Leszakadt az ég, leszakadt a plafon
– Májusi eső aranyat ér – mondta a paraszt, és kiúszott a gabonatáblából. Körülbelül ennyire örülhet a heves tavaszi felhőszakadásoknak a MÁV is. A víz ugyanis mindig utat tör magának, a legkisebb résekbe is beszabadul, hogy ott elvégezze nem éppen áldásos tevékenységét.
A Nyugati pályaudvar évek – sőt, talán évtizedek – óta beázik. Az esős időben a csarnokba betévedő utas hamar ráeszmél, hogy bizony hasznos továbbra is feje fölött tartania az esernyőt, ha nem szeretne nagy, kövér vízcseppeket kapni a nyakába. De még mindig örülhet az utazó, ha csak vizet, és nem egy fél négyzetméternyi vakolatot kap a nyakába. A pályaudvar csarnoka ugyanis az omladozás biztos jeleit mutatja: a fal és a tetőablakok találkozásánál lévő stukkók az omlásveszély miatt bő két éve – a legegyszerűbb megoldást választva – védőhálót kaptak. A víz azonban továbbra is szivárog, pénteken mintegy fél négyzetméternyi vakolat zuhant a tizenharmadik vágány melletti peronra. Szerencse, hogy épp senki sem állt alatta.
De a pénztárcsarnokban is azért van elkerítve két kisebb rész is, mert a néhány éve felújított, kifestett csarnok tetejéről is potyog a vakolat. Az ott posztoló vasútőr nem is igazán a pénztári rendbontókra figyel, hanem az elzárt területre tévedés elől igyekszik megóvni az arra járókat. A Keleti pályaudvaron sem sokkal jobb a helyzet: kívül-belül omlik, mállik, rozsdásodik az egész.
De igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg az éppen futó felújítást is: a ferencvárosi felvételi épület tetőszerkezetét teljesen kicserélik, és az épület külső megjelenése is kezd európai állomáshoz méltóvá válni. Hamarosan talán a most még raklapokon álló térkő is lekerül az épület elé.
