mocsár maradt, a Balaton vizét levezető egyetlen folyó mellett több malom is működött.

Mária Terézia királyi biztosa, báró Sigrai Károly 1772 nyarán bejárta a Balatont és ezután javaslatot tett a tó szabályozására, a környező mocsarak lecsapolására. A tervezet csak 1827-ben került az Országgyűlés elé, amikor a Sió délebbi részein már javában folytak a szabályozási munkálatok, amelyek következtében a Balaton vízszintje egy méterrel apadt. Az 1830-as években a nagy szárazságok miatt a leeresztés tervétől elálltak.

A tó vízszintjének szabályozását az 1850-es években „vették újra elő”, a cél ekkor a Dunával való vízi összeköttetés megteremtése, a mocsarak lecsapolása volt, ennek köszönhetően pedig új területek művelésbe vonása és nem utolsósorban a Déli Vasút vízkároktól való mentesítése volt. Nem csoda hát, ha a vasút is 330-360 ezer bécsi forinttal hozzájárult az építkezéshez. A munkálatok Beszédes József vízügyi mérnök és társai tervei alapján indultak el 1862-ben kezdődtek gróf Zichy Ferenc királyi biztos vezetésével. A Sió csatornázását a még hátralévő szakaszon, Ozorától a Balatonig végezték el. A csatornán Siófokon Cathry Szaléz Ferenc svájci mérnök-vállalkozó fából készült vízleeresztő zsilipet épített, amelynek átbocsátó képessége 8-10 köbméter volt másodpercenként. Az ünnepélyes átadás 1863. október 25-én volt.

Ugyanebben az évben épült meg a siófoki vasútállomás is, megkezdődött a kikötő építése, s a település rohamos fejlődésnek indult.

A Sió-csatorna hossza 120,8 kilométer, Ozoránál egyesül a Kapos folyóval, a Dunát a Gemenci-erdő mellett, az 1497,1-es folyamkilométernél éri el. A Balaton vize az 1871-től következő nedves, csapadékos években magasra duzzadt, így a kis áteresztő képességű zsilipek nem tudták megakadályozni az áradást, 1891-ben még a balatonfüredi sétány is víz alá került, a siófoki zsilip pedig annyira megrongálódott, hogy összedőlésétől kellett tartani. A helyzetet orvoslandó még abban az évben a régitől lefelé 165 méterre egy vastáblás betonzsilipet készítettek, amelynek teljesítménye már 50 köbméter/másodperc volt.

A csatorna medrét a múlt század első felében több szakaszban bővítették. A hajózsilipet 1947-ben adták át, ezek után akár 1200 tonnás uszályok is áthajózhattak itt, további bővítés és átépítés után 1976-ban avatták a ma is használatos zsilipkamrát és csatornarendszert, a Sió-csatorna dunai torkolatműve pedig 1974-ben készült el. A folyó még nem hajózható egész évben, ehhez további négy vízlépcsőt kellene építeni, de ha egy-egy hajót leúsztatnak Siófoktól a Dunáig, sokkal kisebb mértékben kell megcsapolni a Balatont, mint amikor még nem létezett a torkolati mű.

Legutóbb 2007-ben újították föl a siófoki vízeresztő zsilip acélszerkezetű tábláit, a zsilip biztonságos működését ma már távvezérlésű elektro-hidraulikus rendszer biztosítja. A zsilip történetéhez számos „rekord” kapcsolódik: 1965-ben 1791 tómillimétert engedtek le a tóból, ez a Balaton víztömegének fele. A leghosszabb időszak, amikor nem történt vízeresztés a Sió-csatornába, 2000. április 30. és 2005. szeptember 1. között volt, sőt 2003-ban demonstratív céllal ideiglenesen le is hegesztették a Sió-zsilipet, mert a rendkívül alacsony vízállás miatt többször azzal vádolták a vízügyeseket, hogy „lecsapolják a Balatont.”

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!