Manikűr ollók

iho   ·   2019.11.13. 09:55

(x)

A manikűr olló fajtái

A manikűr ollók három csoportba sorolhatóak, az alapján, hogy mire is használjuk őket. Eszerint megkülönböztetünk körömvágó, bőrvágó, illetve kombinált ollót.

A körömvágó olló használata elsősorban a szabad szélek lerövidítésére, valamint a körömsarkok kiigazítására, kivágására javasolt. Ennek a típusnak a hegye ugyanis nem túl keskeny, egy pontban pedig rés nélkül illeszkedik. Ez utóbbi azért lényeges, mert ha az illeszkedés nem megfelelő, akkor nem tud olyan jól vágni az olló.

A bőrvágó ollót arra ajánlott leginkább használni, hogy a körmök közvetlen környezetében levő hámlásokat és bőrfoszlányokat eltávolítsuk. Éppen emiatt olyan a kialakítása, hogy a hegye vékonyabb, mint a körömvágó ollóé, valamint méretét tekintve egy picit kisebb is.

Vagyis a két típus között alapvetően az a különbség, hogy a körömvágó ollóval a körmöket, míg a bőrvágó ollóval a bőrt igazítjuk, ahogy erre az elnevezésük is utal.

A kombinált olló neve szintén magába foglalja ennek az ollófajtának a funkcióját, vagyis ez a típus kialakításának köszönhetően alkalmas mind a körmök, mind pedig a bőr vágására egyaránt.


A StudioFlash kínálatában kétféle olló kapható: a hajlított körömvágó olló, valamint a fecske típusú bőrvágó olló. Természetesen mindkettő rozsdamentes a hosszú és megbízható élettartam érdekében.

Előbbi speciálisan hajlított kialakítása révén könnyebbé teszi a munkavégzést, így kezdő manikűrösök számára is ideális választás. A bőrvágó olló pedig a vékony pengéjének köszönhetően segíti a használatot.

Karbantartás

A hosszú élettartam természetesen csak a megfelelő tárolás, valamint tisztítás és fertőtlenítés mellett garantált. Ezek betartása mellett sokáig segíti majd munkádat, ugyanolyan minőségben, mint a kezdeti időszakban. Fertőtlenítéskor ügyelj a behatási időre, így hosszú ideig hű társad lesz a munkában.

A fertőtlenítők használata kiemelten fontos egy műkörmös életében, hiszen sok kellemetlenségtől kímélheted meg magadat és vendégeit is egyaránt. Éppen ezért minden munkafolyamat első és utolsó lépése a fertőtlenítés, vagyis minden vendég között fontos elvégezni. Ez vonatkozik az eszközökre és a munkaterületedre egyaránt. Szakszerű használat mellett maximális higiéniai védelmet nyújtanak a fertőtlenítők. A StudioFlash webáruházában megtalálod ezeket a termékeket akár spray formájában is, ami nagyon praktikus kiszerelés, és megkönnyíti a munkádat a mindennapokban.

Kapcsolódó hírek